Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



PSP-s gyakran ismételt kérdések /Utoljára frissítve: 2008.06.18/


Ezt a leírást annak reményében készítettem, hogy a kezdő PSP-tulajok is kiismerjék magukat a legelőször talán bonyolultnak tűnő kifejezések, megoldások erdejében. Felfoghatjuk ezt egy PSP-Tudástárnak is, vagy egyfajta forgalom(user)irányító jelzőlámpának :).
Amennyiben az alábbi FAQ-ot egy adott, PSP-vel foglalkozó oldal felhasználja a saját site-ján, annyit kérnék, hogy a nevemet (ill. akiket megemlítek benne, szerzőket) tüntesse fel, semmi egyéb, ennyi talán elvárható, ha már egyszer rengeteget foglalkoztam/tunk az utánjárásával. Köszönöm.

Amit eddig összeírtam, tekinthető egy masszív alapnak, amit folyamatosan lehet bővíteni mások által használt programok tapasztalatával/lerásaival ezért ha valakinek újabb "FAQ-pont" jut az eszébe, ill. megoldással tud rá szolgálni nyugodtan leírhatja, s aszerint bővíteni fogom /a szerző nick-jével, ha igényli e-mail címével/ a listát, vagy ha pontosítani, módosítani szeretné valamelyik pontot.
Amennyire lehet a jövőben folyamatosan frissíteni fogom a FAQ-ot.


0, A Playstation Portabe
PlayStation Portable

Adatok / Specifikáció

Technikai adatok: 480X272 felbontású 16,77 millió szín megjelenítésére képes 16:9-es képarányú és 4.3 inches kijelző, melynek fényereje maximálisan 200 cd/m2.
MIPS R4000 alapú mikroprocesszor 333Mhz (32bit), frontoldali busz 166MHz-es.
Főmemória: 32MB (Slim esetében 64 MB)
Grafikus memória: DRAM: 4MB. A PSP grafikus alrendszer 512 bites buszt használ, teljesítménye 664 millió pixel és 35 millió sokszög/s.
Akksi élettartam: kb 4-5 óra (függ: a képernyő fényességén, a hangerő-szinten, film v. játék fut-e?)
Csatlakozás: Wi-Fi (802.11b), IrDA
Firmware verziók:
Normál/Pufi-PSP: 1.00, 1.50, 1.51, 1.52, 2.00, 2.01, 2.50, 2.60, 2.70, 2.71, 2.80, 2.81, 2.82, 3.01, 3.02, 3.03, 3.10, 3.11, 3.30, 3.40, 3.50, 3.51, 3.52
PSP-Slim: 3.60
PSP-Slim & Pufi PSP: 3.70, 3.71, 3.80, 3.90, 3.93, 3.95, 4.00
Az 1.00 és az 1.50-es firmware-el rendelkező PSP-n, futtathatók "házi készítésű" játékok(Homebrew) is ill. a Dark_AleX által készített 2.71SE, 3.XX Open Edition/M33/WildC*rd FW-eken is.
Kártyaformátumok
* Memory Stick PRO
* Memory Stick Duo
Lemezformátum
* UMD

Támogatott formátumok:
Audio
* MP3
* ATRAC3
* WMA (firmware v2.60)
* AAC (firmware v2.70)
* WAV (Linear PCM)
* MP4 (konténer formátum)
* AAC + 3GP Video

Videó
* MPEG-4
* MPEG-4 Part 2
* MPEG-4 Part 10 (H.264/AVC)
* SWF (firmware v2.70-től)
Képek
* JPEG
* GIF
* BMP
* TIF
* PNG

********************************************************************
PSP-csomag variációk
A világ összes pontján a PSP elérhető mind Value Pack vagy Core Pack formájában. Számos országban még Giga Pack formájában is beszerezhető (ezt 2005. október 20-án jelentették be).
Value Pack = PSP + akkumulátor + 32 MB Memory Stick Pro Duo + Fejhallgató (távirányítóval) + tok + csukló-pánt + Demo-lemez + hálózati töltő
Giga Pack = PSP + akkumulátor + 1 GB Memory Stick Pro Duo + Fejhallgató (távirányítóval) + tok + törlőkendő + Demo-lemez + hálózati töltő + USB-kábel

Ad-Hoc hálózat
Az Ad-Hoc vezeték nélküli hálózattal lehetőség van max. 16 PSP egyidejű összeköttetésére, kommunikációjára (pl.: multiplayer játéknál). Az egyik PSP-nek kell lennie a játék "host"-jának (kiszolgáló), amihez a többi felhasználó akkkor csatlakozhat, amint elkezdik keresni a kiszolgáló listákat.
A kiszolgáló PSP-nek az akkumulátor üzmedéje kb. 35%-al kevesebb lesz (ez az átvivendő adatok összetettségén múlik).
A 2.00 FW-frissítéssel a PSP az Ad-Hoc technológiát már digitális képek küldésére is ki tudja használni (két PSP között), a küld és fogad (send, receive) funkciókat használva a PHOTO menüben.

Infractructure hálózat
A PSP főmenüje megengedi a felhasználónak, hogy beállítsa a rendszert úgy, hogy tudja használni az internetet (vezeték nélküli kapcsolaton keresztül). Ez a fajta mód képes megtalálni a védett ill. nem-titkosított vezeték nélküli hálózatokat az adott területen.

Infra (PSP-Slimen már nincs)
Habár a PSPnek van IrDa portja a készülék tetejének bal oldalán, jelenleg egyetlen játék sem használja ki.
Vannak ún. házikészítésű alkalmazások, amik képesek kihasználni a PSP IrDa portját:
- TV távírányító-ként
- IrDa PDA to PSP, ami a PDA-t, mint szöveg-beviteli eszközt használja fel a PSP részére.
- IrDa File Transfer, ami adatvitelt biztosít Infra kapcsolaton keresztül
- Universal Remote (Irda porton keresztül irányíthatjuk a DVD-lejátszót, TV-t, Music Center-t vele).
=====================================================================================================

1, Alapok / Fogalmak
FirmWare /FW/ = A firmware egy olyan szoftvertípus, amely a hardvereszközbe van beépítve, és a legalapvetőbb funkciókat biztosítja a hardver működtetéséhez (esetleg figyeli az eszköz állapotát, arról információkat nyújt a külvilágnak). Jelen esetben a rendszerfile-okat tartalmazó és azokat futtató szoftver. Felfoghatjuk a PSP operációs rendszerének.
Custom FW (SE, OE, M33) = [SE = Special Edition, OE = Open Edition, M33 = March 33, *LE = WildC*rd Leaked Edition]], Dark_AleX "készítette" a hivatalos Sony-FW-ekből. Egy olyan módosítást tartalmaz, ami megengedi a PSP-nek hogy bebootoljon, a homebrew programok futásához szükséges kódokat blokkoló biztonsági intézkedéseket figyelmen kívül hagyva. Legnagyobb előnyük, hogy egyesítik az 1.5-ös FW előnyeit és a 2.71 ill. a 3.XX-es FW összes funkcióját. Nem mellesleg az iso-játékok a Game menüpont Memory Stick ikon alatt találhatóak és nem igényelnek emulált környezetet (DevHook). Ezeket 1.5-ös FW-re lebutított PSP-re érdemes felrakni. /Ha ezt látod valahol: 3.XX OE/M33, akkor az vmelyik OE FW-re vonatkozik 3.02, 3.03, 3.10, 3.30, 3.40 v. M33 FW-re vonatkozik: 3.51, 3.52, 3.71 stb./
A 3.71 M33-as Custom FW(-től felfelé) már speciális, mivel nem igényel 1.50-es FW-t, ahhoz, hogy teljes-értékűen fusson.
GEN Custom FW = a pspgen.com oldal mögé burkolózva egy egyelőre ismeretlen programozó készítette ezt az új fajta CFW-t (3.95GEN-2). (újdonság, hogy a recovery menü az XMB-ben is használható). Azonban ennek a CFW-nek van még egy-két hiányossága, ezért is ajánljuk helyette a 3.90M33-3-at...
XMB (Cross Media Bar) = A PSP főmenüje, grafikus környezete. Az ikonokat háttereket a 3.70-es FW-től felfelé ún. PTF témákkal (PSP Theme File) lehet kicserélni, míg az XMB funkcióit/kinézetét/ikonok koordinátáit/hangjait a Flash0-ban lehet - a meglévő fájlok cseréjével - módosítani.
Homebrew = "házi készítésű", azaz programozók által készített (nem hivatalos Sony) házilag készített program. Szinte mindegyik ingyenes (pl.: böngésző, msn messenger, számológép, notepad, universal remote). Ezen programok futását figyelmen kívül hagyó biztonsági réseket igyekszik a Sony befoltozni egy-egy újabb frissítéssel. A "leghomebrew-képesebb" FW az 1.5-ös volt (ill. most már az ebből "építkező" SE és az OE/M33 FW). Dark_AleX-nek hála a legtöbb HomeBrew-t át lehetett ültetni 3.XX kernelre, így azok mennek gond nélkül PSP Slim-en is.
Iso = szabványos képfile. Az UMD-lemezről készített biztonsági másolat, annak teljes tartalmával megegyező kópia (pl.: Játák ill. Film-iso-k).
CSO/DAX = az iso képfile tömörített változatai. A DAX valamivel hatékonyabb, de pl.: a Custom FW-ek nem támogatják alapértelmezetten.
Recovery menü = a sokszor emlegetett visszahozó/és beállító menü amely csak OE és M33-as Custom FW-eken érhető el. Itt lehet tbk. a pluginokat aktiválni. (belépni recovery menübe a bekapcsoláskor a JOBB-Kar nyomvatartása mellett lehet) Bővebb leírást itt találsz hozzá:

http://em82.extra.hu/?p=151


Ripkit = Az iso-játékokhoz készített "törés-csomag". A felesleges állományokat törli (pl.: padding file, FW-update file, angolon kívüli idegen nyelvek, háttérzenék, átvezető kisfilmek, előzetesek) [természetesen nem mindegyik játéknál találhatóak meg ezek a file--ok] , és a végén CSO-ba betömöríti. Ezeket manuálisan is el lehet végezni az UMDGen programmal.
Pad(ding)-file = az UMD-lemezen lévő (iso-ban feleslegesen helyet foglaló több száz MB-os) file, amely a jobb, hatékonyabb lemezelérést biztosítja. Oly módon, hogy a lényeges adatok (a játék) általa az UMD-lemez szélére kerülnek.
Downgrade / Downdate = A PSP aktuális FW-ének visszabutítása egy alacsonyabb verziójú FW-re (ált. 1.5-re). Fontos, hogy számos Downgrade van, válaszd ki a neked megfelelőt (a downgrade résznél fel vannak sorolva).
Korábban gondot okozott a PSP-alaplapja, most a Pandora akku módszer segítségével már lényegtelen.
Jelenleg a Pufi PSP-re kijött összes S0NY FW-t lehet downgradelni.
A SlimPSP-nél a 3.60-as FW-re lehet 3.60 M33 CFW-t feltenni, majd erre rá a később megjelenő CFW-eket.
Update = az aktuális FW-verzió frissítése egy újabbra (amely általában több funkcióval, új szolgáltatásokkal egészül ki). Figyelem: ha szeretnél iso-játékokat ill. segédprogramokat futtatni a PSP-den, akkor semmiképpen se frissíts Hivatalos Sony FW-re. Downgradeld (v. Despertar del Cementerio), majd pedig tegyél fel egy CFW-t.
Pandora Akkumulátora = A Pandora Akkumulátorral (karöltve a Pandora Magic Memory Stick-kel) bármilyen félre-flashelt (nem megfelelő módosítást használtál), rosszul downgradelt vagy letörölt flash0 tartalmú PSP-t helyre lehet hozni és bármilyen firmware-ű (1.00 - 3.XX (bármely jelenleg ismert)) PSP-t lehet 1.50-re downgradelni. Fizikai sérüléssel rendelkező vagy hardverhibás (elfüstölt processzor, eltört alaplap, stb) gépen természetesen ez sem segít.
Ennek segítsével az összes jövőbeni FW-frissítés is könnyű-szerrel kijátszható. nem kell hozzájuk külön downgrader.
Despertar Del Cementerio = "Holtak feltámadása". Pandora akku és Memory Stick szükséges hozzá. A lényege, hogy bármilyen FW-ű PSP-t (akkor is ha a Flash0 teljesen törölve lett) képes egyből 3.80 M33-as CFW-rel felruházni, nincs szükség downgrade-re. Slim-hez és Pufi PSP-hez egyaránt jó !
U.P.M.S. = Ultimate Pandora Memory Stick = Véglegesített Pandora Memóriakártya és akku. Az UPMS segítségével lehet egy állandó (véglegesített) Pandora Akkud és Mem.Sticked s mindemellett tudod normál módban használni őket ! Egyszóval ha bármikor olyan kedved van, tudsz másik PSP-tulajnak segíteni, v. a te PSP-dbe életet lehelni. Slim-hez és Pufi PSP-hez egyaránt jó !
Bővebb leírást és letöltési lehetőséget itt találsz hozzá:

http://em82.extra.hu/?p=322


Flashelés = ez egy folyamat. Ilyenkor a file-okat a program a PSP memóriájába másolja, ahol a rendszerindító file--ok is vannak. Ha itt valami rosszul megy végbe (pl.: nem megfelelő file-okat választ ki flashelésre az illető) (99,9%-ban felhasználói hozzá nem értés miatt), a rendszer nem fog tudni betöltődni. Van, hogy bizonyos plugineket csak flasheléssel lehet a FW-be "beépíteni", hogy az fusson rendesen.
Mielőtt bármit is módosítasz a Flash0-ban hozz létre arról egy biztonsági mentést a PC-den egy külön mappába. Ha valamelyik feflashelt fájl miatt az XMB nem menne, akkor csak visszamásolod az eredetit (recovery menü segítségével) és kész is.
DevHook /DH/ = A DeviceHook egy Firmware-emuláló program, amelynek segítségével pl.: az 1.5-ös FW-rel rendelkező PSP-n futtathatóvá válik a 3.10-es FW-t igénylő játék, ill. netezni is lehet vele (az emulált környezetben). Az emulált (pl.:3.10 FW) környezet összes funkcióját el tudjuk érni ezáltal.
Ez a program az OE, M33 CFW megjelenésével szép lassan háttérbe szorult, okafogyottá vált.
Plugin/PRX = kiegészítő illesztőprogramok, amelyek a Custom FW-ekkel rendelkező PSP-ken futtathatók, kihasználva a biztonsági réseket. (pl.: képkimentő, PSP-újraindító, automatikus iso-futtató illesztőprogram)
NAND = A PSP alaplapján elhelyezkedő Memória, ami a PSP FW-ét ill. a felhasználói beálltásokat tárolja. Mindenképpen készíts egy biztonsági másolatot a NAND-odról, mivel sok esetben ez az utolsó lehetőség, hogy megfelelően működő állapotba tudj visszahozni a PSP-d. Más tulaj PSP-jének NAND-ját szigorúan TILOS a saját PSP-dre felflashelni. Amennyiben ezt mégis megteszed, készülj fel, hogy számos funkció nem v. csak korlátozottan fog működni, mivel ilyenkor tönkreteszed az ún. IDStorage-t.
FLASH0 (F0) = A NAND Memória egy része, amely az aktuális FW-t, amely a PSP működéséhez elengedhetetlen.
FLASH1 (F1) = A NAND Memória egy része, amely registry-t és más személyes beállítást tartalmaz.
Dump = A FW egy másolata, emulációra használják. (Néha visszafejtik (ezáltal lehet módosítani a FW-t)).
1.5 = ez (volt) az a Hivatalos FW-verzió, amellyel az XMB-ből HomeBrew-kat lehet futtatni teljes kernel-hozzáféréssel. 2 könyvtár kell a homebrew program futásához, mindkettőnek ugyanaz a neve, csak ez egyik %-jellel kezdődik (ami az ikon-t, ill. a Kxploit-ot tartalmazza, a másik könyvtárban maga a program van).
Kxploit = Az a metódus, aminek segítségével HomeBrew programokat lehet futtatni 1.5-ön. Két db eBoot.pbp file-t használ, az egyiket arra használják, hogy betöltse ill. kijátssza az egyszerű FW-biztonságot (amit pont a házilag megírt kódok futtatásának blokkolására írtak), a másik eBoot.pbp pedig maga a program.
TA-082 = az "elátkozott" alaplapú PSP-model, amelyet sokáig nem lehetett downgrade-elni. Ma már mindegy az alaplap verziószáma. Persze, ha nem Pandora módszert használsz, fontos tájékozódni az alaplap verziószámával kapcsolatban.
UP - (Undiluted Platinum) - egy mod chip a PSP-hez, amely 2 NAND memóriát foglal magában, dupla FW-boot lehetőséggel. (ez a dual-chipes, dual-boot-os megoldás a TA-082-es alaplapú PSP-ken nem alkalmazható !). Drága és nem biztonságos megoldás.
ms0:/ vagy MS_ROOT - A memóriakártya gyökérkönyvtárát szokták így jelölni.
IPL = “Initial Program Loader” - Kezdeti program betöltő. A PSP elindítja az elő-IPL-t keresve a NAND-ban az IPL-t és betölti (ha ennél a folyamatnál az akku serial-ja (sorozatszáma) 0xFFFFFFFF, akkor a PSP a Memory Stick-ről fogja betölteni az IPL (a.k.a. Pandora :) )). Tulajdonképpen ez a bootolási folyamat első lépése.
IDStorage = Az IDStorage (azonosító tároló) tárol számos (130) kulcsot, amelyek a PSP-dről adnak/írnak le információt. Pl.: Sorozatszám, WLAN Mac-cím, FW-verzió stb.. Ezek egyedi dolgok, így minden PSP-n más és más ! Ha az IDStorage-ed tönkremegy (mert másvalakiét tetted fel) akkor a következő dolgok nem fognak működni: Ad-Hoc mód, UMD Játékok és az UMD Videók, HomeBrew-k és a MagicGate. Az IDStorage (néhány kulcsa) PSP-NKÉNT KÜLÖNBÖZIK & NEM LEHET ÚJRAGENERÁLNI !!! NINCS RÁ MÓD !

Mit kell szem előtt tartani PSP vásárlás előtt?
Ellenőrizd, hogy megvan-e a magyar kézikönyv.
Ellenőrizd, hogy a PSP LCD-kijelzőjén van-e pixelhiba.
Ahhoz, hogy iso-játékokat tudj majd futtatni legalább 512 Mbyte-os Memory Stick kártya szükséges. Ha használtan veszed a PSP-t, nagy eséllyel jutsz olyanhoz, amelyet már nem kell hackelni (OE/M33 FW van rajta), egyből képes futtatni az iso-játékokat.
Ha Base pack-ot / Alap-csomag-ot választasz, akkor abban nem fogsz se Memóriakártyát, se fülhallgató hosszabbítót, sem pedig tokot, ill. törlőkendőt találni. (igaz, ezeket külön-külön is meg lehet venni)

Mi a különbség a PSP Slim ill. az alap PSP között?
PSP Slim szemszögéből:
- 33%-al könnyebb (280g helyett 189g)
- 19%-al vékonyabb (23mm helyett 18.6mm)
- akksi töltés USB-porton keresztül
- gyorsabb játékbetöltés
- hatékonyabb akku-kihasználás
- nincs infra-port
- WLAN gomb átköltözött a PSP tetejére
- hangszórók elhelyezése is megváltozott
- nagyfelbontású videókat és .avi-kat (nem DivX és XviD, sima MjPeg-es) is képes lejátszani (remélhetőleg csak a FW miatt)
- új FW-t kapott (3.60), amivel képes TV-re küldeni video-t továbbítani (Video-Out-on) ill. képes mind a PS3 mind a PC winchesteréhez hozzáférni bárhol a világon (régiófüggetlen), köszönhetően az új csatlakozási opcióknak.
- PSP Slim immár 64MB memóriával rendelkezik
- Analóg Video Kimenettel rendelkezik (kábel kell hozzá)
- "Piano Black," "Ceramic White," és "Ice Silver" színváltozatokban kapható (kezdetben.. azóta van Vérvörös és Menthol Zöld is)
- Fut rajta a 3.90-es FW-rel érkezett Skype ! (Pufin nem megy)
Saját vélemény: gyengébb anyagminőség.

Honnan tudom, hogy milyen FW lehet a PSP-n (külsőleg a dobozról)?
A dobozon, a címkén található egy betű amely azonosítja a PSP FW-verzióját. Az alábbiak ismeretesek:
A-1.50 B-1.51 C-1.52 D-1.52 E-1.52 F-2.00 G-2.01 H-2.50 I-2.60 J=2.70 K=2.71
L-2.81 M-3.01 N-3.03 O-3.10 P-3.11 Q=3.30 R=3.40
R-nél nagyobb betű 3.40-es FW-nél magasabbat jelöl
PSP Slim-en min. 3.60-as FW van.

Hol tudom megnézni, hogy milyen FW van a PSP-n (melyik menüpontban)?
Menj a Settings Menüre, majd a System Settings-re, itt görgesd lefelé a System Information-ig. Az alábbi 3 sor fog fogadni: MAC Address, FW-Verzió, PSP-s Becenév.

Honnan tudhatom, hogy honnan származik a PSP?
A model szám által tudod behatárolni/azonosítani, hogy milyen régiójú a PSP. Az alábbiak ismeretesek:
PSP-1000 Japán - Basic Pack
PSP-1000K Japán - Value Pack
PSP-1000KCW Japán - Value Ceramic Pack fehér PSP
PSP-1000CW Japán - Ceramic Pack fehér PSP
PSP-1000G1 Japán - Giga Pack fehér v. fekete PSP
PSP-1001K USA - Value Pack
PSP-1002K Ausztrália és Új-Zéland - Value Pack
PSP-1003K United Kingdom - Value Pack
PSP-1004K Europa - Value Pack, Giga Pack, Basic Pack, Fehér Value Pack, Fehér Giga Pack
PSP-1005K Korea - Value Pack
PSP-1006K Hongkong és Szingapúr - Value Pack
PSP-1007K Taiwan - Value Pack
PSP-1008K Oroszország - Value Pack
PSP-1009K Kína - Value Pack
PSP-1010K Közel-Kelet - Value Pack
PSP-2000 - PSP Slim&Lite - Basic
PSP-2000K - PSP Slim&Lite - Value

Honnan tudhatom, hogy TA-082/086-os alaplapú-e a PSP?
Kinyitod a PSP-d UMD-lemez meghajtóját és ha az alábbi képpel megegyező számsort látsz akkor biztos lehetsz benne, hogy TA-082-es a PSP-d. A számsort egyébként fejjel lefelé olvasva tudod értelmezni: IC1003.
Kép

Ami most következik az nem szentírás, de igaz lehet:
A->F betűig a dobozon: biztosan nem TA-082/086:
G és H betű: valószínűleg nem TA-082/086.
I betű: elég valószínűtlen, hogy TA-082/086-es legyen
J betű és felette: valószínű, hogy TA-082/086-os alaplapja van PSP-nek.

Hová tegyem a file-okat (általánosságban) a Memory Sticken / Milyen mappába/ Mi hol van?
Ez a kis leírás a 3.XX Custom FW-ekre érvényes (alapértelmezett beállításokkal, esetünkben: 3.90M33).
Memory Stick gyökere:
--> DH (DevHook helye (az ikonok a programhoz a PSP/GAME mappába vannak)) /elavult, nincs rá szükség/
--> MP_ROOT --> 100ANV01 (h.264 (avc) codec-kel kódolt videofile-ok, eszerint néz ki:MAQXXXXX.MP4)/elavult, nincs rá szükség/
--> MP_ROOT --> 100MNV01 (normál mp4 codec-kel kódolt videofile-ok, eszerint: M4VXXXXX.MP4)/elavult, nincs rá szükség/
--> ISO (ide kerülnek az iso/cso/dax file-ok)
--> PICTURE (képek helye (3.30-as FW-től fölfelé működik ez a mappa))
--> PSP --> COMMON (ide jönnek általában a Böngészőhöz való kiegészítők, programok)
--> PSP --> GAME --> BOOT (automatikusan futtatandó eboot.pbp helye (Recovery menüben lehet engedélyezni))
--> PSP --> GAME --> RECOVERY (itt van az 1.50-es FW helye)
--> PSP --> GAME --> UPDATE ((Custom) FW-frissítés fájljainak helye)
--> PSP --> GAME --> 150kernelupdate (Pufi PSP-n 1.50-es kernelhez szükséges programkód helye /mappa neve bármi lehet/)
--> PSP --> GAME150 (Pufi PSP-n az 1.50-es kernelt igénylő homebrew-k helye)
--> PSP --> GAMEXXX (Homebrew Programok helye az adott CFW verziójához megfelelően, (pl.: GAME390))
--> PSP --> MUSIC (zenék helye, max. 1 mappamélységig lehet még létrehozni almappákat)
--> PSP --> PHOTO (képek helye, max. 1 mappamélységig lehet még létrehozni almappákat)
--> PSP --> SAVEDATA (itt vannak a játékmentések)
--> PSP --> SYSTEM --> BROWSER (ide menti a Böngésző Bookmark-okat, History-kat (Könyvjelzőket és Előzményeket))
--> PSP --> THEME (ide jönnek a 3.70 ill. a 3.71-es FW(-től felfelé) által használt ptf gyári és felhasználók által készített témák)
--> SEPLUGINS (a pluginek ide jönnek (.prx file-ok))
--> VIDEO (ide jönnek az .mp4 videók (3.30-as FW-től fölfelé működik ez a mappa))

Gyk.: az xxxxx = egy 5jegyű számot takar. Te adod meg.
Megjegyzés: azért lett az MP_Root és a PSP mappa ennyiszer felsorolva mert a Wordben megformázott szöveg itt nem jól van tördelve. :)


Ezt írja ki a PSP-m: "To start, you must update the system software.". Mi ilyenkor a teendő?
Ezt akkor írja ki, ha az UMD-lemez amit betettél a PSP-be magasabb FW-t igényel, mint ami a PSP-n található. A döntés a tiéd, ha frissíted letudod játszani az UMD-lemez tartalmát, de nem tudsz majd iso-kat futtatni (ha CFW-t használsz, akkor nem fogja engedni a hivatalos FW-re való frissítést (3.40OE-A verziószámtól fölfele...), mivel ez egy biztonsági patch).

Letöltöttem egy játékot, de nem tudom hová másoljam?
Természetesen hivatalos FW-rel nem fogod tudni futtatni az iso-játékokat.
Az iso/cso/dax (utóbbi 2 tömörített iso-file) file-okat a Memory Stick gyökérkönyvtárában lévő iso mappába kell bemásolni (ha nincs iso mappa rajta, létre kell hozni) USB-kapcsolaton keresztül (Settings menüpont, majd USB Connection-re nyomj egy X-et).

Próbálom elindítani a programot, de ezt a hibaüzenetet kapom vissza: "The Game could not be started (80020321).".
Valószínűleg HomeBrew programot akartál futtatni egy arra nem alkalmas (hivatalos) FW-verzión, vagy pedig (kikapcsolt állapotban van a No-UMD opció [Recovery Menü leírásánál részletezve van]) elfelejtettél betenni egy Demo v. Játék UMD-t.

Ha Windows-ban formázom a Memory Sticket milyen file-rendszer típust válasszak ki?
FAT 16

Hogy tudok zenét/képet (mp3) felmásolni a PSP-re?
USB kapcsolaton keresztül a Memory Stick PSP/Music mappájába kell bemásolni az mp3-akat, PSP/PHOTO a kép-file-okat.

USB-n keresztül Total Commanderrel iszonyat lassan (max. 6-700kbyte/mp) tudom csak felmásolni a file-okat.
Megoldás: Windows Intéző ! Másold ezen keresztül. (az újabb 7-es verziójú Total Commanderrel már nincs ilyen probléma)

Kompatibilis-e a 4GB/8GB-os Memory Stick a PSP-vel?
A 3.0 v. a feletti FW-verzióval rendelkező PSP-k számára igen. Lehetőség szerint próbáld ki. Igyekezz High-Speed-es kártyát venni.

Honnan tudhatod, hogy hamis-e a Memory Stick amit vettél?
A 3.0 v. a feletti FW-verzióval rendelkező PSP-knél rámész pl.: XMB-ben a GAME menüre majd a Memory Stick-re menj, nyomj rá egy 3SZÖG-et, majd pedig egy O-t. Ha a MagicGate mellett UnKnown felirat díszeleg, akkor 100%, hogy hamis.

Mi az a stuck/beragadt pixel ?
Nem más, mint a folyamatosan fényesen világító pixel. A Beragadt pixel sajnos előbb-utóbb minden PSP-t elér. Nem garanciális hiba ! Javítani ("helyrerázni") kis százalékban, de lehet. Az egyik Program neve: Pixer. A programot a Game menüből lehet elérni (Bemásolás után :)). Ilyenkor egy olyan program fut majd, amelyik véletlenszerűen rajzol ki színes függőleges vonalakat az egész képernyőt beterítve, ami folyamatosan vibrál, frissíti a képernyőt, mozgásba hozza a színeket.
Linkek a pixel-hiba javítására készült programokról:

http://pspupdates.qj.net/index.php?pg=49&aid=8934

 

http://pspupdates.qj.net/index.php?pg=49&aid=7975

 

http://pspupdates.qj.net/Pixer-Fixer-sa ... /aid/76860



Miért ilyen halk a PSP-hez kapott gyári fülhallgató?
Azért, mert a Sony direkt ilyen halk, kis-teljesítményű fülhallgatót gyártott, a felhasználók halláskárosodásának elkerülése végett.

Lehet helyettesíteni a Sony fülhallgatóját sajáttal?
Lehet, amennyiben kis jack-dugó kivezetése van (v. nagy, s ahhoz meg veszel egy átalakítót). Saját fülessel sokkal nagyobb hangerő érhető el.

Meddig bírja az akksi? Hány óráig kell tölteni, hogy fullon legyen az akksi?
Nem lehet egyértelműen megadni, hogy hány óráig bírja. Az attól függ, hogy éppen mit használsz a PSP-n, ill. hány Mhz-en üzemel. Általában olyan 4 óra intenzív játékidőt kibír.
Kb. 3 óráig kell tölteni a teljes feltöltéshez.

Akku-töltés közben lehet játszani a PSP-vel?
Igen, lehet.

Mi van akkor, ha játék közben lemerül a PSP-m akksija? (Elveszítem az addig elért szintet a játékban?)
Semmi pánik. Ilyenkor szépen fogod és rádugod a hálózati töltőt. Kb. 5 perc múlva már folyamatosan tudod használni a PSP-d; bekapcsolod s a lemerüléskor éppen félbehagyott ponton folytatod a játékot. (bizonyos (régebbi) FW-eken nem minden esetben működött jól..)

Mennyire verődik vissza a napfény a PSP kijelzőjéről?
Eléggé:). Igyekezz árnyékosabb helyet keresni, ha játszani akarsz vele erős napfénynél.

Mi az esélye annak, hogy véletlenül Updatelem a PSP-men lévő FW-t a Game menüben megjelenő ikonra kattintva?
Ahhoz, hogy ezt véletlenül összejöjjön, annak annyi az esélye, mint hogy Magyarország Világbajnok lesz az elkövetkezendő 20 éven belül, fociban ! :) /jó párszor le kell OK-znod ahhoz, hogy frissítse/.
Ha magasabb FW van a PSP-den kizárt dolog, hogy "frissítsd".

Lehet UMD-lemezt másolni PC-n? Vagy van rá valamilyen különleges UMD-író?
Nem lehet ! A Sony nem adta meg az engedélyt az írható UMD-lemezek gyártására, a kalózmásolatok elterjedését megelőzendő. Maximum gyári körülmények között lehet másolni. Otthoni UMD-író nem létezik, valószínűleg soha nem is fog.

Teheti tönkre a PSP-t a HomeBrew programok futtatása?
Mivel mind nyílt forráskódú (nem hivatalos) programok, ezért előfordulhat, hogy néha kifagyasztja a PSP-d (lehet, hogy picit hibás a programkód). Ekkor kapcsold ki a PSP-d oly módon, hogy a power-gombot felfelé nyomva tartod (míg ki nem kapcsol) [kicsit hosszabb ideig, mint normál kikapcs esetében].

Hogy lehet, hogy a PSP-m hátterének színe havonta változik?
Úgy, hogy ha még mindig a default (alapértelemezett) háttérbeállítást használod.
Az alábbiak szerint változnak a háttérszínek:
Január = Szürke
Február = Sárga
Március = Világoszöld
Április = Rózsaszín
Május = Sötétzöld
Június = Világos lila
Július = Világoskék
Augusztus = Kék
Szeptember = Lila
Október = Sárga
November = Barna
December = Piros

Egyik napról a másikra nem futnak a OE/M33 FW-ű PSP-men az iso-játékok, mit tegyek?
2xer futtasd le a Reset To Default Settings-et (Alapértelmezett beállítások visszaállítása) v. Formázd le a Flash1-et.

Nem futnak a demo játékok, pedig OE/M33 (tehát Custom FW) van a PSP-men?
Állítsd át a homebrew kernelt a Recovery menüben (Configuration alatt található) 1.50-ről 3.XX-re. (pl.: 3.90M33-on állítsd át 3.90-re a mappa-kernelt)

2, FW-Történelem

FW-történelem: Miben változott 1.5-től 4.00-ig a Sony FW-e?
(A FW-változások időrendben csökkenően követik egymást (megjelölve a kiadás dátumát ill. a változatokat), felsorolva, hogy mik változtak (a korábbi FW-ek angol forrásáért köszönet ass-nek))
Az alább listázott összes FW-t (PSP típustól függetlenül) a Despertar Del Cementerio módszerrel (Pandora akku és Pandora Memory Stick segítségével) lehet hackelni.

PSP-FirmWare verzió: 4.00 [Slim & Fat] (Június 17, 2008. Japán és USA változat)
- [Hálózat] menüpont alá bekerült egy új funkció: [Internet Seach] néven (lényege, hogy a google segítségével listázza ki a találatokat).
- [Videó]: mostantól lehetőség van a videólejátszási sebesség változtatására lejátszás közben a FEL/LE nyilakat megnyomva.

PSP-FirmWare verzió: 3.95 [Slim & Fat] (Április 7, 2008. Japán és USA változat)
- PSX-játékoknál a gombkiosztást tudod megváltoztatni tetszés szerint. [Home gomb megnyomása után [Controller Settings] > [Assign Buttons] és végül [Custom]]
- Remote play (Távirányítás mód): Home gomb megnyomására -> kilépésnél lehetőség van kikapcsolni a PS3-at [Quit and Turn Off the PS3 System] v. hagyni hogy tovább dolgozzon [Quit Without Turning Off the PS3 System] .
- Játék: A PSN-ről tölthető (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.93 [Slim & Fat] (Március 18, 2008. Japán és USA változat)
- Hálózat: Skype funkció a Japán verzióban mostantól támogatott (csak Slim-en elérhető)
- Hálózat: 20 új Net-rádió csatorna került bele
- Játék: A PSN-ről tölthető (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.90 [Slim & Fat] (Január 30, 2008. Japán és USA változat)
- Hálózat: Skype funkció (csak Slim-en elérhető)

PSP-FirmWare verzió: 3.80 [Slim & Fat] (December 18, 2007. Japán és USA változat)
- Hálózat: Internet Rádió mint új funkció
- RSS Csatorna: a csatornákat most már OPML formátumban is be lehet importálni
- RSS Csatorna: a fotók most már itt is megjelennek
- Zene: Új vizuális effektek

PSP-FirmWare verzió: 3.73 [Slim & Fat] (November 29, 2007. Japán és USA változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.72 [Slim & Fat] (Október 30, 2007. Japán változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.
1Seg Tuner is bekerült az RSS csatornák listájába.

PSP-FirmWare verzió: 3.71 [Slim & Fat] (Szeptember 12, 2007. Japán változat)
- A Theme mappa automatikusan létrejön .
- PSPot funkció törölve.

PSP-FirmWare verzió: 3.70 [Slim & Fat] (Szeptember 11, 2007. Japán, USA és UK változat)
- Beállítások: Új gyári témák használata a "Themes" alatt (.ptf kiterjesztéssel). Amelyeket a Memory Sticken a PSP/THEME mappába kell helyezni. (A kiválasztott témát a PSP Flash-memóriája tárolja, így a MemoryStick kivétele esetén is működik.)
- Videó: "Scene Search" opció a videó lejátszásánál. (Ezzel az éppen játszott videó közben tudsz egy kiválasztott jelenetre ugrani, 5, 15 stb perc (amennyit beállítasz)).
- Videó: "Consecutive playback" [folyamatos lejátszás] a Settings/Video Settings-nél. Ezt on-ra állítva az összes (MemSticken tárolt) videót egymás után lejátsza, anélkül, hogy visszalépne az XMB-be.
- Videó: "Playback of 1-Seg video files" [1-Seg TV Tuner-rel rögzített videó-fájlok lejátszása]. Sajna ezt csak a Japán felhasználók tudják kihasználni.
- Képek: most már zenelejátszás közben is nézhetsz fotókat. (akár diavetítést is indíthatsz)
- Hálózat: gomb-beállítás/hozzárendelés lehetősége a Remote Play opciónál.
- Hálózat: a PortableTV ikont törölték.
- [XMB]: számos helyen kis ikon jelenik meg, amolyan mini-súgóként, hogy melyikkel is lehet előcsalni az opciókat.
(Csak PSP-Slim felhasználóknál!):
- TV: 1-Seg adat-sugárzás támogatása. Ezek ilyen adatok lehetnek: feliratok, internet-linkek, játék-statisztikák stb.
- TV: 1-Seg jelek továbbítása TV-Out-on keresztül olyan megjelenítőkbe (TV-k), amelyek nem támogatják a Progresszív jeleket.

PSP-FirmWare verzió: 3.60 [CSAK PSP-SLIM-hez!] (Július 11, 2007. Japán és USA változat)
- Beállítások / TV - Switch Video Output (Video-kimenet átváltása egy a PSP-hez csatlakoztatott eszközre)
- Video: .avi file-ok lejátszása + HD tartalmak lejátszása.
- Töltés USB-porton keresztül
Valószínűsíthetően biztonsági patch is került bele.

PSP-FirmWare verzió: 3.52 (Július 24, 2007. Japán változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.51 (Június 29, 2007. Japán és USA és UK változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget [Lumines exploit bug]) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.50 (Május 31, 2007. Japán és USA és UK változat)
Hálózat:
- PSP csatlakoztatható a PS3-hoz Interneten keresztül - Remote Play funkciót használva.
- Remote Play kapott egy új opciót - Kommunikációs beállítások [Communication Settings]
- RSS Channel kapott egy új funkciót: RSS Csatorna Útmutató [RSS Channel Guide].

PSP-FirmWare verzió: 3.40 (Április 19, 2007. Japán és USA változat)
PSX: - A játszható (támogatott) PSX-es játékok száma tovább nőtt.
- A PSX mentési file-jainak (saved data) formátumát most már a PSP ill. a PS3 is támogatja.
Játék: - Certificate Utility ikon törölve lett. (mostantól az így kapott infót az alábbiak szerint lehet megtekinteni: ki kell választani a játékot amelyikről több infót szeretnél megtudni, majd nyomd meg a :H: gombot (előjön a kis oldalsávos menü), ezután pedig az Information szövegre kell :X:-et nyomni.)
- valószínűleg a biztonsági réseket is igyekeztek befoltozni...

PSP-FirmWare verzió: 3.30 (Március 27, 2007. Japán változat)
PSX: - Lemez olvasási sebességének beállításának lehetősége a PSX-es játék alatt [Standard v. High] - PSX játék közben megnyomod a Home gombot s akkor jön elő
Hálózat: - RSS Csatornáknál is megjelenik most már az ún. "thumbnail" (mini előnézeti kép)
Video: - Videóknál szintén thumbnail ikonok megjelenése (pl.: egy mappába kell ("VIDEO") tenni a .mp4 file-t, ill. a .jpg file-t, ugyanolyan nevű kell legyen a .jpg file is.)
Video: - Felturbózott Video-Felbontás támogatás (lejátszás) az alábbi codec-kel készült film-file-ok esetén:
MPEG-4 AVC(H.264) video, Main Profile (AVC CABAC)
A felbontások pedig a következők lehetnek: 720×480/352×480/480×272

PSP-FirmWare verzió: 3.11 (Február 8, 2007. Japán változat)
Játék-patch: A PlayStationNetwork online áruházába (Japánban) felkerült, PSP-re megvásárolható PSX-es játék, az R-Type futtatását javították vele.

PSP-FirmWare verzió: 3.10 (Február 4, 2007. USA, Angol és Japán változat)
Játék: Playstation Network-ön keresztül elérhető címek (játékok) újabb bővítése.
Hálózat:
- Új funkció: LovationFreePlayer-en keresztül MPEG-4 AVC kódolású mp4 file-ok letöltésének lehetősége [Az alábbi LocationFree bázisállomásoknál érhető el: LF-PK20 (Japán) vagy LF-B20 és LF-B10 (USA)].
- Web Browser beállításoknál új funkció: Memóriakímélő (v. memóriatakarékos) üzemmód (ilyenkor a Web Böngésző kevesebb memóriát használ, de cserébe a képek megjelenítésének minősége rosszabb lesz)
Beállítások: [SETTINGS / SOUND SETTINGS]
- Új funkció: Dinamikus Normalizer/Volumizer: Leszabályzott hangerő a lejátszandó zenéknél.
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget [GTA LCS exploit bug]) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.03 (December 20, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Játék: További PlayStation 1-es játékok tölthetők le hivatalosan ill. játszhatók vele. A PlayStation 1-es játékokat PlayStation 3-on keresztül lehet letölteni.

PSP-FirmWare verzió: 3.02 (December 6, 2006 USA. Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette (biztos szegény Dark_Alex-től féltek? ezért kár volt a gőzért? 3.02 OE:)).

PSP-FirmWare verzió: 3.01 (November 22, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.00 (November 21, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: [Remote Play] funkció elérhető. (PS3-at lehet vele joypad-ként irányítani)
[Online Manual] - Online elérhető a rendszer beállításaira vonatkozó leírás
[Timer Settings] - Az RSS (hírolvasó) csatornákat lehet vele előre beállított időben letölteni.
Játék: PlayStation 1-es játékok tölthetők le hivatalosan ill. játszhatók vele ettől a verziótól kezdve.
Zene: 3x-os előre- ill. hátratekerés opcióval bővítették.
Megjelent a Zenei Vizuális hatás opció is (mint winampban a Milkdrop pl.:).
Video: Motion JPEG (M-JPEG) formátumot is le tudja mostantól játszani
[Camera] - a PSP-hez opcionálisan megvásárolható kamerát is tudja kezelni. /röviden: Videórögzítés támogatása/
Photo: [Camera] - a PSP-hez opcionálisan megvásárolható kamerát is tudja kezelni. /röviden: Digitális fényképezés támogatása/
Beállítások: [UMD Automatic Start] opció mostantól elérhető.

PSP-FirmWare verzió: 2.82 (Október 26, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 2.81 (Szeptember 7, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.
Egyéb: A 4 GB-os Memory Stick Pro Duo kártya problémamentes támogatása.

PSP-FirmWare verzió: 2.80 (Július 27, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: RSS csatornán keresztüli video ill. kép-letöltés.
Mostantól lehet elérni és kihasználni annak minden előnyét Wi-Fi-n keresztül a LocationFree Player-nek.
Zene: AAC file-ok lejátszása (.3gp kiterjesztéssel).
Beállítások: A [Network Settings] > [Infrastructure Mode] alatt most már megtalálható az Automata mód is.
Egyéb: Mostantól a Memory Stick Duo gyökérkönyvtárába is be lehet rakni a MUSIC, PICTURE, VIDEO mappákat, és onnan is le tudja játszani az adott tartalmat.

PSP-FirmWare verzió: 2.71 (Június 1, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: a PSP Internet Browser-én keresztül, most már le lehet tölteni a hivatalos játékdemo-kat és le lehet menteni a Memory Stick-re.
A Video-file-okat most már helyesen mutatja a LocationFree Player, mikor egy külső (jeladó) egységet kiválasztunk.

PSP-FirmWare verzió: 2.70 (Április 25, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: Macromedia Flash 6 (nem mindent tud lejátszani) tartalmak lejátszása az Internet Böngésző segítségével.
De ehhez előtte aktiválni kell a Flash opciót.
Bővült az Internet Browser Tools menüpontja: a Connection Settings-el /Csatlakozási beállítások/.
RSS csatornán keresztül le lehet menteni az audio-file-okat a Memory Stick-edre.
LocationFree Player Beállítás panelje alatt a [Rate], egy új funkcióval bővült (Automatic).
Zene: A lejátszható AAC audio-fileformátumok közé egy új kiterjesztés lett hozzáadva.
Beállítások: Új opció: Flash Player engedélyezése [System Settings / Enable Flash? Player]. Ahhoz, hogy ezt aktiválni tudd, csatlakozni kell előtte az internetre (Custom FW-éknél nem:)).
RSS Csatorna Beállítások, mint új opció lett hozzáadva.
UMD Video L/R Gombok beállíthatósága [Settings / Video Settings] (UMD Video közben tiltva/v. engedélyezve legyen a két "KAR").
Egyéb: A 2 GB-os Memory Stick Pro Duo kártya problémamentes támogatása.

PSP-FirmWare verzió: 2.60 (November 29, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: új funkció: a Network menüpont alatt: RSS Channel
új opció: a LocationFree Player Control panelén: Hangerőszabályzás (Volume Adjustment)
új opció: az Internet Browser / View (Nézet) / Encoding (Kódolás/Váltás) alatt elérhető a [Simplified Chinese (GB18030)] és [Traditional Chinese (Big5)] nyelvi kódolás is.
Copyright-védelemmel ellátott video most már letölthetőek az Internet Browser-en keresztül Memory Stick-re.
Zene: WMA (Windows Media Audio) file-formátum lejátszásának támogatása. [WMA9 ill. WMA9 Lossless és copyright- védett WMA file-okat továbbra sem támogat.] /Ahhoz, hogy le is tudd játszani a WMA-kat aktiválnod kell a Settings menüben az Enable WMA Playback opciót./
Beállítások: Új opció: WMA lejátszás engedélyezése [System Settings / Enable WMA Playback]. Ahhoz, hogy ezt aktiválni tudd, csatlakozni kell előtte az internetre (Custom FW-éknél nem:)).

PSP-FirmWare verzió: 2.50 (Október 13, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: új funkció: a Network menüpont alatt: LocationFree Player
új opció: az Internet Browser / View (Nézet) / Encoding (Kódolás/Váltás) alatt elérhető a [Auto-Select] és az [Unicode (UTF-8)] kódolás is.
új opció: az Internet Browser / Display Mode / Text Size: most már elmenthető a Szöveg mérete.
új opció: elmenthető az Internet Explorerben megnyitott oldalak előzménye.
Video: Copyright-védett video lejátszása (Memory Stick-en a Video mappában lévő file-okra vonatkozik).
Beállítások: új opció: idő beállítása internet által/interneten keresztül [Settings / Date and Time / Date & Time Settings]
új biztonsági metódus a hálózati beállításoknál [Network Settings]: WPA-PSK (AES)
Egyéb: Koreai karakterek beviteli lehetősége az On-Screen Keyboard-nál (Képernyőn megjelenő szövegbeviteli menü).

PSP-FirmWare verzió: 2.01 (Október 3, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 2.00 (Július 27, 2005. Japán; Augusztus 24, 2005. USA; Szeptember 1, 2005. Anglia)
Hálózat: új funkció: Internet Böngésző
Video: A Memory Stick-ről megnyitott video-file-ok 4:3 arányú megjelenítésének támogatása
Go To (Ugrás) funkció megjelenése az UMD-Video és UMD-Zene lemezeknél.
A-B Repeat funkció (A->B-ig ismétel, A,B: user által meghatározott kezdő és végpont) az UMD-Video, UMD-Zene lemezeknél és a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
Audio opció megjelenése a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
MP4 (AVC) video-file-ok lejátszásának lehetősége a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
Zene: ATRAC3 audio-file-formátum lejátszásának támogatása.
MP4 audio (MPEG-4 AAC) és WAV (Linear PCM) file-ok lejátszásának lehetősége
Photo: Háttérkép beállításának lehetősége
Képküldés funkció (Wi-Fi-n keresztül)
Megtekinthető új kép file-formátumok: TiFF, GiF, PNG, BMP.
Beállítások: új nyelv: Koreai [System Settings-ben lehet beállítani]
új funkció: Character Set, [System Settings] (Kódlap beállítható)
új opció: Theme Settings (Téma beállítások)
új biztonsági mód: Internet Browser Start Control [Security Settingsnél állítható be]
új biztonsági mód a Hálózati Beállításoknál [Network Settings]: WPA-PSK (TKIP)
bővített beviteli mód: Képernyőn megjelenő szövegbeviteli menünél: web-címek "parancsikonja" (pl: "http://" egy gombbal be lehet állítani, nem kell beírni minden egyes karakterét külön, külön)

PSP-FirmWare verzió: 1.52 (Június 15, 2005. USA)
Zene: UMD-ZENE lemezek most már lejátszhatóak a Music menüben.
Beállítások: Megerősítették a rendszerszoftver biztonságát.

PSP-FirmWare verzió: 1.51 (Május 18, 2005. USA)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 1.50 (Március 23, 2005. Japán)
Beállítások: Új (beállítható) nyelvekkel bővült a PSP: Német, Spanyol, Francia, Olasz, Holland, Portugál és Orosz
Video: Sleep-módból (készenléti állapot (Power gombbal lehet aktiválni)) való visszatérés után folytatni lehet a video- lejátszást.
Zene: Sleep-módból való visszatérés után folytatni lehet a zene-lejátszást.

3, OE FW-ek (+M33) és Downgrade
frissítve: 2008.03.17-én

Teheti tönkre a PSP-t a downgradelés?
Végül is igen, mivel a PSP Flash memóriájában végez változtatást és így előfordulhat, hogy rosszul sül el a dolog. De ez csak abban az esetben igaz, ha nem megfelelően és nem elég körültekintően olvasod el a Downgrade (butítás) leírását ill. nem előtte nem néztél utána, hogy milyen a PSP-d FW-e. (Az alaplap fontossága csak a régebbi downgrade módszereknél fontos)
Természetesen ebben az esetben működik a Pandora módszer ! (PSP Slim-nél egyelőre nem)

Az 1.5-ös FW és a 3.52 M33 FW között mi a különbség?
1.50 Előnyök
+Minden HomeBrew program működik
1.50 Hátrányok
-Devhook kell az új/újabb játékok indításához
-Memory Stick 4GB fölött nem támogatott
-Csak MP3, JPG és MP4-et támogat (habár DevHook-kal orvosolható a probléma)
-Nincs Web-Böngésző (szintén DevHook-kal orvosolható a probléma)

3.52 M33 FW Előnyök
+Az XMB teljes személyreszabhatósága (ikonok, feliratok (a Böngésző az kivétel), hangok stb...)
+Hackelt PSX Emulátor (lehetőség van a saját PS1-es Játék-lemezeid Biztonsági mentéseivel (na persze:)) átalakítva és betömörítve Eboot file-ba való játszásával)
+PRX-Pluginok futtatása a Memory Stickről (CPU húzás 333MHZ-re, Brightness Level 4, Cheat Module...)
+PSP iso-k/cso-k betöltése XMB-ben (v. ha így jobban tetszik: Grafikai környezet, főmenü, Game menüpontból) (Akksi kímélő és gyorsabban betöltési idő)
+Közel az összes 1.50-re írt Homebrew működik rajta [GAME150 mappában] (mivel a 3.52 M33 FW az egy módosított hibrid-FW, az 1.50 és a 3.52 együttese)
+Nem foglal helyet a Memory Stick-en (Minden a Flashben van eltárolva, míg a DevHook a Memory Stick-en csücsül)
+4GB feletti Memory Stickeket is támogat
+Devhook támogatás
+1.00 Eboot támogatás
+Auto Eboot betöltés (automatikusan elindít egy programot ami a BOOT mappában van eboot.pbp néven (lehet hogy a PS1-es játékot is betöltené így lendületből?))
+Az összes UMD-játékot lejátssza amik a következő FW-t igénylik: 2.00-3.52
+WMA, H264, Flash és még számos médiatípus lejátszását támogatja
+UMD-Autostart BE/Ki (új szolgáltatás/ v. ha jobban tetszik: feature)
+/Visszahozó mód/Recovery Mode (Visszahozza a "félig-halott" PSP-t ill. számos speciális beállítást innen lehet elérni (pl.: pluginek engedélyezése))
+100%-os NoUMD-Mód (Meghosszabbítja a Laser-fej egység élettartamát, azáltal, hogy backupokat (iso/cso) futtatunk UMD lemez helyett (ettől függetlenül van olyan játék amelyiknek kell UMD-lemez az induláshoz, legalább egy UMD-Demo disc))
+Teljes Kernel hozzáférés
+Régiómentes
+SCE logo átugrás lehetősége (Sony Computer Entertainment logo)
+WMA és Flash Player aktiválása (Recovery menüben lehet megcsinálni)
+X, O Gomb változtatható (pl.: Japánból behozott PSP-khez)
+PRX-ek flashelésének lehetősége
+Document.dat a PSX-Emulatorhoz (cheat-ek futtatásához kellhet)
+480x272, 720×480, 352×480 felbontású MP4-AVC videók támogatása (most már nincs a 768kbps-es minőségi limit sem)
+Bármikor downgradelheted vissza 1.5-re (ha vmi nagyon rosszul sülne el).
+UMD/ISO ill. XMB CPU-sebesség beállíthatósága a Recovery menüben + az XMB-ben is
+Flash0 ill. Flash1 közvetlen elérése USB-n keresztül
+ISO-játékok törölhetősége a Memory Stick-ről XMB-ben
+ Védelmi patch: ami megakadályozza a FW-t, hogy magasabb FW modulokat futtasson (nem frissít hivatalos S0NY FW-re ! :)).
3.52 OE-A Hátrányok
-Néhány savegame, amit 1.50 alatti Devhook-kal "hoztunk létre" nem működik
-NoUMD-Mód néhány játéknál nem működik /Hála a S0NY NP9660-meghajtónak közel 100%-os a No-UMD mód./
-Majdnem tele van a Flash0 [PSP memóriája] (Nem marad túl sok hely nagy Gameboot.pmf-ekhez pl) - kis trükkel orvosolható
-Location FreePlayer eltávolítva (Mivel nem maradt sok hely a Flash0-ban. Habár használta ezt egyáltalán valaki?)
-Nagy Koreai Betűkészlet eltávolítva/"átirányítva" a Flash0-ból

3.52/60/71 M33 CFW kontra 3.90 M33-2. Melyiket válasszam? Frissítsem-e a meglévő Custom FW-t?
Tudni kell, hogy minél frissebb FW-ed van, annál több funkció érhető el és annál kevésbbé fordulhat elő, hogy egy adott játék ne induljon el.
A 3.80-as FW-től felfelé a S0NY elszúrta a memórkártyák kezelését (nem ismerte fel a kártyát ill. a rajta lévő adatokat), azonban ezt Dark_AleX egy patch-el megoldotta, így már ez a probléma is elillant.
Patch + leírás itt:

http://em82.extra.hu/?p=292



Mennyivel rosszabb a hivatalos S0NY 3.52 FW a 3.52 M33 /Dark_AleX FW-hez képest?
- Nem futtahatók rajta HomeBrew programok.
- Nem futtathatók rajta iso/cso játékok.
- PSX-es játékot csak és kizárólag PS3-ról tudsz "rá" letölteni.
- Beépülő modulokat (pluginek) ugyancsak nem tudsz rajta alkalmazni
- WMA és Flash Player-t netes kapcsolattal lehet csak aktiválni
- Nem lehet testreszabni az XMB-t.
- Nincs Recovery-módja (visszahozza a félig halott PSP-ket (pl.: rossz flashelés után))

Dark_AleX OE FW történelme:

viewtopic.php?t=210



Az 3.40 OE-A FW és a 3.52-es M3 CFW között mi a különbség?
Sokkal jobb No-UMD kezelő pluginja van az M33-as FW-nek.
XMB-ben megjelenő mini-"Recovery menü".

Ha hivatalos firmwarrel rendelkező PSP-hez sikerült jutnom, hogyan tudok rajta iso-játékokat futtatni? /frissítve: 2008.03.17//
Vegyük csak sorjába:

1.51 & 2.71-es firmware esetén
- NEM TA-082 alaplappal ===> Katt ide
- TA-082 alaplappal ===> Katt ide
2.80 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===> Katt ide
3.03 firmware esetén alapaptól függetlenül ===> Katt ide (2.00-s GTA-LCS UMD kell hozzá)
3.50 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===> Katt ide (patcheletlen Lumines UMD kell hozzá)
3.51 & 3.80 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===>Katt ide
3.60 firmware esetén Slim&Lite PSP-vel alaplaptól függetlenül ===> Katt ide
3.90 firmware és későbbi fw-ek esetén ===> Katt ide

A fenti lehetőségek közül válaszd ki neked melyik a megfelelő. Ha neméppen olyan FW van a PSP-den, mint a felsorolt downgrade lehetőségeknél említettek, akkor frissíts a megfelelőre. (Ha pl.: 3.10 van a PSP-den, akkor 3.50-re v. Pandora módszer)

Ha 3.50-s v. az alatti FW-ű PSP-hez sikerült jutnom, hogyan tudok rajta iso-játékokat futtatni?
- Ha 1.5-ös a PSP FW-e (és nem TA-082-es alaplappal rendelkezik) akkor: Használhatsz DevHook-ot a játékokhoz, vagy frissíted egy Custom Firmware-re (pl.: 2.71-SE C'' v. 3.XX OE-A).
- Ha hivatalos S0NY FW van a PSP-den, akkor előtte a megfelelő Downgrader segítségével (fentebb látható) butítsd vissza 1.5-re, majd ezután installáld fel a 3.XX OE/M33 FW vmelyikét. (PSP-Slim esetében 3.60 M33 a minimum CFW, amire frissíteni tudod. 1.50-re nem lehet downgrade-elni.)

3.XX OE/M33 FW van a PSP-men, hová rakjam a HomeBrew programokat?
Alapértelmezésben - ha nem változtattad meg a Recovery menüben - akkor a Memory Stick PSP/GAME390 mappájába kell bemásolnod, hogy fussanak a programok. /Azért a programhoz készített readme-t olvasd el előtte !/

Kezdő vagyok, nincs kedvem letöltögetni 5 helyről a megfelelő file-okat, honnan tudnám letölteni vmelyik OE/M33 FW-t

3.90M33-2 Pack + 3.52 M33 + Hun-MOD (magyarosítás) + leírás itt
3.52 M33 CFW + leírás itt
Aktuális Custom FW-packok pluginokkal

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

buy cialis with no prescription 150 mg

(CraigTub, 2019.01.31 23:19)

Hi! [url=http://cialissmx.com/]buy cialis usa[/url] [url=http://cialismpl.com/]buy cialis no prescription[/url] [url=http://propeciausfinasteridhq.com/]buy propecia online without prescription[/url] excellent internet site

биткоин

(Jamestop, 2019.01.31 21:57)

Наша главенство — это то молодой, набирающий популярность план [url=http://tehnoit.ru/kriptovaluta/]биткоин[/url] основанный для предпочтениях и ожиданиях пользователей, которым интересна тематика техники. Люди, которые трудятся над развитием этого сайта убеждены, сколько его победа зависит от их собственного усердия и стремления к лучшему. Мы трудимся для своих читателей. Наш сайт — это ежедневная научно-популярная история мира высоких технологий. Постоянно, что интересует людей, близких к науке и технике, а также получающих плоды первых двух в виде полезных устройств и гаджетов, мы собираем здесь и выкладываем в доступном виде. Хотите узнать, подобно образовалась Мир или какой смартфон удовлетворит все ваши потребности — подписывайтесь и будьте в курсе.
Круг погода для сайте появляется интереснейшее чтиво, собираются и анализируются новости и байки из мира виртуальной тенета, технологий, космоса, автомобилей — всё, сколько заставляет планету вращаться, а фантазия — работать. Для сайте мы пишем серьезные вещи простым языком, в Твиттере и ВКонтакте — шутим и развлекаем. Довольно начать разбирать любую из статей, и доказано: зачитаетесь. Нашу стратегию позволительно определить двумя словами: высокие технологии. Лишь самое интересное из мира высоких технологий.
Отдельный погода для сайте появляется интереснейшее чтиво, собираются и анализируются новости и байки из мира виртуальной тенета, технологий, космоса, автомобилей — всё, сколько заставляет планету вращаться, а фантазия — работать. Мы любим технику, уважаем науку и разбираемся в высоких технологиях. Следя после новостями из мира высоких технологий, науки и техники, мы публикуем их для странице сообщества
Загадка нашего сайта приоткрыть завесу будущего и наказывать который же ожидает нас в ближайшем времени. Мы прольем сияние на новые технологии, материалы, открытия в космосе, гаджеты, изобретения и концепты. Будущее создаётся сегодня каждым из нас. Безотлагательно мы живем во срок перемен, которые никем и сроду не были описаны. Какие инновационные технологии будут перспективны в ближайшем будущем, какие уже вошли в нашу жизнь- весь это и многое другое вы узнаете именно здесь. Откройте сей сайт и увидите, сколько нетрадиционная футурология давно уже разрушила всетаки вообразимые границы времени и пространства и указывает конкретные даты свершения даже невообразимых в привычном понимании событий. Однако, о чем Мы могли воображать кроме пару лет назад, весь стремглав может случаться реальностью. Беспричинно, что вперёд — в будущее! Сайт рассчитана на всех, кто хочет познать будущее. Будущее человечества - это для самом деле главный проблема будущего. Сколько нам — человечеству — колебаться в будущем? Этот задание не может не волновать нас. Мы стоим для пороге великих перемен, которые произойдут уже бесконечно скоро — в первой половине 21-го века

Vomiv03

(Ekanu26, 2019.01.31 18:35)

http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/cialis-60mg-buy-tadalafil-vs-cialis-price-walgreens-missoula
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/buy-apo-gemfibrozil-cheap-apo-gemfibrozil-300-mg-twice-a-day-buy
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/doxycycline-puedo-comprar-buen-precio-honduras
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-mebendazole-100-mg-sin-receta
http://jaktlumaczyc.pl/78467/site-seguro-comprar-oxytetracyclinum-generico-online-brasil
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/ribavirina-comprar-en-l-nea-paraguay
http://wu-world.com/profiles/blogs/apcalis-20mg-como-posso-comprar-r-pido-internet-brasil
http://brooklynne.net/profiles/blogs/onde-posso-comprar-novo-ranitidine-gen-rico-envio-48-horas-pela
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/avanafilo-comprar-en-una-farmacia-en-linea-segura-us
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-lopressor-hct-metoprolol-de
http://ggwadvice.com//index.php?qa=63357&qa_1=farmacia-comprar-generico-amodipin-comprar-amlodipine-discreto
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/doxazosina-comprar-en-farmacia-online-segura-comprar-doxazosina
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-salmeterol-gen-rico-pre-o-no-brasil-pre-o
http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-clarinex-reditabs-sin-receta-env-o
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/hepil-200mg-donde-comprar-de-forma-segura-hepil-50-mg-venta
http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/viasil-sildenafil-citrate-onde-comprar-e-quanto-custa-no-brasil
http://jaktlumaczyc.pl/73387/order-cheap-ramitax-8mg-buying-ramitax-com
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-tamsulosina-0-4-mg-con-visa-paraguay
http://www.onfeetnation.com/profiles/blogs/amiodarona-100mg-como-comprar-envio-rapido-brasil
http://wu-world.com/profiles/blogs/salbutamol-8-mg-livraison-discrete-bon-marche-achat-ventolin
http://bricolocal.com/profiles/blogs/order-generic-manegra-130mg-how-to-order-sildenafil-citrate-quick
http://property.ning.com/profiles/blogs/purchase-generic-metronidazole-400-mg-online-metronidazole-for
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/zestril-2-5-mg-o-acheter-baisse-prix-zestril-livraison-france
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/loratadine-10mg-baisse-prix-internet-livraison-gratuit-vente
http://laguiadelasvegas.com/afiliados/blogs/post/104973
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/comprar-tantrix-50mg-gen-rico-entrega-r-pida-online

Refresh brand com coupons

(EnriqueMow, 2019.01.31 05:48)

Wish coupons:
[url=http://bestfatburning.ga/orlando-outlets-discount-coupons-849441.html]Frank hyundai service coupons[/url] [url=http://downloadsharedpc.cf/kohls-10-off-coupon-code-296264.html]Kiss coupons printable[/url] [url=http://ezfilrkma.cf/tissus-les-coupons-de-st-pierre-120010.html]Tan n go coupons[/url] - Clothing targeting women over 40Therapy is hands down my favorite small boutique store. I even introduced it to a friend and she ended up working there cause she loved it too!
http://essayflickcw.cf/makemytrip-icici-discount-coupons-552004.html

[url=http://handyus.cf/olive-garden-coupon-code-2019-275324.html]Ebay discount coupons on mobile phones[/url]
[url=http://lmfighhi.cf/jujube-coupon-code-819270.html]Coupon code for insomnia cookies[/url]
[url=http://ndbaivesarch.cf/williams-sonoma-coupon-codes-935121.html]Gateway clipper coupons[/url]

http://chanelfashion.tk/blue-orleans-coupons-710193.html

[url=http://algorun.top/zhRSWy][img]https://www.bing.com/th?id=OIP.sBum4IC6CwpyLiqK1X8yGQHaEK&w=300&h=168&c=7&o=5&pid=1.7[/img][/url]

http://interior.gq/belk-coupons-2019-605995.html

Eteci58

(Ezavi09, 2019.01.31 03:43)

http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/order-vasotec-5mg-online-where-can-i-buy-enalapril-in-approved
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/order-fluconazole-150-mg-safely-can-i-order-diflucan-fast
http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-zyad-tadalafil-20mg-en-internet-puerto
http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/danazol-como-comprar-online-uruguay-comprar-danazol-200-en
http://bricolocal.com/profiles/blogs/terazosina-2-mg-comprar-mas-barato-per
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/viasil-sildenafil-citrate-comprar-gen-rico-mais-barato-brasil
http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/cilostazol-comprar-en-farmacia-en-linea-con-entrega-r-pida
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/silnor-130mg-como-comprar-sem-receita-medica-brasil
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/ventodisk-en-ligne-moins-cher-livraison-rapide-albuterol-acheter
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/lisinoprilo-5mg-puedo-comprar-sin-receta-en-l-nea-paraguay
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-lincocin-neo-sin-receta
http://dmoney.ru/46719/order-aralen-where-purchase-chloroquine-phosphate-delivery
http://property.ning.com/profiles/blogs/cheap-cefdinirum-300mg-order-online-how-can-i-buy-cefdinir-safely
http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/pawar-livraison-rapide-moins-cher-forum-vente-tadalafil
http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/order-generic-amoxicillin-250-mg-online-where-to-buy-amoxicillin
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-viagra-50mg-sin-receta-r

кремль в 15 веке

(DanielRew, 2019.01.30 20:36)

Дизайн интерьера и ландшафтный дизайн формировались с момента зарождения человечества. Тенденции и исторические факты можно прочитать на сайта https://www.archidizain.ru/

Elolo07

(Cetiz25, 2019.01.30 15:33)

http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/bimatoprost-buy-safely-where-can-i-purchase-bimatoprost-cheap http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-aluron-sin-receta-de-confianza-estados-unidos http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-viagra-sin-receta-mas-1 http://bygda.traktor.no/profiles/blogs/calan-verapamil-80mg-donde-puedo-comprar-online-m-xico-verapamil http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-zerect-120mg-de-forma-segura-espa-a http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/achat-rapide-baclofene-25-mg-baclofene-achat-en-pharmacie http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-generico-progesterone-sin-receta http://brooklynne.net/profiles/blogs/terazosin-2-mg-au-rabais-sur-internet-site-fiable-prix-du http://www.cavers.club/blogs/post/13657 http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/comprar-digoxanova-digoxin-sin-receta-al-mejor-precio-espa-a http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/cialis-10-mg-comprar-gen-rico-entrega-48h-no-brasil-cialis-quem http://wu-world.com/profiles/blogs/mebendazole-o-en-acheter-achat-mebendazole-48h http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/commander-pilule-pyridostigmine-60mg-moins-cher-forum-sur-le http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/comprar-o-gen-rico-de-beloc-metoprolol-50mg-on-line-brasil http://wu-world.com/profiles/blogs/nateglinida-comprar-en-una-farmacia-online-segura-chile-comprar

синонимы к слову информация

(Richardnon, 2019.01.30 13:45)

информация о человеке бесплатно http://forum.dneprcity.net/showthread.php?p=497264&posted=1#post497264 значение информации внешние устройства хранения информации

OnlinePayCr

(Williebooca, 2019.01.30 04:40)

Hello. My company http://loans247-online.com
Online 2019 Fast!

[url=http://loans247-online.com/2019/01/26/cash-advances-online-oak-park]cash advances online oak park[/url]
[url=http://loans247-online.com/2019/01/29/advance-cash-anaheim]advance cash anaheim[/url]
[url=http://loans247-online.com/2019/01/26/faxless-cash-advance-connecticut]faxless cash advance connecticut[/url]
[url=http://loans247-online.com/2019/01/28/actual-payday-loan-companies]actual payday loan companies[/url]
[url=http://loans247-online.com/2019/01/29/payday-loan-yes-oakland-park]payday loan yes oakland park[/url]


Ok! Go top!

Mojuh49

(Foyol82, 2019.01.30 01:32)

http://hageriderma.com/qtoa/index.php?qa=157441&qa_1=comprar-lopressor-gen%C3%A9rico-precisa-receita-generico-lopressor
http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/buy-zyad-20mg-no-prescription-buy-zyad-20-mg-capsule
http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/betapace-40-mg-o-commander-en-ligne-betapace-pas-cher-andorre
http://social.leembe.com/blogs/post/42214
https://www.askpsychology.com/2842/lipitor-atorvastatin-20mg-commander-lipitor-lloyds-pharmacy
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-selegilina-sin-receta-y
http://www.facecool.com/profiles/blogs/comprar-generico-glycomet-metformin-sin-receta-en-farmacia-online
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-cialis-tadalafil-60-mg-urgente-usa-tadalafil
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-mavol-de-confianza-el-salvador
http://foodtube.net/profiles/blogs/baclofen-como-comprar-con-seguridad-per
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/order-amiloride-5-mg-can-i-order-frumil-no-rx-required
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/endep-amitriptyline-generique-sur-internet-acheter-rapide
http://brooklynne.net/profiles/blogs/site-fiable-acheter-nateglinide-ou-puis-je-trouver-du-nateglinide
http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-bromocriptina-sin-receta-mas
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/buy-beahexol-2-mg-safely-generic-beahexol-buy-online-usa
http://jaktlumaczyc.pl/80935/zestogra-ligne-rabais-commander-zestogra-g%26%23233-n%26%23233-rique
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-lincomicina-sin-receta-entrega-r
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/risperidona-comprar-en-una-farmacia-online-r-pido-estados-unidos
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-xex-sildenafil-citrate-100-mg-sin

Wesep63

(Fitex05, 2019.01.29 14:54)

http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-cialis-soft-tadalafil-con http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/dapoxetina-30mg-comprar-sin-receta-barato-usa http://www.facecool.com/profiles/blogs/metilcobalamina-1500mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-con http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-vilgendra-sildenafil-citrate http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/desloratadine-5mg-pharmacie-paiement-mastercard-clarinex-en-ligne http://www.sobgamers.com/gamer/blogs/post/136507 http://www.facecool.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-ursodiol-en-farmacia-online-espa-a-donde http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-tada-tadalafil-sin-receta-ahora-usa http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-temovate-env-o-gratis http://153.126.169.73/GaijinConcierge/index.php?qa=30552&qa_1=loperamide-internet-loperamide-pharmacie http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/achat-securise-kefnir-cefdinir-300-mg-vente-de-cefdinir-en-ligne http://viatorfroshreligion.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-female-cialis-tadalafil-gen-rico-e-quanto-custa http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-trimetoprima-400mg-con-seguridad-espa-a http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/evista-60-mg-bon-marche-2018-g-n-rique-evista-60mg http://kutoos.unifiedly.com/blogs/post/210916 http://brooklynne.net/profiles/blogs/elonza-onde-comprar-gen-rico-pre-o-online-brasil http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/tetracycline-hydrochloride-pas-cher-acheter-sumycin-8-comprim-s http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-valaciclovir-r-pido-puerto-rico http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-virnagza-fort-tadalafil-20mg-de http://wu-world.com/profiles/blogs/bon-site-pour-achat-amlodipine-norvasc-generique-doctissimo http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/imipramine-tofranil-onde-comprar-internet-brasil http://newmediavault.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-piroxicam-sin-receta-y-pagar-con

BabloPridi 633794108

(BabloPridi, 2019.01.29 12:12)

http://soruanaliz.com/index.php/21180/vibramycin-doxycycline-comprar-gen%C3%A9rico-comprar-vibramycin http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-furosemide-de-forma-segura http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/achat-express-ethionamide-site-fiable-tarif-trecator-sc-250mg http://whazzup-u.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-cefaclor-gen-rico-urgente-pagina-para http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/donde-para-ordenar-geodon-con-garantia-us-comprar-geodon-contra http://movsam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-cialove-sin-receta-con http://movsam.ning.com/profiles/blogs/discount-primidone-250mg-order-online-how-to-purchase-mysoline-no http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/amlodipina-10-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-segura-paraguay

Бизнес в Словакии Братислава готовый

(Isaiasnab, 2019.01.29 00:35)

Интернет переполнен предложениями недвижимости [url=http://realestatenow.ru/category/obekty/biznes/]Бизнес в Словакии Братислава готовый[/url] и видами для жилище (ВНЖ) изза рубежом. Большинство из предложений рассчитаны на неискушенных людей, которые изза действие заветной мечты – ютиться изза границей готовы вносить накопленными ради всю жизнь деньгами. Только затем покупки недвижимости и получения ВНЖ обнаружат проблемы, о которых прежде не подозревали. Кроме потери денег, времени и самого ВНЖ, контакт с мошенниками, сулящих исполнять ВНЖ за небольшие деньги, ничто не принесет.
С самого начала работы с недвижимостью и ВНЖ мы решили привыкать без вранья. Сносный не скрываем. О проблемах недвижимости и ВНЖ говорим клиентам сразу. Накопленный эксперимент позволяет накануне сказать, который поступь покупателя недвижимости разве соискателя ВНЖ довольно неуспешным. В коллеги и партнеры выбираем людей и фирмы, которые работают, подобно мы.
Среди наших партнеров – крупнейшие словацкие застройщики, риэлтерские агентства, поставщики мебели и жилищного оборудования Словакии. Самые надежные партнеры представлены для этой странице и на странице “Наши партнеры – поставщики и продавцы”.
Наша фирма и наши словацкие партнеры обеспечивают чтобы иностранных клиентов приобретение недвижимости и получение ВНЖ на законном основании. Стремимся свести накануне минимума расходы клиентов для проживание, ВНЖ и фирму в Словакии. Присутствие правильном подходе возможности издревле есть. Гарантируем клиентам профессиональные услуги и полную конфиденциальность о них, их недвижимости и фирмах, ВНЖ и ПМЖ в Словакии.
Некоторый граждане России, Украины и стран СНГ стремятся переехать жить следовать рубеж. Только чтобы беспроблемной жизни за рубежом нужны определенные казна – для Словакии не такие быстро большие.
Организаторы незаконного ВНЖ за рубежом ориентируется именно для людей, у кого денег мало. Применяют различные трюки, для заманить их. Одалживают им на нераздельно погода собственные деньги чтобы получения справки из банка о наличии у соискателя ВНЖ нужных денег. Обеспечивают фиктивную прописку чтобы ВНЖ. Берут с клиента невозвратный аванс ради организацию ВНЖ. Если пациент не получит ВНЖ, аванс оставляют себе, с клиентом перестают общаться. Полиция по делам иностранцев выдворит неуспешного соискателя ВНЖ из страны. Коль не пожелает охотно уходить, получит статус нежелательного чтобы Евросоюзе лица. В его загранпаспорт довольно поставлен штамп о запрете посещения ЕС в течении нескольких лет.
Некоторый иностранцы, соблазнившись красочными предложениями в интернете, покупают в Словакии недвижимость, делают фирму, получают ВНЖ, а после не знают как через этого “добра” избавиться. ВНЖ позволительно потерять легко, однако переставать фирму и продать неудачную недвижимость в зарубежный стране сложно и долго. Это работа на воз лет плюс высокие расходы на адвокатов.
Мы и наши партнеры стремимся уберечь наших клиентов от мошенников и неправильных действий присутствие покупке недвижимости и получении ВНЖ.

купить виагру оптом в москве

(DavidCox, 2019.01.28 18:13)

Памятный бренд Виагра завоевал репутация между многих мужчин. Затем завершения патента для произведение, стал выпускаться дженерик Виагра. В его составе тоже активное вещество – Силденафил. Поэтому манипуляция и эффективность не уступают оригиналу.
Мы предлагаем только высококачественную продукцию, поставляемую напрямую от производителя.
Эректильная дисфункция может наступить в любом возрасте. Современные мужчины прежде 45 лет особенно подвержены ей, беспричинно ровно для потенцию влияют: экология, стрессы, вредные привычки, длинный темп жизни, а также психологические, физиологические факторы.

Препарат являются аналогами одноименного препарата. Однако они более эффективные, чем чудак и ниже сообразно стоимости. Беспричинно подобно около их производстве были учтены безвыездно недочеты Виагры.

[url=http://viagry.ru/]виагра по штучно цена[/url]

Многие мужчины покупают виагру недорого и уже сообразно достоинству оценили преимущества мужской Виагры. Они отмечают, что у них повысилась щепетильность полового члена, наблюдался приток крови к органу, сколько приводило к стабильной, устойчивой эрекции, повторное семяизвержение проходило гораздо быстрее. Однако мужчины заметили, сколько их половая активность увеличилась и ощущения стали более яркими. Это обусловлено действием активного вещества Силденафила, влияющего на семяизвержение естественным через, не нарушая механизмы действия организма человека.
Быть этом, дабы дженерик Виагры начал делать, надо наличие сексуального влечение к партнерше. Без этого важного момента произведение неактивен. Это позволяет исключить неприятные моменты, неловкие ситуации.

На нашем сайте http://viagry.ru/ вы в любое век можете заказать, купить Виагру в аптеке достоинство для которую несравненно меньше чем в аптеке с быстрой доставкой в всякий район.

purchase generic vardenafil ow

(sntrustc, 2019.01.28 16:11)

get <a href="http://xgenericlevitra.com/">order levitra online</a> on Hannity shortly before | [URL=http://xgenericlevitra.com/]levitra bayer[/URL] as impact auto lending

изготовление навесов из поликарбоната цена

(Andreasmgh, 2019.01.28 14:28)

Доброго времени суток друзья!
1)[url=https://skytent.by/]билборд минск[/url] -Рекламные щиты ( билборды ) в Беларуси – самый востребованный тип наружной рекламы, размещаемый в непосредственной близости от автомобильных дорог.
2)[url=https://skytent.by/]металлоконструкции минск[/url] -Весьма значимыми и присущими для любой постройки элементами являются металлические навесы, которые как нельзя лучше защищают от осадков или падающей листвы.
3)[url=https://skytent.by/]тенты минск[/url] -Изготовление тентов и использование в быту или на производстве тентовых конструкций – кратчайший способ быстрого сооружения необходимого помещения или дополнения уже имеющегося.
4)[url=https://skytent.by/]тентовая торговая палатка минск[/url] -Это одна из актуальнейших конструкций, распространенных по бесчисленному количеству городов и поселков.
http://yeniqadin.biz/user/Andreaseuw/
http://ms.clanhosting.cz/profile.php?lookup=654441
http://forum.thanhhoafc.vn/member.php?236564-steklodelklv
http://www.d3scene.com/forum/members/steklodelucz.html
http://forum.thanhhoafc.vn/member.php?236120-steklodelnni

buy cialis pills 294 mg

(Dominicdwelt, 2019.01.28 10:11)

Howdy! [url=http://cialishql.com/]buy cialis pills online[/url] [url=http://valacyclovir-valtrex.com/]buy generic valtrex[/url] [url=http://canadianonlinepharmacyhq.com/]best online international pharmacies[/url] good website

Livre express livre

(Alexming, 2019.01.28 07:35)

como aumentar el apetito sexsual.perte de libido chez l'homme.. baisse de libido femme,absence de libido chez l'homme,. mejorar el apetito sexsual,comment augmenter la libido d'une femme., manque de libido homme,como aumentar el libido femenino, achat pilule au maroc. augmenter la libido chez l'homme, acheter sildenafil. acheter kamagra soft comment acheter comprime sans ordonnance. medicament pour baisse de libido,pilule pour homme fonctionnement,. augmenter sa libido et son,, Baisse de dГ©sir chez mon homme,perte de libido femme,pilule pour augmenter la libido homme, [url=http://youtubemarketpro.com/viagra-est-ce-la-meilleure-alternative/]acheter kamagra en thailande[/url] kamagra pas cher en france. manque de desir chez l'homme,augmenter la libido,. augmenter sa libido,como aumentar el libido femenino,. augmenter libido femme,capsules libido masculine,, baisse libido,aumentar el apetito sexsual, sildenafil apotex prix.

Песок цена за 1 м3 с доставкой

(Cecilnot, 2019.01.28 02:52)

[url=http://strojtovary.ru/kupit-pesok.html] [img]http://strojtovary.ru/media/2016/pesok.png[/img] [/url]Песок - это один из самых востребованных материалов в строительной отрасли. Это природный сыпучий материал, и спектр применения в строительной индустрии весьма широк. Мы доставляем песок напрямую с карьеров Московской области. В основном его используют для работ , связанных с укладкой дорожного полотна, приготовление строительных смесей. Купить песок >>>

[youtube]W5AFW7paniw[/youtube]
[url=]https://www.youtube.com/embed/W5AFW7paniw[/url]

Песок строительный.
Продажа строительного песка с последующей доставкой — одна из услуг, предоставляемых ООО «ПРОИЗВОДСТВЕННАЯ КОМПАНИЯ СТРОЙКОМПЛЕКС» заказчикам из Москвы и Подмосковья. Продукция реализуется как россыпью, так и расфасованной в мешки из полипропилена. Способы и сроки поставки обсуждаются заранее.
Номенклатурный перечень продукции включает в себя природный (речной и карьерный) строительный песок, соответствующий ГОСТ 8736-2014, и продукт, полученный из отсевов дробления скальных пород.
Песок речной с доставкой
https://vk.com/strojtovary_ru

Dating

(Lewissteni, 2019.01.27 20:27)

Hi guys!

Let's introduce ourselves!

[color="#FF1493"][b]My name is Angela.[/b][/color]

[url=http://alextraf.ru/dating/xr][img]http://daterar.com/wp-content/uploads/images/girl/47690544_376262179805718_5651710994401677118_n.jpg[/img][/url]

I want to meet a good guy to 60 years.

[i][b][url=http://daterar.com/]Write me here[/url][/b][/i]

[url=http://alextraf.ru/dating/xr][img]https://t4.ftcdn.net/jpg/00/32/40/33/240_F_32403356_C5A80wAG5GmaeTEu72J5HYygqC1Kwwhz.jpg[/img][/url]








bra profiltext dejting sidor dejtingsajt utan registrering online dejt app norge | Prenumerera via n?tdejting mazily app | Prenumerera via n?tdejting norrland results RSS | date app japan Kontakta oss dejting helt gratis hemsida Det du skriver i formul?ret nedan skickas som ett gruppmail till oss alla tre. Du kan ?ven maila oss alla tre direkt p? v?r gemensamma mailadress dejt i halmstad tjejerna [at] ragazze.se. Om du vill n? en av oss s? ?r mailadressen dejting hur ofta f?rnamn [at] ragazze.se. b?sta dejtsida OBS! Det g?r inte att s?ka sommarjobb eller liknande hos oss. Vi utf?r inte heller catering och har inte n?gon restaurangverksamhet. Vi som bloggar n?tdejting handikapp diskriminering Matbloggen Tre tjejer i k?ket skrivs av dejtingsida f?r gifta eller sambos, dejtingsida ume? och dejta n?gon yngre. Du kan l?sa mer om oss genom att klicka p? respektive skribent. dejta killar Slumpade inl?gg fr?n v?rt stora arkiv:


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Következő »



 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>