Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



PSP-s gyakran ismételt kérdések /Utoljára frissítve: 2008.06.18/


Ezt a leírást annak reményében készítettem, hogy a kezdő PSP-tulajok is kiismerjék magukat a legelőször talán bonyolultnak tűnő kifejezések, megoldások erdejében. Felfoghatjuk ezt egy PSP-Tudástárnak is, vagy egyfajta forgalom(user)irányító jelzőlámpának :).
Amennyiben az alábbi FAQ-ot egy adott, PSP-vel foglalkozó oldal felhasználja a saját site-ján, annyit kérnék, hogy a nevemet (ill. akiket megemlítek benne, szerzőket) tüntesse fel, semmi egyéb, ennyi talán elvárható, ha már egyszer rengeteget foglalkoztam/tunk az utánjárásával. Köszönöm.

Amit eddig összeírtam, tekinthető egy masszív alapnak, amit folyamatosan lehet bővíteni mások által használt programok tapasztalatával/lerásaival ezért ha valakinek újabb "FAQ-pont" jut az eszébe, ill. megoldással tud rá szolgálni nyugodtan leírhatja, s aszerint bővíteni fogom /a szerző nick-jével, ha igényli e-mail címével/ a listát, vagy ha pontosítani, módosítani szeretné valamelyik pontot.
Amennyire lehet a jövőben folyamatosan frissíteni fogom a FAQ-ot.


0, A Playstation Portabe
PlayStation Portable

Adatok / Specifikáció

Technikai adatok: 480X272 felbontású 16,77 millió szín megjelenítésére képes 16:9-es képarányú és 4.3 inches kijelző, melynek fényereje maximálisan 200 cd/m2.
MIPS R4000 alapú mikroprocesszor 333Mhz (32bit), frontoldali busz 166MHz-es.
Főmemória: 32MB (Slim esetében 64 MB)
Grafikus memória: DRAM: 4MB. A PSP grafikus alrendszer 512 bites buszt használ, teljesítménye 664 millió pixel és 35 millió sokszög/s.
Akksi élettartam: kb 4-5 óra (függ: a képernyő fényességén, a hangerő-szinten, film v. játék fut-e?)
Csatlakozás: Wi-Fi (802.11b), IrDA
Firmware verziók:
Normál/Pufi-PSP: 1.00, 1.50, 1.51, 1.52, 2.00, 2.01, 2.50, 2.60, 2.70, 2.71, 2.80, 2.81, 2.82, 3.01, 3.02, 3.03, 3.10, 3.11, 3.30, 3.40, 3.50, 3.51, 3.52
PSP-Slim: 3.60
PSP-Slim & Pufi PSP: 3.70, 3.71, 3.80, 3.90, 3.93, 3.95, 4.00
Az 1.00 és az 1.50-es firmware-el rendelkező PSP-n, futtathatók "házi készítésű" játékok(Homebrew) is ill. a Dark_AleX által készített 2.71SE, 3.XX Open Edition/M33/WildC*rd FW-eken is.
Kártyaformátumok
* Memory Stick PRO
* Memory Stick Duo
Lemezformátum
* UMD

Támogatott formátumok:
Audio
* MP3
* ATRAC3
* WMA (firmware v2.60)
* AAC (firmware v2.70)
* WAV (Linear PCM)
* MP4 (konténer formátum)
* AAC + 3GP Video

Videó
* MPEG-4
* MPEG-4 Part 2
* MPEG-4 Part 10 (H.264/AVC)
* SWF (firmware v2.70-től)
Képek
* JPEG
* GIF
* BMP
* TIF
* PNG

********************************************************************
PSP-csomag variációk
A világ összes pontján a PSP elérhető mind Value Pack vagy Core Pack formájában. Számos országban még Giga Pack formájában is beszerezhető (ezt 2005. október 20-án jelentették be).
Value Pack = PSP + akkumulátor + 32 MB Memory Stick Pro Duo + Fejhallgató (távirányítóval) + tok + csukló-pánt + Demo-lemez + hálózati töltő
Giga Pack = PSP + akkumulátor + 1 GB Memory Stick Pro Duo + Fejhallgató (távirányítóval) + tok + törlőkendő + Demo-lemez + hálózati töltő + USB-kábel

Ad-Hoc hálózat
Az Ad-Hoc vezeték nélküli hálózattal lehetőség van max. 16 PSP egyidejű összeköttetésére, kommunikációjára (pl.: multiplayer játéknál). Az egyik PSP-nek kell lennie a játék "host"-jának (kiszolgáló), amihez a többi felhasználó akkkor csatlakozhat, amint elkezdik keresni a kiszolgáló listákat.
A kiszolgáló PSP-nek az akkumulátor üzmedéje kb. 35%-al kevesebb lesz (ez az átvivendő adatok összetettségén múlik).
A 2.00 FW-frissítéssel a PSP az Ad-Hoc technológiát már digitális képek küldésére is ki tudja használni (két PSP között), a küld és fogad (send, receive) funkciókat használva a PHOTO menüben.

Infractructure hálózat
A PSP főmenüje megengedi a felhasználónak, hogy beállítsa a rendszert úgy, hogy tudja használni az internetet (vezeték nélküli kapcsolaton keresztül). Ez a fajta mód képes megtalálni a védett ill. nem-titkosított vezeték nélküli hálózatokat az adott területen.

Infra (PSP-Slimen már nincs)
Habár a PSPnek van IrDa portja a készülék tetejének bal oldalán, jelenleg egyetlen játék sem használja ki.
Vannak ún. házikészítésű alkalmazások, amik képesek kihasználni a PSP IrDa portját:
- TV távírányító-ként
- IrDa PDA to PSP, ami a PDA-t, mint szöveg-beviteli eszközt használja fel a PSP részére.
- IrDa File Transfer, ami adatvitelt biztosít Infra kapcsolaton keresztül
- Universal Remote (Irda porton keresztül irányíthatjuk a DVD-lejátszót, TV-t, Music Center-t vele).
=====================================================================================================

1, Alapok / Fogalmak
FirmWare /FW/ = A firmware egy olyan szoftvertípus, amely a hardvereszközbe van beépítve, és a legalapvetőbb funkciókat biztosítja a hardver működtetéséhez (esetleg figyeli az eszköz állapotát, arról információkat nyújt a külvilágnak). Jelen esetben a rendszerfile-okat tartalmazó és azokat futtató szoftver. Felfoghatjuk a PSP operációs rendszerének.
Custom FW (SE, OE, M33) = [SE = Special Edition, OE = Open Edition, M33 = March 33, *LE = WildC*rd Leaked Edition]], Dark_AleX "készítette" a hivatalos Sony-FW-ekből. Egy olyan módosítást tartalmaz, ami megengedi a PSP-nek hogy bebootoljon, a homebrew programok futásához szükséges kódokat blokkoló biztonsági intézkedéseket figyelmen kívül hagyva. Legnagyobb előnyük, hogy egyesítik az 1.5-ös FW előnyeit és a 2.71 ill. a 3.XX-es FW összes funkcióját. Nem mellesleg az iso-játékok a Game menüpont Memory Stick ikon alatt találhatóak és nem igényelnek emulált környezetet (DevHook). Ezeket 1.5-ös FW-re lebutított PSP-re érdemes felrakni. /Ha ezt látod valahol: 3.XX OE/M33, akkor az vmelyik OE FW-re vonatkozik 3.02, 3.03, 3.10, 3.30, 3.40 v. M33 FW-re vonatkozik: 3.51, 3.52, 3.71 stb./
A 3.71 M33-as Custom FW(-től felfelé) már speciális, mivel nem igényel 1.50-es FW-t, ahhoz, hogy teljes-értékűen fusson.
GEN Custom FW = a pspgen.com oldal mögé burkolózva egy egyelőre ismeretlen programozó készítette ezt az új fajta CFW-t (3.95GEN-2). (újdonság, hogy a recovery menü az XMB-ben is használható). Azonban ennek a CFW-nek van még egy-két hiányossága, ezért is ajánljuk helyette a 3.90M33-3-at...
XMB (Cross Media Bar) = A PSP főmenüje, grafikus környezete. Az ikonokat háttereket a 3.70-es FW-től felfelé ún. PTF témákkal (PSP Theme File) lehet kicserélni, míg az XMB funkcióit/kinézetét/ikonok koordinátáit/hangjait a Flash0-ban lehet - a meglévő fájlok cseréjével - módosítani.
Homebrew = "házi készítésű", azaz programozók által készített (nem hivatalos Sony) házilag készített program. Szinte mindegyik ingyenes (pl.: böngésző, msn messenger, számológép, notepad, universal remote). Ezen programok futását figyelmen kívül hagyó biztonsági réseket igyekszik a Sony befoltozni egy-egy újabb frissítéssel. A "leghomebrew-képesebb" FW az 1.5-ös volt (ill. most már az ebből "építkező" SE és az OE/M33 FW). Dark_AleX-nek hála a legtöbb HomeBrew-t át lehetett ültetni 3.XX kernelre, így azok mennek gond nélkül PSP Slim-en is.
Iso = szabványos képfile. Az UMD-lemezről készített biztonsági másolat, annak teljes tartalmával megegyező kópia (pl.: Játák ill. Film-iso-k).
CSO/DAX = az iso képfile tömörített változatai. A DAX valamivel hatékonyabb, de pl.: a Custom FW-ek nem támogatják alapértelmezetten.
Recovery menü = a sokszor emlegetett visszahozó/és beállító menü amely csak OE és M33-as Custom FW-eken érhető el. Itt lehet tbk. a pluginokat aktiválni. (belépni recovery menübe a bekapcsoláskor a JOBB-Kar nyomvatartása mellett lehet) Bővebb leírást itt találsz hozzá:

http://em82.extra.hu/?p=151


Ripkit = Az iso-játékokhoz készített "törés-csomag". A felesleges állományokat törli (pl.: padding file, FW-update file, angolon kívüli idegen nyelvek, háttérzenék, átvezető kisfilmek, előzetesek) [természetesen nem mindegyik játéknál találhatóak meg ezek a file--ok] , és a végén CSO-ba betömöríti. Ezeket manuálisan is el lehet végezni az UMDGen programmal.
Pad(ding)-file = az UMD-lemezen lévő (iso-ban feleslegesen helyet foglaló több száz MB-os) file, amely a jobb, hatékonyabb lemezelérést biztosítja. Oly módon, hogy a lényeges adatok (a játék) általa az UMD-lemez szélére kerülnek.
Downgrade / Downdate = A PSP aktuális FW-ének visszabutítása egy alacsonyabb verziójú FW-re (ált. 1.5-re). Fontos, hogy számos Downgrade van, válaszd ki a neked megfelelőt (a downgrade résznél fel vannak sorolva).
Korábban gondot okozott a PSP-alaplapja, most a Pandora akku módszer segítségével már lényegtelen.
Jelenleg a Pufi PSP-re kijött összes S0NY FW-t lehet downgradelni.
A SlimPSP-nél a 3.60-as FW-re lehet 3.60 M33 CFW-t feltenni, majd erre rá a később megjelenő CFW-eket.
Update = az aktuális FW-verzió frissítése egy újabbra (amely általában több funkcióval, új szolgáltatásokkal egészül ki). Figyelem: ha szeretnél iso-játékokat ill. segédprogramokat futtatni a PSP-den, akkor semmiképpen se frissíts Hivatalos Sony FW-re. Downgradeld (v. Despertar del Cementerio), majd pedig tegyél fel egy CFW-t.
Pandora Akkumulátora = A Pandora Akkumulátorral (karöltve a Pandora Magic Memory Stick-kel) bármilyen félre-flashelt (nem megfelelő módosítást használtál), rosszul downgradelt vagy letörölt flash0 tartalmú PSP-t helyre lehet hozni és bármilyen firmware-ű (1.00 - 3.XX (bármely jelenleg ismert)) PSP-t lehet 1.50-re downgradelni. Fizikai sérüléssel rendelkező vagy hardverhibás (elfüstölt processzor, eltört alaplap, stb) gépen természetesen ez sem segít.
Ennek segítsével az összes jövőbeni FW-frissítés is könnyű-szerrel kijátszható. nem kell hozzájuk külön downgrader.
Despertar Del Cementerio = "Holtak feltámadása". Pandora akku és Memory Stick szükséges hozzá. A lényege, hogy bármilyen FW-ű PSP-t (akkor is ha a Flash0 teljesen törölve lett) képes egyből 3.80 M33-as CFW-rel felruházni, nincs szükség downgrade-re. Slim-hez és Pufi PSP-hez egyaránt jó !
U.P.M.S. = Ultimate Pandora Memory Stick = Véglegesített Pandora Memóriakártya és akku. Az UPMS segítségével lehet egy állandó (véglegesített) Pandora Akkud és Mem.Sticked s mindemellett tudod normál módban használni őket ! Egyszóval ha bármikor olyan kedved van, tudsz másik PSP-tulajnak segíteni, v. a te PSP-dbe életet lehelni. Slim-hez és Pufi PSP-hez egyaránt jó !
Bővebb leírást és letöltési lehetőséget itt találsz hozzá:

http://em82.extra.hu/?p=322


Flashelés = ez egy folyamat. Ilyenkor a file-okat a program a PSP memóriájába másolja, ahol a rendszerindító file--ok is vannak. Ha itt valami rosszul megy végbe (pl.: nem megfelelő file-okat választ ki flashelésre az illető) (99,9%-ban felhasználói hozzá nem értés miatt), a rendszer nem fog tudni betöltődni. Van, hogy bizonyos plugineket csak flasheléssel lehet a FW-be "beépíteni", hogy az fusson rendesen.
Mielőtt bármit is módosítasz a Flash0-ban hozz létre arról egy biztonsági mentést a PC-den egy külön mappába. Ha valamelyik feflashelt fájl miatt az XMB nem menne, akkor csak visszamásolod az eredetit (recovery menü segítségével) és kész is.
DevHook /DH/ = A DeviceHook egy Firmware-emuláló program, amelynek segítségével pl.: az 1.5-ös FW-rel rendelkező PSP-n futtathatóvá válik a 3.10-es FW-t igénylő játék, ill. netezni is lehet vele (az emulált környezetben). Az emulált (pl.:3.10 FW) környezet összes funkcióját el tudjuk érni ezáltal.
Ez a program az OE, M33 CFW megjelenésével szép lassan háttérbe szorult, okafogyottá vált.
Plugin/PRX = kiegészítő illesztőprogramok, amelyek a Custom FW-ekkel rendelkező PSP-ken futtathatók, kihasználva a biztonsági réseket. (pl.: képkimentő, PSP-újraindító, automatikus iso-futtató illesztőprogram)
NAND = A PSP alaplapján elhelyezkedő Memória, ami a PSP FW-ét ill. a felhasználói beálltásokat tárolja. Mindenképpen készíts egy biztonsági másolatot a NAND-odról, mivel sok esetben ez az utolsó lehetőség, hogy megfelelően működő állapotba tudj visszahozni a PSP-d. Más tulaj PSP-jének NAND-ját szigorúan TILOS a saját PSP-dre felflashelni. Amennyiben ezt mégis megteszed, készülj fel, hogy számos funkció nem v. csak korlátozottan fog működni, mivel ilyenkor tönkreteszed az ún. IDStorage-t.
FLASH0 (F0) = A NAND Memória egy része, amely az aktuális FW-t, amely a PSP működéséhez elengedhetetlen.
FLASH1 (F1) = A NAND Memória egy része, amely registry-t és más személyes beállítást tartalmaz.
Dump = A FW egy másolata, emulációra használják. (Néha visszafejtik (ezáltal lehet módosítani a FW-t)).
1.5 = ez (volt) az a Hivatalos FW-verzió, amellyel az XMB-ből HomeBrew-kat lehet futtatni teljes kernel-hozzáféréssel. 2 könyvtár kell a homebrew program futásához, mindkettőnek ugyanaz a neve, csak ez egyik %-jellel kezdődik (ami az ikon-t, ill. a Kxploit-ot tartalmazza, a másik könyvtárban maga a program van).
Kxploit = Az a metódus, aminek segítségével HomeBrew programokat lehet futtatni 1.5-ön. Két db eBoot.pbp file-t használ, az egyiket arra használják, hogy betöltse ill. kijátssza az egyszerű FW-biztonságot (amit pont a házilag megírt kódok futtatásának blokkolására írtak), a másik eBoot.pbp pedig maga a program.
TA-082 = az "elátkozott" alaplapú PSP-model, amelyet sokáig nem lehetett downgrade-elni. Ma már mindegy az alaplap verziószáma. Persze, ha nem Pandora módszert használsz, fontos tájékozódni az alaplap verziószámával kapcsolatban.
UP - (Undiluted Platinum) - egy mod chip a PSP-hez, amely 2 NAND memóriát foglal magában, dupla FW-boot lehetőséggel. (ez a dual-chipes, dual-boot-os megoldás a TA-082-es alaplapú PSP-ken nem alkalmazható !). Drága és nem biztonságos megoldás.
ms0:/ vagy MS_ROOT - A memóriakártya gyökérkönyvtárát szokták így jelölni.
IPL = “Initial Program Loader” - Kezdeti program betöltő. A PSP elindítja az elő-IPL-t keresve a NAND-ban az IPL-t és betölti (ha ennél a folyamatnál az akku serial-ja (sorozatszáma) 0xFFFFFFFF, akkor a PSP a Memory Stick-ről fogja betölteni az IPL (a.k.a. Pandora :) )). Tulajdonképpen ez a bootolási folyamat első lépése.
IDStorage = Az IDStorage (azonosító tároló) tárol számos (130) kulcsot, amelyek a PSP-dről adnak/írnak le információt. Pl.: Sorozatszám, WLAN Mac-cím, FW-verzió stb.. Ezek egyedi dolgok, így minden PSP-n más és más ! Ha az IDStorage-ed tönkremegy (mert másvalakiét tetted fel) akkor a következő dolgok nem fognak működni: Ad-Hoc mód, UMD Játékok és az UMD Videók, HomeBrew-k és a MagicGate. Az IDStorage (néhány kulcsa) PSP-NKÉNT KÜLÖNBÖZIK & NEM LEHET ÚJRAGENERÁLNI !!! NINCS RÁ MÓD !

Mit kell szem előtt tartani PSP vásárlás előtt?
Ellenőrizd, hogy megvan-e a magyar kézikönyv.
Ellenőrizd, hogy a PSP LCD-kijelzőjén van-e pixelhiba.
Ahhoz, hogy iso-játékokat tudj majd futtatni legalább 512 Mbyte-os Memory Stick kártya szükséges. Ha használtan veszed a PSP-t, nagy eséllyel jutsz olyanhoz, amelyet már nem kell hackelni (OE/M33 FW van rajta), egyből képes futtatni az iso-játékokat.
Ha Base pack-ot / Alap-csomag-ot választasz, akkor abban nem fogsz se Memóriakártyát, se fülhallgató hosszabbítót, sem pedig tokot, ill. törlőkendőt találni. (igaz, ezeket külön-külön is meg lehet venni)

Mi a különbség a PSP Slim ill. az alap PSP között?
PSP Slim szemszögéből:
- 33%-al könnyebb (280g helyett 189g)
- 19%-al vékonyabb (23mm helyett 18.6mm)
- akksi töltés USB-porton keresztül
- gyorsabb játékbetöltés
- hatékonyabb akku-kihasználás
- nincs infra-port
- WLAN gomb átköltözött a PSP tetejére
- hangszórók elhelyezése is megváltozott
- nagyfelbontású videókat és .avi-kat (nem DivX és XviD, sima MjPeg-es) is képes lejátszani (remélhetőleg csak a FW miatt)
- új FW-t kapott (3.60), amivel képes TV-re küldeni video-t továbbítani (Video-Out-on) ill. képes mind a PS3 mind a PC winchesteréhez hozzáférni bárhol a világon (régiófüggetlen), köszönhetően az új csatlakozási opcióknak.
- PSP Slim immár 64MB memóriával rendelkezik
- Analóg Video Kimenettel rendelkezik (kábel kell hozzá)
- "Piano Black," "Ceramic White," és "Ice Silver" színváltozatokban kapható (kezdetben.. azóta van Vérvörös és Menthol Zöld is)
- Fut rajta a 3.90-es FW-rel érkezett Skype ! (Pufin nem megy)
Saját vélemény: gyengébb anyagminőség.

Honnan tudom, hogy milyen FW lehet a PSP-n (külsőleg a dobozról)?
A dobozon, a címkén található egy betű amely azonosítja a PSP FW-verzióját. Az alábbiak ismeretesek:
A-1.50 B-1.51 C-1.52 D-1.52 E-1.52 F-2.00 G-2.01 H-2.50 I-2.60 J=2.70 K=2.71
L-2.81 M-3.01 N-3.03 O-3.10 P-3.11 Q=3.30 R=3.40
R-nél nagyobb betű 3.40-es FW-nél magasabbat jelöl
PSP Slim-en min. 3.60-as FW van.

Hol tudom megnézni, hogy milyen FW van a PSP-n (melyik menüpontban)?
Menj a Settings Menüre, majd a System Settings-re, itt görgesd lefelé a System Information-ig. Az alábbi 3 sor fog fogadni: MAC Address, FW-Verzió, PSP-s Becenév.

Honnan tudhatom, hogy honnan származik a PSP?
A model szám által tudod behatárolni/azonosítani, hogy milyen régiójú a PSP. Az alábbiak ismeretesek:
PSP-1000 Japán - Basic Pack
PSP-1000K Japán - Value Pack
PSP-1000KCW Japán - Value Ceramic Pack fehér PSP
PSP-1000CW Japán - Ceramic Pack fehér PSP
PSP-1000G1 Japán - Giga Pack fehér v. fekete PSP
PSP-1001K USA - Value Pack
PSP-1002K Ausztrália és Új-Zéland - Value Pack
PSP-1003K United Kingdom - Value Pack
PSP-1004K Europa - Value Pack, Giga Pack, Basic Pack, Fehér Value Pack, Fehér Giga Pack
PSP-1005K Korea - Value Pack
PSP-1006K Hongkong és Szingapúr - Value Pack
PSP-1007K Taiwan - Value Pack
PSP-1008K Oroszország - Value Pack
PSP-1009K Kína - Value Pack
PSP-1010K Közel-Kelet - Value Pack
PSP-2000 - PSP Slim&Lite - Basic
PSP-2000K - PSP Slim&Lite - Value

Honnan tudhatom, hogy TA-082/086-os alaplapú-e a PSP?
Kinyitod a PSP-d UMD-lemez meghajtóját és ha az alábbi képpel megegyező számsort látsz akkor biztos lehetsz benne, hogy TA-082-es a PSP-d. A számsort egyébként fejjel lefelé olvasva tudod értelmezni: IC1003.
Kép

Ami most következik az nem szentírás, de igaz lehet:
A->F betűig a dobozon: biztosan nem TA-082/086:
G és H betű: valószínűleg nem TA-082/086.
I betű: elég valószínűtlen, hogy TA-082/086-es legyen
J betű és felette: valószínű, hogy TA-082/086-os alaplapja van PSP-nek.

Hová tegyem a file-okat (általánosságban) a Memory Sticken / Milyen mappába/ Mi hol van?
Ez a kis leírás a 3.XX Custom FW-ekre érvényes (alapértelmezett beállításokkal, esetünkben: 3.90M33).
Memory Stick gyökere:
--> DH (DevHook helye (az ikonok a programhoz a PSP/GAME mappába vannak)) /elavult, nincs rá szükség/
--> MP_ROOT --> 100ANV01 (h.264 (avc) codec-kel kódolt videofile-ok, eszerint néz ki:MAQXXXXX.MP4)/elavult, nincs rá szükség/
--> MP_ROOT --> 100MNV01 (normál mp4 codec-kel kódolt videofile-ok, eszerint: M4VXXXXX.MP4)/elavult, nincs rá szükség/
--> ISO (ide kerülnek az iso/cso/dax file-ok)
--> PICTURE (képek helye (3.30-as FW-től fölfelé működik ez a mappa))
--> PSP --> COMMON (ide jönnek általában a Böngészőhöz való kiegészítők, programok)
--> PSP --> GAME --> BOOT (automatikusan futtatandó eboot.pbp helye (Recovery menüben lehet engedélyezni))
--> PSP --> GAME --> RECOVERY (itt van az 1.50-es FW helye)
--> PSP --> GAME --> UPDATE ((Custom) FW-frissítés fájljainak helye)
--> PSP --> GAME --> 150kernelupdate (Pufi PSP-n 1.50-es kernelhez szükséges programkód helye /mappa neve bármi lehet/)
--> PSP --> GAME150 (Pufi PSP-n az 1.50-es kernelt igénylő homebrew-k helye)
--> PSP --> GAMEXXX (Homebrew Programok helye az adott CFW verziójához megfelelően, (pl.: GAME390))
--> PSP --> MUSIC (zenék helye, max. 1 mappamélységig lehet még létrehozni almappákat)
--> PSP --> PHOTO (képek helye, max. 1 mappamélységig lehet még létrehozni almappákat)
--> PSP --> SAVEDATA (itt vannak a játékmentések)
--> PSP --> SYSTEM --> BROWSER (ide menti a Böngésző Bookmark-okat, History-kat (Könyvjelzőket és Előzményeket))
--> PSP --> THEME (ide jönnek a 3.70 ill. a 3.71-es FW(-től felfelé) által használt ptf gyári és felhasználók által készített témák)
--> SEPLUGINS (a pluginek ide jönnek (.prx file-ok))
--> VIDEO (ide jönnek az .mp4 videók (3.30-as FW-től fölfelé működik ez a mappa))

Gyk.: az xxxxx = egy 5jegyű számot takar. Te adod meg.
Megjegyzés: azért lett az MP_Root és a PSP mappa ennyiszer felsorolva mert a Wordben megformázott szöveg itt nem jól van tördelve. :)


Ezt írja ki a PSP-m: "To start, you must update the system software.". Mi ilyenkor a teendő?
Ezt akkor írja ki, ha az UMD-lemez amit betettél a PSP-be magasabb FW-t igényel, mint ami a PSP-n található. A döntés a tiéd, ha frissíted letudod játszani az UMD-lemez tartalmát, de nem tudsz majd iso-kat futtatni (ha CFW-t használsz, akkor nem fogja engedni a hivatalos FW-re való frissítést (3.40OE-A verziószámtól fölfele...), mivel ez egy biztonsági patch).

Letöltöttem egy játékot, de nem tudom hová másoljam?
Természetesen hivatalos FW-rel nem fogod tudni futtatni az iso-játékokat.
Az iso/cso/dax (utóbbi 2 tömörített iso-file) file-okat a Memory Stick gyökérkönyvtárában lévő iso mappába kell bemásolni (ha nincs iso mappa rajta, létre kell hozni) USB-kapcsolaton keresztül (Settings menüpont, majd USB Connection-re nyomj egy X-et).

Próbálom elindítani a programot, de ezt a hibaüzenetet kapom vissza: "The Game could not be started (80020321).".
Valószínűleg HomeBrew programot akartál futtatni egy arra nem alkalmas (hivatalos) FW-verzión, vagy pedig (kikapcsolt állapotban van a No-UMD opció [Recovery Menü leírásánál részletezve van]) elfelejtettél betenni egy Demo v. Játék UMD-t.

Ha Windows-ban formázom a Memory Sticket milyen file-rendszer típust válasszak ki?
FAT 16

Hogy tudok zenét/képet (mp3) felmásolni a PSP-re?
USB kapcsolaton keresztül a Memory Stick PSP/Music mappájába kell bemásolni az mp3-akat, PSP/PHOTO a kép-file-okat.

USB-n keresztül Total Commanderrel iszonyat lassan (max. 6-700kbyte/mp) tudom csak felmásolni a file-okat.
Megoldás: Windows Intéző ! Másold ezen keresztül. (az újabb 7-es verziójú Total Commanderrel már nincs ilyen probléma)

Kompatibilis-e a 4GB/8GB-os Memory Stick a PSP-vel?
A 3.0 v. a feletti FW-verzióval rendelkező PSP-k számára igen. Lehetőség szerint próbáld ki. Igyekezz High-Speed-es kártyát venni.

Honnan tudhatod, hogy hamis-e a Memory Stick amit vettél?
A 3.0 v. a feletti FW-verzióval rendelkező PSP-knél rámész pl.: XMB-ben a GAME menüre majd a Memory Stick-re menj, nyomj rá egy 3SZÖG-et, majd pedig egy O-t. Ha a MagicGate mellett UnKnown felirat díszeleg, akkor 100%, hogy hamis.

Mi az a stuck/beragadt pixel ?
Nem más, mint a folyamatosan fényesen világító pixel. A Beragadt pixel sajnos előbb-utóbb minden PSP-t elér. Nem garanciális hiba ! Javítani ("helyrerázni") kis százalékban, de lehet. Az egyik Program neve: Pixer. A programot a Game menüből lehet elérni (Bemásolás után :)). Ilyenkor egy olyan program fut majd, amelyik véletlenszerűen rajzol ki színes függőleges vonalakat az egész képernyőt beterítve, ami folyamatosan vibrál, frissíti a képernyőt, mozgásba hozza a színeket.
Linkek a pixel-hiba javítására készült programokról:

http://pspupdates.qj.net/index.php?pg=49&aid=8934

 

http://pspupdates.qj.net/index.php?pg=49&aid=7975

 

http://pspupdates.qj.net/Pixer-Fixer-sa ... /aid/76860



Miért ilyen halk a PSP-hez kapott gyári fülhallgató?
Azért, mert a Sony direkt ilyen halk, kis-teljesítményű fülhallgatót gyártott, a felhasználók halláskárosodásának elkerülése végett.

Lehet helyettesíteni a Sony fülhallgatóját sajáttal?
Lehet, amennyiben kis jack-dugó kivezetése van (v. nagy, s ahhoz meg veszel egy átalakítót). Saját fülessel sokkal nagyobb hangerő érhető el.

Meddig bírja az akksi? Hány óráig kell tölteni, hogy fullon legyen az akksi?
Nem lehet egyértelműen megadni, hogy hány óráig bírja. Az attól függ, hogy éppen mit használsz a PSP-n, ill. hány Mhz-en üzemel. Általában olyan 4 óra intenzív játékidőt kibír.
Kb. 3 óráig kell tölteni a teljes feltöltéshez.

Akku-töltés közben lehet játszani a PSP-vel?
Igen, lehet.

Mi van akkor, ha játék közben lemerül a PSP-m akksija? (Elveszítem az addig elért szintet a játékban?)
Semmi pánik. Ilyenkor szépen fogod és rádugod a hálózati töltőt. Kb. 5 perc múlva már folyamatosan tudod használni a PSP-d; bekapcsolod s a lemerüléskor éppen félbehagyott ponton folytatod a játékot. (bizonyos (régebbi) FW-eken nem minden esetben működött jól..)

Mennyire verődik vissza a napfény a PSP kijelzőjéről?
Eléggé:). Igyekezz árnyékosabb helyet keresni, ha játszani akarsz vele erős napfénynél.

Mi az esélye annak, hogy véletlenül Updatelem a PSP-men lévő FW-t a Game menüben megjelenő ikonra kattintva?
Ahhoz, hogy ezt véletlenül összejöjjön, annak annyi az esélye, mint hogy Magyarország Világbajnok lesz az elkövetkezendő 20 éven belül, fociban ! :) /jó párszor le kell OK-znod ahhoz, hogy frissítse/.
Ha magasabb FW van a PSP-den kizárt dolog, hogy "frissítsd".

Lehet UMD-lemezt másolni PC-n? Vagy van rá valamilyen különleges UMD-író?
Nem lehet ! A Sony nem adta meg az engedélyt az írható UMD-lemezek gyártására, a kalózmásolatok elterjedését megelőzendő. Maximum gyári körülmények között lehet másolni. Otthoni UMD-író nem létezik, valószínűleg soha nem is fog.

Teheti tönkre a PSP-t a HomeBrew programok futtatása?
Mivel mind nyílt forráskódú (nem hivatalos) programok, ezért előfordulhat, hogy néha kifagyasztja a PSP-d (lehet, hogy picit hibás a programkód). Ekkor kapcsold ki a PSP-d oly módon, hogy a power-gombot felfelé nyomva tartod (míg ki nem kapcsol) [kicsit hosszabb ideig, mint normál kikapcs esetében].

Hogy lehet, hogy a PSP-m hátterének színe havonta változik?
Úgy, hogy ha még mindig a default (alapértelemezett) háttérbeállítást használod.
Az alábbiak szerint változnak a háttérszínek:
Január = Szürke
Február = Sárga
Március = Világoszöld
Április = Rózsaszín
Május = Sötétzöld
Június = Világos lila
Július = Világoskék
Augusztus = Kék
Szeptember = Lila
Október = Sárga
November = Barna
December = Piros

Egyik napról a másikra nem futnak a OE/M33 FW-ű PSP-men az iso-játékok, mit tegyek?
2xer futtasd le a Reset To Default Settings-et (Alapértelmezett beállítások visszaállítása) v. Formázd le a Flash1-et.

Nem futnak a demo játékok, pedig OE/M33 (tehát Custom FW) van a PSP-men?
Állítsd át a homebrew kernelt a Recovery menüben (Configuration alatt található) 1.50-ről 3.XX-re. (pl.: 3.90M33-on állítsd át 3.90-re a mappa-kernelt)

2, FW-Történelem

FW-történelem: Miben változott 1.5-től 4.00-ig a Sony FW-e?
(A FW-változások időrendben csökkenően követik egymást (megjelölve a kiadás dátumát ill. a változatokat), felsorolva, hogy mik változtak (a korábbi FW-ek angol forrásáért köszönet ass-nek))
Az alább listázott összes FW-t (PSP típustól függetlenül) a Despertar Del Cementerio módszerrel (Pandora akku és Pandora Memory Stick segítségével) lehet hackelni.

PSP-FirmWare verzió: 4.00 [Slim & Fat] (Június 17, 2008. Japán és USA változat)
- [Hálózat] menüpont alá bekerült egy új funkció: [Internet Seach] néven (lényege, hogy a google segítségével listázza ki a találatokat).
- [Videó]: mostantól lehetőség van a videólejátszási sebesség változtatására lejátszás közben a FEL/LE nyilakat megnyomva.

PSP-FirmWare verzió: 3.95 [Slim & Fat] (Április 7, 2008. Japán és USA változat)
- PSX-játékoknál a gombkiosztást tudod megváltoztatni tetszés szerint. [Home gomb megnyomása után [Controller Settings] > [Assign Buttons] és végül [Custom]]
- Remote play (Távirányítás mód): Home gomb megnyomására -> kilépésnél lehetőség van kikapcsolni a PS3-at [Quit and Turn Off the PS3 System] v. hagyni hogy tovább dolgozzon [Quit Without Turning Off the PS3 System] .
- Játék: A PSN-ről tölthető (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.93 [Slim & Fat] (Március 18, 2008. Japán és USA változat)
- Hálózat: Skype funkció a Japán verzióban mostantól támogatott (csak Slim-en elérhető)
- Hálózat: 20 új Net-rádió csatorna került bele
- Játék: A PSN-ről tölthető (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.90 [Slim & Fat] (Január 30, 2008. Japán és USA változat)
- Hálózat: Skype funkció (csak Slim-en elérhető)

PSP-FirmWare verzió: 3.80 [Slim & Fat] (December 18, 2007. Japán és USA változat)
- Hálózat: Internet Rádió mint új funkció
- RSS Csatorna: a csatornákat most már OPML formátumban is be lehet importálni
- RSS Csatorna: a fotók most már itt is megjelennek
- Zene: Új vizuális effektek

PSP-FirmWare verzió: 3.73 [Slim & Fat] (November 29, 2007. Japán és USA változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.72 [Slim & Fat] (Október 30, 2007. Japán változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.
1Seg Tuner is bekerült az RSS csatornák listájába.

PSP-FirmWare verzió: 3.71 [Slim & Fat] (Szeptember 12, 2007. Japán változat)
- A Theme mappa automatikusan létrejön .
- PSPot funkció törölve.

PSP-FirmWare verzió: 3.70 [Slim & Fat] (Szeptember 11, 2007. Japán, USA és UK változat)
- Beállítások: Új gyári témák használata a "Themes" alatt (.ptf kiterjesztéssel). Amelyeket a Memory Sticken a PSP/THEME mappába kell helyezni. (A kiválasztott témát a PSP Flash-memóriája tárolja, így a MemoryStick kivétele esetén is működik.)
- Videó: "Scene Search" opció a videó lejátszásánál. (Ezzel az éppen játszott videó közben tudsz egy kiválasztott jelenetre ugrani, 5, 15 stb perc (amennyit beállítasz)).
- Videó: "Consecutive playback" [folyamatos lejátszás] a Settings/Video Settings-nél. Ezt on-ra állítva az összes (MemSticken tárolt) videót egymás után lejátsza, anélkül, hogy visszalépne az XMB-be.
- Videó: "Playback of 1-Seg video files" [1-Seg TV Tuner-rel rögzített videó-fájlok lejátszása]. Sajna ezt csak a Japán felhasználók tudják kihasználni.
- Képek: most már zenelejátszás közben is nézhetsz fotókat. (akár diavetítést is indíthatsz)
- Hálózat: gomb-beállítás/hozzárendelés lehetősége a Remote Play opciónál.
- Hálózat: a PortableTV ikont törölték.
- [XMB]: számos helyen kis ikon jelenik meg, amolyan mini-súgóként, hogy melyikkel is lehet előcsalni az opciókat.
(Csak PSP-Slim felhasználóknál!):
- TV: 1-Seg adat-sugárzás támogatása. Ezek ilyen adatok lehetnek: feliratok, internet-linkek, játék-statisztikák stb.
- TV: 1-Seg jelek továbbítása TV-Out-on keresztül olyan megjelenítőkbe (TV-k), amelyek nem támogatják a Progresszív jeleket.

PSP-FirmWare verzió: 3.60 [CSAK PSP-SLIM-hez!] (Július 11, 2007. Japán és USA változat)
- Beállítások / TV - Switch Video Output (Video-kimenet átváltása egy a PSP-hez csatlakoztatott eszközre)
- Video: .avi file-ok lejátszása + HD tartalmak lejátszása.
- Töltés USB-porton keresztül
Valószínűsíthetően biztonsági patch is került bele.

PSP-FirmWare verzió: 3.52 (Július 24, 2007. Japán változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.51 (Június 29, 2007. Japán és USA és UK változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget [Lumines exploit bug]) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.50 (Május 31, 2007. Japán és USA és UK változat)
Hálózat:
- PSP csatlakoztatható a PS3-hoz Interneten keresztül - Remote Play funkciót használva.
- Remote Play kapott egy új opciót - Kommunikációs beállítások [Communication Settings]
- RSS Channel kapott egy új funkciót: RSS Csatorna Útmutató [RSS Channel Guide].

PSP-FirmWare verzió: 3.40 (Április 19, 2007. Japán és USA változat)
PSX: - A játszható (támogatott) PSX-es játékok száma tovább nőtt.
- A PSX mentési file-jainak (saved data) formátumát most már a PSP ill. a PS3 is támogatja.
Játék: - Certificate Utility ikon törölve lett. (mostantól az így kapott infót az alábbiak szerint lehet megtekinteni: ki kell választani a játékot amelyikről több infót szeretnél megtudni, majd nyomd meg a :H: gombot (előjön a kis oldalsávos menü), ezután pedig az Information szövegre kell :X:-et nyomni.)
- valószínűleg a biztonsági réseket is igyekeztek befoltozni...

PSP-FirmWare verzió: 3.30 (Március 27, 2007. Japán változat)
PSX: - Lemez olvasási sebességének beállításának lehetősége a PSX-es játék alatt [Standard v. High] - PSX játék közben megnyomod a Home gombot s akkor jön elő
Hálózat: - RSS Csatornáknál is megjelenik most már az ún. "thumbnail" (mini előnézeti kép)
Video: - Videóknál szintén thumbnail ikonok megjelenése (pl.: egy mappába kell ("VIDEO") tenni a .mp4 file-t, ill. a .jpg file-t, ugyanolyan nevű kell legyen a .jpg file is.)
Video: - Felturbózott Video-Felbontás támogatás (lejátszás) az alábbi codec-kel készült film-file-ok esetén:
MPEG-4 AVC(H.264) video, Main Profile (AVC CABAC)
A felbontások pedig a következők lehetnek: 720×480/352×480/480×272

PSP-FirmWare verzió: 3.11 (Február 8, 2007. Japán változat)
Játék-patch: A PlayStationNetwork online áruházába (Japánban) felkerült, PSP-re megvásárolható PSX-es játék, az R-Type futtatását javították vele.

PSP-FirmWare verzió: 3.10 (Február 4, 2007. USA, Angol és Japán változat)
Játék: Playstation Network-ön keresztül elérhető címek (játékok) újabb bővítése.
Hálózat:
- Új funkció: LovationFreePlayer-en keresztül MPEG-4 AVC kódolású mp4 file-ok letöltésének lehetősége [Az alábbi LocationFree bázisállomásoknál érhető el: LF-PK20 (Japán) vagy LF-B20 és LF-B10 (USA)].
- Web Browser beállításoknál új funkció: Memóriakímélő (v. memóriatakarékos) üzemmód (ilyenkor a Web Böngésző kevesebb memóriát használ, de cserébe a képek megjelenítésének minősége rosszabb lesz)
Beállítások: [SETTINGS / SOUND SETTINGS]
- Új funkció: Dinamikus Normalizer/Volumizer: Leszabályzott hangerő a lejátszandó zenéknél.
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget [GTA LCS exploit bug]) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.03 (December 20, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Játék: További PlayStation 1-es játékok tölthetők le hivatalosan ill. játszhatók vele. A PlayStation 1-es játékokat PlayStation 3-on keresztül lehet letölteni.

PSP-FirmWare verzió: 3.02 (December 6, 2006 USA. Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette (biztos szegény Dark_Alex-től féltek? ezért kár volt a gőzért? 3.02 OE:)).

PSP-FirmWare verzió: 3.01 (November 22, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.00 (November 21, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: [Remote Play] funkció elérhető. (PS3-at lehet vele joypad-ként irányítani)
[Online Manual] - Online elérhető a rendszer beállításaira vonatkozó leírás
[Timer Settings] - Az RSS (hírolvasó) csatornákat lehet vele előre beállított időben letölteni.
Játék: PlayStation 1-es játékok tölthetők le hivatalosan ill. játszhatók vele ettől a verziótól kezdve.
Zene: 3x-os előre- ill. hátratekerés opcióval bővítették.
Megjelent a Zenei Vizuális hatás opció is (mint winampban a Milkdrop pl.:).
Video: Motion JPEG (M-JPEG) formátumot is le tudja mostantól játszani
[Camera] - a PSP-hez opcionálisan megvásárolható kamerát is tudja kezelni. /röviden: Videórögzítés támogatása/
Photo: [Camera] - a PSP-hez opcionálisan megvásárolható kamerát is tudja kezelni. /röviden: Digitális fényképezés támogatása/
Beállítások: [UMD Automatic Start] opció mostantól elérhető.

PSP-FirmWare verzió: 2.82 (Október 26, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 2.81 (Szeptember 7, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.
Egyéb: A 4 GB-os Memory Stick Pro Duo kártya problémamentes támogatása.

PSP-FirmWare verzió: 2.80 (Július 27, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: RSS csatornán keresztüli video ill. kép-letöltés.
Mostantól lehet elérni és kihasználni annak minden előnyét Wi-Fi-n keresztül a LocationFree Player-nek.
Zene: AAC file-ok lejátszása (.3gp kiterjesztéssel).
Beállítások: A [Network Settings] > [Infrastructure Mode] alatt most már megtalálható az Automata mód is.
Egyéb: Mostantól a Memory Stick Duo gyökérkönyvtárába is be lehet rakni a MUSIC, PICTURE, VIDEO mappákat, és onnan is le tudja játszani az adott tartalmat.

PSP-FirmWare verzió: 2.71 (Június 1, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: a PSP Internet Browser-én keresztül, most már le lehet tölteni a hivatalos játékdemo-kat és le lehet menteni a Memory Stick-re.
A Video-file-okat most már helyesen mutatja a LocationFree Player, mikor egy külső (jeladó) egységet kiválasztunk.

PSP-FirmWare verzió: 2.70 (Április 25, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: Macromedia Flash 6 (nem mindent tud lejátszani) tartalmak lejátszása az Internet Böngésző segítségével.
De ehhez előtte aktiválni kell a Flash opciót.
Bővült az Internet Browser Tools menüpontja: a Connection Settings-el /Csatlakozási beállítások/.
RSS csatornán keresztül le lehet menteni az audio-file-okat a Memory Stick-edre.
LocationFree Player Beállítás panelje alatt a [Rate], egy új funkcióval bővült (Automatic).
Zene: A lejátszható AAC audio-fileformátumok közé egy új kiterjesztés lett hozzáadva.
Beállítások: Új opció: Flash Player engedélyezése [System Settings / Enable Flash? Player]. Ahhoz, hogy ezt aktiválni tudd, csatlakozni kell előtte az internetre (Custom FW-éknél nem:)).
RSS Csatorna Beállítások, mint új opció lett hozzáadva.
UMD Video L/R Gombok beállíthatósága [Settings / Video Settings] (UMD Video közben tiltva/v. engedélyezve legyen a két "KAR").
Egyéb: A 2 GB-os Memory Stick Pro Duo kártya problémamentes támogatása.

PSP-FirmWare verzió: 2.60 (November 29, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: új funkció: a Network menüpont alatt: RSS Channel
új opció: a LocationFree Player Control panelén: Hangerőszabályzás (Volume Adjustment)
új opció: az Internet Browser / View (Nézet) / Encoding (Kódolás/Váltás) alatt elérhető a [Simplified Chinese (GB18030)] és [Traditional Chinese (Big5)] nyelvi kódolás is.
Copyright-védelemmel ellátott video most már letölthetőek az Internet Browser-en keresztül Memory Stick-re.
Zene: WMA (Windows Media Audio) file-formátum lejátszásának támogatása. [WMA9 ill. WMA9 Lossless és copyright- védett WMA file-okat továbbra sem támogat.] /Ahhoz, hogy le is tudd játszani a WMA-kat aktiválnod kell a Settings menüben az Enable WMA Playback opciót./
Beállítások: Új opció: WMA lejátszás engedélyezése [System Settings / Enable WMA Playback]. Ahhoz, hogy ezt aktiválni tudd, csatlakozni kell előtte az internetre (Custom FW-éknél nem:)).

PSP-FirmWare verzió: 2.50 (Október 13, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: új funkció: a Network menüpont alatt: LocationFree Player
új opció: az Internet Browser / View (Nézet) / Encoding (Kódolás/Váltás) alatt elérhető a [Auto-Select] és az [Unicode (UTF-8)] kódolás is.
új opció: az Internet Browser / Display Mode / Text Size: most már elmenthető a Szöveg mérete.
új opció: elmenthető az Internet Explorerben megnyitott oldalak előzménye.
Video: Copyright-védett video lejátszása (Memory Stick-en a Video mappában lévő file-okra vonatkozik).
Beállítások: új opció: idő beállítása internet által/interneten keresztül [Settings / Date and Time / Date & Time Settings]
új biztonsági metódus a hálózati beállításoknál [Network Settings]: WPA-PSK (AES)
Egyéb: Koreai karakterek beviteli lehetősége az On-Screen Keyboard-nál (Képernyőn megjelenő szövegbeviteli menü).

PSP-FirmWare verzió: 2.01 (Október 3, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 2.00 (Július 27, 2005. Japán; Augusztus 24, 2005. USA; Szeptember 1, 2005. Anglia)
Hálózat: új funkció: Internet Böngésző
Video: A Memory Stick-ről megnyitott video-file-ok 4:3 arányú megjelenítésének támogatása
Go To (Ugrás) funkció megjelenése az UMD-Video és UMD-Zene lemezeknél.
A-B Repeat funkció (A->B-ig ismétel, A,B: user által meghatározott kezdő és végpont) az UMD-Video, UMD-Zene lemezeknél és a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
Audio opció megjelenése a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
MP4 (AVC) video-file-ok lejátszásának lehetősége a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
Zene: ATRAC3 audio-file-formátum lejátszásának támogatása.
MP4 audio (MPEG-4 AAC) és WAV (Linear PCM) file-ok lejátszásának lehetősége
Photo: Háttérkép beállításának lehetősége
Képküldés funkció (Wi-Fi-n keresztül)
Megtekinthető új kép file-formátumok: TiFF, GiF, PNG, BMP.
Beállítások: új nyelv: Koreai [System Settings-ben lehet beállítani]
új funkció: Character Set, [System Settings] (Kódlap beállítható)
új opció: Theme Settings (Téma beállítások)
új biztonsági mód: Internet Browser Start Control [Security Settingsnél állítható be]
új biztonsági mód a Hálózati Beállításoknál [Network Settings]: WPA-PSK (TKIP)
bővített beviteli mód: Képernyőn megjelenő szövegbeviteli menünél: web-címek "parancsikonja" (pl: "http://" egy gombbal be lehet állítani, nem kell beírni minden egyes karakterét külön, külön)

PSP-FirmWare verzió: 1.52 (Június 15, 2005. USA)
Zene: UMD-ZENE lemezek most már lejátszhatóak a Music menüben.
Beállítások: Megerősítették a rendszerszoftver biztonságát.

PSP-FirmWare verzió: 1.51 (Május 18, 2005. USA)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 1.50 (Március 23, 2005. Japán)
Beállítások: Új (beállítható) nyelvekkel bővült a PSP: Német, Spanyol, Francia, Olasz, Holland, Portugál és Orosz
Video: Sleep-módból (készenléti állapot (Power gombbal lehet aktiválni)) való visszatérés után folytatni lehet a video- lejátszást.
Zene: Sleep-módból való visszatérés után folytatni lehet a zene-lejátszást.

3, OE FW-ek (+M33) és Downgrade
frissítve: 2008.03.17-én

Teheti tönkre a PSP-t a downgradelés?
Végül is igen, mivel a PSP Flash memóriájában végez változtatást és így előfordulhat, hogy rosszul sül el a dolog. De ez csak abban az esetben igaz, ha nem megfelelően és nem elég körültekintően olvasod el a Downgrade (butítás) leírását ill. nem előtte nem néztél utána, hogy milyen a PSP-d FW-e. (Az alaplap fontossága csak a régebbi downgrade módszereknél fontos)
Természetesen ebben az esetben működik a Pandora módszer ! (PSP Slim-nél egyelőre nem)

Az 1.5-ös FW és a 3.52 M33 FW között mi a különbség?
1.50 Előnyök
+Minden HomeBrew program működik
1.50 Hátrányok
-Devhook kell az új/újabb játékok indításához
-Memory Stick 4GB fölött nem támogatott
-Csak MP3, JPG és MP4-et támogat (habár DevHook-kal orvosolható a probléma)
-Nincs Web-Böngésző (szintén DevHook-kal orvosolható a probléma)

3.52 M33 FW Előnyök
+Az XMB teljes személyreszabhatósága (ikonok, feliratok (a Böngésző az kivétel), hangok stb...)
+Hackelt PSX Emulátor (lehetőség van a saját PS1-es Játék-lemezeid Biztonsági mentéseivel (na persze:)) átalakítva és betömörítve Eboot file-ba való játszásával)
+PRX-Pluginok futtatása a Memory Stickről (CPU húzás 333MHZ-re, Brightness Level 4, Cheat Module...)
+PSP iso-k/cso-k betöltése XMB-ben (v. ha így jobban tetszik: Grafikai környezet, főmenü, Game menüpontból) (Akksi kímélő és gyorsabban betöltési idő)
+Közel az összes 1.50-re írt Homebrew működik rajta [GAME150 mappában] (mivel a 3.52 M33 FW az egy módosított hibrid-FW, az 1.50 és a 3.52 együttese)
+Nem foglal helyet a Memory Stick-en (Minden a Flashben van eltárolva, míg a DevHook a Memory Stick-en csücsül)
+4GB feletti Memory Stickeket is támogat
+Devhook támogatás
+1.00 Eboot támogatás
+Auto Eboot betöltés (automatikusan elindít egy programot ami a BOOT mappában van eboot.pbp néven (lehet hogy a PS1-es játékot is betöltené így lendületből?))
+Az összes UMD-játékot lejátssza amik a következő FW-t igénylik: 2.00-3.52
+WMA, H264, Flash és még számos médiatípus lejátszását támogatja
+UMD-Autostart BE/Ki (új szolgáltatás/ v. ha jobban tetszik: feature)
+/Visszahozó mód/Recovery Mode (Visszahozza a "félig-halott" PSP-t ill. számos speciális beállítást innen lehet elérni (pl.: pluginek engedélyezése))
+100%-os NoUMD-Mód (Meghosszabbítja a Laser-fej egység élettartamát, azáltal, hogy backupokat (iso/cso) futtatunk UMD lemez helyett (ettől függetlenül van olyan játék amelyiknek kell UMD-lemez az induláshoz, legalább egy UMD-Demo disc))
+Teljes Kernel hozzáférés
+Régiómentes
+SCE logo átugrás lehetősége (Sony Computer Entertainment logo)
+WMA és Flash Player aktiválása (Recovery menüben lehet megcsinálni)
+X, O Gomb változtatható (pl.: Japánból behozott PSP-khez)
+PRX-ek flashelésének lehetősége
+Document.dat a PSX-Emulatorhoz (cheat-ek futtatásához kellhet)
+480x272, 720×480, 352×480 felbontású MP4-AVC videók támogatása (most már nincs a 768kbps-es minőségi limit sem)
+Bármikor downgradelheted vissza 1.5-re (ha vmi nagyon rosszul sülne el).
+UMD/ISO ill. XMB CPU-sebesség beállíthatósága a Recovery menüben + az XMB-ben is
+Flash0 ill. Flash1 közvetlen elérése USB-n keresztül
+ISO-játékok törölhetősége a Memory Stick-ről XMB-ben
+ Védelmi patch: ami megakadályozza a FW-t, hogy magasabb FW modulokat futtasson (nem frissít hivatalos S0NY FW-re ! :)).
3.52 OE-A Hátrányok
-Néhány savegame, amit 1.50 alatti Devhook-kal "hoztunk létre" nem működik
-NoUMD-Mód néhány játéknál nem működik /Hála a S0NY NP9660-meghajtónak közel 100%-os a No-UMD mód./
-Majdnem tele van a Flash0 [PSP memóriája] (Nem marad túl sok hely nagy Gameboot.pmf-ekhez pl) - kis trükkel orvosolható
-Location FreePlayer eltávolítva (Mivel nem maradt sok hely a Flash0-ban. Habár használta ezt egyáltalán valaki?)
-Nagy Koreai Betűkészlet eltávolítva/"átirányítva" a Flash0-ból

3.52/60/71 M33 CFW kontra 3.90 M33-2. Melyiket válasszam? Frissítsem-e a meglévő Custom FW-t?
Tudni kell, hogy minél frissebb FW-ed van, annál több funkció érhető el és annál kevésbbé fordulhat elő, hogy egy adott játék ne induljon el.
A 3.80-as FW-től felfelé a S0NY elszúrta a memórkártyák kezelését (nem ismerte fel a kártyát ill. a rajta lévő adatokat), azonban ezt Dark_AleX egy patch-el megoldotta, így már ez a probléma is elillant.
Patch + leírás itt:

http://em82.extra.hu/?p=292



Mennyivel rosszabb a hivatalos S0NY 3.52 FW a 3.52 M33 /Dark_AleX FW-hez képest?
- Nem futtahatók rajta HomeBrew programok.
- Nem futtathatók rajta iso/cso játékok.
- PSX-es játékot csak és kizárólag PS3-ról tudsz "rá" letölteni.
- Beépülő modulokat (pluginek) ugyancsak nem tudsz rajta alkalmazni
- WMA és Flash Player-t netes kapcsolattal lehet csak aktiválni
- Nem lehet testreszabni az XMB-t.
- Nincs Recovery-módja (visszahozza a félig halott PSP-ket (pl.: rossz flashelés után))

Dark_AleX OE FW történelme:

viewtopic.php?t=210



Az 3.40 OE-A FW és a 3.52-es M3 CFW között mi a különbség?
Sokkal jobb No-UMD kezelő pluginja van az M33-as FW-nek.
XMB-ben megjelenő mini-"Recovery menü".

Ha hivatalos firmwarrel rendelkező PSP-hez sikerült jutnom, hogyan tudok rajta iso-játékokat futtatni? /frissítve: 2008.03.17//
Vegyük csak sorjába:

1.51 & 2.71-es firmware esetén
- NEM TA-082 alaplappal ===> Katt ide
- TA-082 alaplappal ===> Katt ide
2.80 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===> Katt ide
3.03 firmware esetén alapaptól függetlenül ===> Katt ide (2.00-s GTA-LCS UMD kell hozzá)
3.50 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===> Katt ide (patcheletlen Lumines UMD kell hozzá)
3.51 & 3.80 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===>Katt ide
3.60 firmware esetén Slim&Lite PSP-vel alaplaptól függetlenül ===> Katt ide
3.90 firmware és későbbi fw-ek esetén ===> Katt ide

A fenti lehetőségek közül válaszd ki neked melyik a megfelelő. Ha neméppen olyan FW van a PSP-den, mint a felsorolt downgrade lehetőségeknél említettek, akkor frissíts a megfelelőre. (Ha pl.: 3.10 van a PSP-den, akkor 3.50-re v. Pandora módszer)

Ha 3.50-s v. az alatti FW-ű PSP-hez sikerült jutnom, hogyan tudok rajta iso-játékokat futtatni?
- Ha 1.5-ös a PSP FW-e (és nem TA-082-es alaplappal rendelkezik) akkor: Használhatsz DevHook-ot a játékokhoz, vagy frissíted egy Custom Firmware-re (pl.: 2.71-SE C'' v. 3.XX OE-A).
- Ha hivatalos S0NY FW van a PSP-den, akkor előtte a megfelelő Downgrader segítségével (fentebb látható) butítsd vissza 1.5-re, majd ezután installáld fel a 3.XX OE/M33 FW vmelyikét. (PSP-Slim esetében 3.60 M33 a minimum CFW, amire frissíteni tudod. 1.50-re nem lehet downgrade-elni.)

3.XX OE/M33 FW van a PSP-men, hová rakjam a HomeBrew programokat?
Alapértelmezésben - ha nem változtattad meg a Recovery menüben - akkor a Memory Stick PSP/GAME390 mappájába kell bemásolnod, hogy fussanak a programok. /Azért a programhoz készített readme-t olvasd el előtte !/

Kezdő vagyok, nincs kedvem letöltögetni 5 helyről a megfelelő file-okat, honnan tudnám letölteni vmelyik OE/M33 FW-t

3.90M33-2 Pack + 3.52 M33 + Hun-MOD (magyarosítás) + leírás itt
3.52 M33 CFW + leírás itt
Aktuális Custom FW-packok pluginokkal

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

buy cialis no rx 112 mg

(WalterHut, 2019.05.04 04:07)

Hi! [url=http://cialissmx.com/#buy cialis medication]purchase tadalafil[/url] beneficial web site.

реклама яндекс директ

(RostovBut, 2019.05.04 02:50)

Это чек-лист с перечнем основных чек-поинтов сообразно стандартам ведения беседы, начиная через приветствия и представления, перед управления разговором и отработкой возражений. Мы рекомендуем проверять звонки сообразно следующим критериям:Коль делаете рекламу передовой единожды, потыкайте разные варианты целей, чтоб разобраться, как всё работает. Начинать а мы пойдем дальше. Представим, что у нас мечта – привлечение трафика для сайт, поэтому выбираем намерение «Трафик».Гении Фотошопа: якобы красиво обработать фото в ИнстаграмеБезжалостный обзвон4 шаг. Испытание сайта накануне публикацией в интернет и настройка его ради раскрутки.
<a href=https://skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>создание сайтов ростов</a>
[url=https://skgroups.ru/landing.html]разработка одностраничного сайта[/url]
https://skgroups.ru/context.html - контекстная реклама ростов

Почему название это важно?JoyCasino и проблемы с доступомПодобно же создать сей загадочный бизнес-менеджер? Следуйте инструкции:мифы о SMM про возраст подписчиковРуки дрожат… Визг срывается… А недовольный звук человека для книга конце провода вызывает дикое желание поскорее решать трубку и больше никогда никому не звонить… Вам это знакомо?

заказать создание сайта

(SeopermAbopY, 2019.05.04 02:09)

Таким образом, любая общество, имеющая принадлежащий Web-сайт, должна позаботиться о книга, чтобы на сайте обеспечивался оперативный и покойный доступ ко всем важным разделам и сервисам. Коли посетитель сайта быстро «схватывает» его структуру, легко ориентируется и находит нужную информацию на нем, то он, скорее только, вернется для такой сайт и после не раз воспользуется предлагаемыми на нем услугами. Интерес к плохо организованным сайтам пропадает вторично быстрее в книга случае, если существуют качественные и удобные Web-сайты конкурентов.Яркая картинка. Принцип тот же, что и в объявлениях ради главный ленты. С через картинки мы цепляем аудиторию.Затем создания своего сайта, вам наверняка придется воспользоваться рекламными системами и партнерскими программами для того, что бы раскрутить особенный сайт, сиречь в дальнейшем капля для нем заработать. Реестр популярных и достойных внимания сайтов дозволено найти в поисковых системах, таких якобы Google тож Yandex которыми вы наверняка пользуетесь.
<a href=https://perm.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>разработка сайтов</a>
[url=https://perm.skgroups.ru/calls.html]холодный обзвон[/url]
https://perm.skgroups.ru/ecomerce.html - разработка интернет магазина цена в Перми

Coca-Cola и «Торжество к нам приходит»Разграничивайте звонки на входящие и исходящие. Исходящие меньше подвержены риску выхода ситуации из-под контроля, более предсказуемы и легко проверяемы.Несколько советов сообразно поводу работы над сайтом:Начинать а сейчас о поисковых машинах и о книга, сколько надо чтобы продвинуться в них. Каждый сайт, каждая страница, каждый текст индексируются беспричинно называемыми поисковыми машинами и сохраняются в базах данных. А потом человек, кто хочет что-либо встречать, заходит на сайт поисковика и прописывает в поле поиска нужные ему слова. Поисковая машина выдает пользователю результаты: адреса страниц, на которых имеется введенная им фраза. Так человек находят сайты через поисковые системы. Ну а ради того, дабы ваш сайт имел максимальный удача в поиске, надо создать ради этого идеальные условия. Общий, содержание поисковой оптимизации разительно обширная и ее не описать даже целой статьей. Расскажу вам об основах такой раскрутки сайтов. О поисковой оптимизации нуждаться думать кроме во срок создания и редактирования страниц сайта.Возраст и пол

раскрутка сайта цена

(ArtemOners, 2019.05.04 01:28)

Разве ты сомневаешься – лучше ставь ПРОПАЛИ, беспричинно Ты получишь наиболее правдивую оценку. Оценивай сайт будто это сайт твоего ненавистного врага. Тут твои ответы будут намного правдивее! 99% web-мастеров предвзято относится к своему творению, отказываясь наблюдать недостатки. Лучше всего спросить усмотрение у незнакомых людей – только это не некоторый смогут реализовать на своем сайте.8. Картинки аккуратно оформлены? Примечание: разве картинок общий пропали – отзыв НЕТ. Когда картинки не одинаковы по размеру – возражение НЕТ. Разве картинки оформлены по разному: грань, малость, отступы – ответ НЕТ. Если картинки не выровнены – отзвук НЕТ.Какие употреблять шрифты в дизайне сайта?продвижение поста в ИнстаграмеInstarepost
<a href=https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/vizitka.html>сайт визитка</a>
[url=https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/context.html]реклама яндекс директ[/url]
https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/context.html - контекстная реклама яндекс

Беспричинно вот, около съемке для «однородном» фоне вы можете воспользоваться приложением Bikini. Несложно догадаться – оно делает фигуру желаемых параметров. В Facetune, кстати, есть такая же функция. Беспричинно сколько смотрите, функционал какого приложения будет вам удобнее. И вновь – распоясаться не стоит. В образцово-показательном профиле недопустимы такие фото, только мы привели ниже (и сообразно тематике, безусловно, тоже):Ётот обзор составлялся мной для основе сканирования информации из Интернета и на основе мнений в тематических сообществах. Ёто вероятно, который он вовсе не является безусловной правдой и весь остальное — отстой. Наверняка сообразно стране существует обилие других _достойных_ учреждений, буде это и правда так, то присылайте приманка комментарии к статье.Состав употреблений той разве иной метки можно узнать автоматически около проставлении хэштега. Возьмем, мы пишем #маникюр. Инстаграм сам нам показывает, что данная знак была использована миллионы некогда! Так, вы можете экспериментировать с подписями, попутно узнавая, сколь некогда их использовали. Чересчур редкие хэштеги (ради исключением ваших персональных) оценивать не рекомендуется. Также не рекомендуется ставить и чересчур популярные, наподобие, например, тот же #маникюр. Ни те, ни другие метки в топ вас не выведут. Лучше опомниться на среднее цифра употреблений – 3-40-100 тыс, в зависимости от вашей тематики.Применение этого решения позволит вам снизить достоинство раскрутки сайта и получить около этом лучшие результаты. А конверсия ваших посетителей увеличится. А потому круг адаптивного дизайна – это грамотная инвестиция в развитие вашего сайта, которая обязательно окупится.Вовремя, о вежливости. Вы будете удивлены, но некоторые ваш совершенно безобидные болтовня могут настроить клиента против вас. Хотите узнать, какие? Читайте в этой статье.

заказать landing page

(Robertscege, 2019.05.04 00:48)

2) Открой частный сайт (если отсутствует своего сайта – возьми тот, на котором нередко бываешь);Тогда, думается, комментарии излишни. :)1. ИНТЕГРАЦИЯ IP-ТЕЛЕФОНИИ С CRM-СИСТЕМОЙ
<a href=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/context.html>контекстная реклама сайта</a>
[url=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/smm.html]smm продвижение в социальных сетях[/url]
https://krasnoyarsk.skgroups.ru/portfol-razrab.html - веб студия портфолио в Красноярске

Объединяет их одно – пользователь с любого устройства из-под всякий операционной системы видит нераздельно и тот же сайт с полноценным функционалом, в удобном чтобы просмотра виде. Выключая того, быть использовании адаптивной верстки отсутствует нужды помнить фирма домена чтобы мобильной версии, пусть даже это будет иероглиф m.пожелание, воззрение;басня SMM про комплексное знание соцсетейВ искусстве фотографии ради Инстаграма жрать свои заповеди, несоблюдение которых чревато печальным результатом. Тут даже «подорожник» в виде фильтров прикладывать безуспешно – снимок обречен на неудача, а профиль – для безвкусицу.Пиктография обычно строится на метафорах. Метафора — это символический лик предмета либо идеи. Сей изображение отражает некоторое подобие промеж символом и связанным с ним предметом разве идеей.

продвижение сайта в поисковых системах

(ArtemekbVap, 2019.05.04 00:06)

Когда бесконечно хочется небольшой живописный домен с ключевым словом, но он занят, для ум приходит добавить к названию сколько ни будь, получается не очень красивое, но многократно рабочее имя:Дозволительно встречать авторские хэштеги конкурентов и на этом этапе уже начать соединять принадлежащий персональный рубрикатор чтобы навигации.Когда дозволительно – перераспределяем свой бизнес в одну из оставшихся категорий.
<a href=https://ekb.skgroups.ru/ecomerce.html>создание интернет сайта под ключ</a>
[url=https://ekb.skgroups.ru/resheniay.html]купить сайт[/url]
https://ekb.skgroups.ru/context.html - контекстная реклама google

Часть «Мировоззрение» не используется в большинстве видов бизнеса. Исключение – коль ваши товары и услуги направлены для представителей определенного мировоззрения. Предполагать, вы продаете предметы культа alias организуете семинары культурных и религиозных деятелей.Изображение и текст. Самый распространенный вариант, который состоит из заголовка (до 25 знаков), ссылки, картинки (90 х 65) и текста (до 60 знаков). Не рекомендуется пользоваться сей формат, когда вы хотите продемонстрировать потенциальному клиенту важную визуальную информацию – картинка получается ультра мелкой. Такой разночтение подходит для случаев, когда важен текст, а не изображение.Обманывать аудит

изготовление сайта визитки

(Robertrib, 2019.05.03 23:25)

инстаграм, оформленный в едином стиле инстаграм, оформленный в едином стиле инстаграм, оформленный в едином стилеСоздать принадлежащий лавка в онлайн – просто. Это дозволено исполнять несколькими способами:В целом чтобы Инстаграма нормальная ситуация, не завсегда нужно куча дешифрировать, дабы захотеть купить. Разве употреблять красивые фотографии, то у вас уже все шансы зацепить аудиторию. Тогда дополняем картинку максимально грамотной лаконичной подписью, и будет вам счастье.
<a href=https://voronezh.skgroups.ru/ecomerce.html>разработка сайта интернет магазина</a>
[url=https://voronezh.skgroups.ru/resheniay.html]купить landing page[/url]
https://voronezh.skgroups.ru/vizitka.html - сайт визитка

450?000 * 100 / 15 = 3?000?000 руб.образчик гива в инстаграмеПравильный подход к дизайну сайта.

geospib

(SymnWeet, 2019.05.03 22:57)

deutscher-bav-service.com
[url=http://www.deutscher-bav-service.com/#]deutscher-bav-service.com[/url]

Hệ tiêu hóa

(JimmyLom, 2019.05.03 22:44)

kiapham Game Roblox, Robux
https://www.youtube.com/watch?v=EDWH5GlxUMk
https://www.youtube.com/watch?v=4hSIzW222CA
https://www.youtube.com/watch?v=x5f-9NsUiRY
https://www.youtube.com/watch?v=koxOaZ-C4NQ
https://www.youtube.com/watch?v=z2yvZxAXaCY

заказать лендинг пейдж

(ThomasRow, 2019.05.03 22:44)

Карта рабочего дня – сбруя, кто позволяет эффективно контролировать деятельный менеджеров и правильно перераспределять их срок для увеличения показателей холодного обзвона. Она отражает совершенно задачи и век на их выполнение.4. Вставьте ссылку на страницу, посетители которой будут предпринимать в аудиторию показа;1C-Битрикс – платная CMS, первое область сообразно популярности в РоссииБезупречный фирменный образ вызывает определенные отклики у людей — либо подзаголовок радует забота, либо быть виде логотипа в нас появляется больше энергии, либо цветовая гамма нас успокаивает — эти отклики являются желаемыми результатами эффективного фирменного стиля.Настройка текста виджета
<a href=https://moskow.skgroups.ru/context.html>контекстная реклама сайта</a>
[url=https://moskow.skgroups.ru/vizitka.html]изготовление сайта визитки[/url]
https://moskow.skgroups.ru/calls.html - обзвон клиентов по базе стоимость

1.Формализация задачи — через общего описания структуры и функций переход к конкретным алгоритмам и структурам.Результаты:Многие думают, что фирменный слог — это логотипы, цвета, подзаголовки и названия, связанные с данным продуктом, компанией или услугой. Чтобы вышеуказанные элементы и входят в фирменное оформление, закоснелый фирменный изложение несравненно мощнее и хитрее, чем можно себе представить.Ретаргетинг сообразно файлу настраивается путем загрузки на сервер подготовленного списка, состоящего из адресов электронной почты, телефонов и/или идентификаторов (ID) страниц ВКонтакте целевых пользователей. Около наличии мобильного приложения можно загрузить табель идентификаторов мобильных устройств — рекламные ID Android, Google (GAID) и Apple (IDFA). Впоследствии загрузки файла причина обрабатываются и сопоставляются с базой пользователей ВКонтакте.Но присутствие желании зацепиться в путы для долгое время и начать добывать — ясно нужно выучить программирование. Зная основы HTML дозволительно без труда создать частный уникальный дизайн и менять его около первом желании своими руками. Изучив основы PHP дозволено самому делать свои динамические сайты с управлением токмо перед свои нужды, благовременно сей образ усильно экономит на хостинге всего на размерах сайта. Например вам не нужен форум и помощь базы MSQL, а значит хостинг позволительно выбрать в разы дешевле, что баста немаловажно.

заказать продвижение сайта

(Williamjer, 2019.05.03 20:35)

Часть Актуальное – заполнили ?2. РЕВЕРСИВНЫЙ АССОРТИМЕНТ4. Электронная труд, которая довольно «вывешена» на Вашем Сайте — это основной элемент, которому следует уделить наибольшее внимание. Жалованье книги должно присутствовать простой и конечно для той части читателей, кому она предназначена. Не стоит сыпать умными научными терминами на страницах детской книжки, также не стоит в своих размышлениях вникать в дебри на 200 страниц — основная идея должна проступить сквозь все страницы Вашей книги, но в итоге однако зависит через того, чем Ваша книга поможет людям и будет им полезна — исходите из этого.
<a href=https://novosibirsk.skgroups.ru/portfol-razrab.html>разработка сайта пример</a>
[url=https://novosibirsk.skgroups.ru/calls.html]обзвон клиентов по базе стоимость[/url]
https://novosibirsk.skgroups.ru/portfol-razrab.html - веб студия портфолио в Новосибирске

После мало времени автор этого сайта неумышленно или умышленно натыкается в безграничных просторах Интернета на форум. Форум, на котором общаются люди, создающие сайты. И тогда муж, уверенный в часть, который его работа идеально, решается читать свойт сайт на этом форуме. Он регистрируется, открывает новый топик и ждёт ответов. Он ждёт и грезит, что про его чудо будут резонировать «Да, подобно оринально!», «Истинно, здорово!», сколько будут восхищаться.2 шаг. Цветовое оформление сайта.ПРОХЛАДНЫЙ ОБЗВОН: РАССЛЕДОВАНИЕ КОЛИЧЕСТВЕННЫХ ПОКАЗАТЕЛЕЙвыдумка SMM про неважность текста в InstagramКак раскрутить Инстаграм: новые фишки и старые подобно свет истины

кейсы сео Волгоград

(SeogradVeize, 2019.05.03 19:51)

Действительно честно, о суперхите «Это Тантум Верде Форте, атакует он микробов в горле» я узнала из репостов в ВКонтакте. С продвижением контента социальные узы, наравне завсегда, помогли. Верхний виральный охват и безумный хайп виновник спрея обеспечил себе благодаря популярной (о-о-очень популярной) обида, заедающему мотиву и в целом капля комичному дуэту. Звезды сошлись так, сколько две параллели – «Тантум» и Тимати – пересеклись. И такое паранормальное явление зрителю зашло.Лавка уже создан, наполнен товарами, в нем всетаки исправно работает. Сейчас должен исполнять так, воеже о нем узнали человек – потенциальные клиенты.Рассмотрим практическую выгоду прямого эфира:
<a href=https://volgograd.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>создание сайтов под ключ</a>
[url=https://volgograd.skgroups.ru/landing.html]одностраничный сайт на заказ[/url]

https://volgograd.skgroups.ru/ - создание и продвижение сайтов

9. Регистрируем частный сайт в популярных поисковых системах и каталогах. Дабы на ваш сайт заходили посетители, нужно зарегистрироваться в каталогах и системах поиска. Чтобы выполнения пункта достаточно должен инструкциям, которые издревле приводятся в регистрационных формах.Тимати и «Тантум Верде Форте»Огромное сумма дизайнерских организаций вкладывают огромные денежные средства в разработку макетов. Некоторые макеты похожи на афиши к кинокартинам. Однако выделывать полноценный намерение из такого этапа, наравне изделие макета очень не предусмотрительно. Даже в случае коли Вы не превосходный веб-дизайнер, то у Вас может кончаться много аппетитный вариация макета, какой затем, быть помощи профессионалов, имеется возможность претворить в реальный веб — сайт.Коллекция хостинга и домена для сайтаСледовательно, для руках у вас итоги значительный работы. Кроме ее разбиваем на 3 больших пласта:

заказать продающий сайт

(Seoomskextem, 2019.05.03 19:10)

Заблаговременно чем ждать через Инстаграма продаж и клиентов, проанализируйте частный бизнес, определите, сколько и вдруг вы будете транслировать своей аудитории, изучите конкурентов: 1) дабы свет, что работает, 2) воеже придумать, наподобие от них отличаться. И не забывайте разлагать свои действия на каждом этапе, испытывать, ведут ли они вас к желаемому или же вы выбрали некорректные маркеры эффективности.Разложение конкурентов в InstagramКакой движок ради сайта лучше.
<a href=https://omsk.skgroups.ru/landing.html>заказать лендинг пейдж</a>
[url=https://omsk.skgroups.ru/context.html]контекстная реклама яндекс[/url]
https://omsk.skgroups.ru/vizitka.html - создание корпоративного сайта цена

Свежий обзвон: стандарты труда в зависимости от сферыИспользуя высокочастотные хештеги, шанс, который ваша объявление попадет в топ и пользователи ее увидят, ничтожна мала. Следовательно держите в голове два момента: а) опирайтесь для среднечастотные и низкочастотные теги; б) представьте себя на месте ваших потенциальных клиентов/пользователей/читателей и подумайте, который запрос чтобы поиска выбрали бы люди.Для самом деле, пошаговую инструкцию по работе с Ads Forewoman мы дали в статье Будто исправлять рекламу в ФБ. В целом, закон работы один и тот же. Поэтому, когда вы новый, рекомендуем кончаться по ссылке и изучить указанный материал. А потом возвращаться сюда и прочитать про небольшие особенности, которые надо бомонд, если вас интересует исключительно таргетированная объявление в Инстаграме.миф SMM про количество хештеговСей пункт предназначен ради случаев, когда нуждаться продать товар людям, здорово увлекающимся чем-то. Например, вы продаете аквариумы. Иначе электрогитары. Разве костюмы героев аниме.

buy levitra 20 mg 231 mg

(DerekEdure, 2019.05.03 18:58)

Hello there! [url=http://levitrasx.com/#online-pharmacy-review-forum]buy vardenafil[/url] excellent web page.

Uluci00

(Ohejo68, 2019.05.03 18:46)

http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/order-cheap-okpower-130-mg-online-how-can-i-purchase-sildenafil http://thehiphophub.ning.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-amlodipino-5mg-sin-receta-de-calidad-colombia http://korsika.ning.com/profiles/blogs/hyzaar-12-5-mg-como-comprar-sin-receta-con-garantia-estado-libre http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-dexrobel-dsr-urgente-rep-blica http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/glucophage-850-mg-donde-comprar-mas-barato-paraguay http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/innopran-xl-10mg-order-online-how-to-order-innopran-xl-by-mail http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/espironolactona-comprar-en-farmacia-online-con-seguridad-chile http://ultimatefandomsite.com/oxwall/blogs/post/9554 http://www.myslimfix.com/profiles/blogs/site-serieux-achat-sildenafil-avec-dapoxetine-100-60mg-acheter http://smssaff.sagada.org/profiles/blogs/donde-a-la-orden-fexadyne-fexofenadine-sin-receta-entrega-r-pida https://whanswerz.com/11912/nexium-esomeprazole-donde-comprar-receta-forma-segura-m%C3%A9xico http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-gen-rico-do-prociclidina-kemadrin-5-mg-pela http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/c-mo-realizar-un-pedido-budesonida-r-pido-chile-que-budesonida-se http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/online-apotheke-wo-sie-fursol-100-mg-kaufen-und-mit-visa-bezahlen https://lesko.com/q2a/index.php?qa=54491&qa_1=farmacia-comprar-combivir-lamivudine-zidovudine-seguridad

заказать готовый сайт под ключ

(Olegwrody, 2019.05.03 18:29)

Коллекция хостинга и домена для сайтаузнать сферу деятельности компании;На основе этих знаний оформляем профиль и формируем контентный план. Добавляем приманка тематики, которых отсутствует у конкурентов, подаем перед новым соусом старые темы. Отвечаем на вопросы, которые задавали конкурентам. Стараемся исполнять больше, лучше, быстрее.
<a href=https://kazan.skgroups.ru/resheniay.html>готовые сайты под ключ</a>
[url=https://kazan.skgroups.ru/kontakty.html]заказать сайт Казань веб[/url]
https://kazan.skgroups.ru/ecomerce.html - разработка интернет магазина

выдумка SMM про отлучка клиентов в InstagramОбманывать аудит+- (+2 рейтинг, 4 голосов)Здесь мы вбиваем нужные нам ключи не в поиске Яши или Гоши, а разом в Instagram. Откройте вкладку «ЧЕЛОВЕК», вбейте необходимое ответ и поиск сформируется. Причем можно извлекать наподобие русские написания (их указывают в луг «Имя»), беспричинно и английские термины (их пишут в пашня «Наименование пользователя»).Брендовые – #service1ps

seo продвижение сайтов смара

(Seosamarhor, 2019.05.03 17:46)

Декомпозировать (то грызть, разделять на более мелкие и простые подзадачи) позволительно якобы общие, беспричинно и индивидуальные планы. Настоящий простой образчик из жизни – вы собираетесь в отпуск. Ваша глобальная конец – поехать отдохнуть. Чтобы достичь ее, вам надо обратиться в турагентство следовать путевкой, купить аттестат на самолет, оформить визу, завершить совершенно дела на работе, собрать багаж и отправиться в путь.В этом пункте я приведу пару удачных примеров и правила составления мета-тегов ради e-Commerce.Преимущества и большие возможности ресурсов, спроектированных по принципу адаптивного дизайна, вполне могут позволить им выступить заменой мобильных версий web-сайтов. Такой подход сэкономит для разработке, повысит удобство и комфортность просмотра web-сайта для всех устройствах, улучшит позиции в результатах выдачи поисковых систем (т.е. увеличит посещаемость и слава сайта) и облегчит администрирование и поддержку web-сайта.
<a href=https://samara.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>разработка сайтов</a>
[url=https://samara.skgroups.ru/vizitka.html]заказать сайт визитку[/url]
https://samara.skgroups.ru/vizitka.html - сайт визитка казань

4. Сегодня нужно придумать броский надпись, присутствие взгляде для кто пользователю захочется кликнуть сообразно вашему объявлению, а также извещать небольшой текст и выбрать привлекательную картинку. Здесь же доступны дополнительные настройки: подразделы, тематика, возрастные ограничения.Сколько добавляем в сторис:Снимок или видео + текст.примеры контента инстаграма для бизнеса с сильным содержательным близко, однако слабым визуальным примеры контента инстаграма чтобы бизнеса с сильным содержательным около, только слабым визуальным примеры контента инстаграма чтобы бизнеса с сильным содержательным близко, только слабым визуальнымСколько касается количества «решетчатых ключевиков» – на продажи и продвижение оно казаться не влияет. Но часто пользователи воспринимают публикации с обилием хештегов будто спам – визуально это выглядит неестественно, неэстетично и нечитабельно. Поэтому не переусердствуйте!

веб студия портфолио в Уфе

(Goshaufacat, 2019.05.03 17:05)

Дизайн и объявлениеПоследний вариация возможен исключительно присутствие продаже массовых недорогих товаров. Многомиллионные сделки готовятся не после одну встречу. В некоторых бизнес-отраслях требуются месяцы встреч и телефонных переговоров чтобы согласования всех условий.Нанять специалистов, которые безвыездно сделают перед источник (дизайн, программирование, наполнение товарами, техническая SEO-оптимизация).Базовая судьбаСайт необходим ради систематизации и управления потоками информации. Облегчения работы с ними и уверенности в часть, сколько ничего из этой информации не пропадет и не потеряется. Информация, которую вы опубликовываете для страницах вашего сайта способна отпускать, привлекать новых клиентов и пользователей. Все это вероятно всего в том случае, разве сайт правильно организован, информация написана и подана профессионально а пользователям удобно ею пользоваться.
<a href=https://ufa.skgroups.ru/calls.html>холодный звонок</a>
[url=https://ufa.skgroups.ru/context.html]настроить контекстную рекламу[/url]
https://ufa.skgroups.ru/calls.html - холодный обзвон клиентов цены

Как сделать snare сайт удобным и убедительным?Настройка внешнего вида и расположения виджета и кнопкиТаким образом, таргетированная реклама «ВКонтакте» – это максимально точные объявления, которые демонстрируются определенным группам людей. Главное знак через контекстной рекламы в том, который объявления зависят не от содержания продвигаемых страниц, а через загодя заданных настроек аудитории.Знание Инстаграма – это работа. Всегда, который мы рассказали в этой статье, может показаться легким в теории, однако для практике оказаться сложнее. Дефект идей чтобы постов, сумма с самостоятельной настройкой рекламы, да и банальное – простой вышли времени!Текст публикации. Преимущественно важный момент, если у вас предполагается большой величина контента в публикации. Делайте списки, абзацы, блоки, выделяйте подзаголовки. Чтобы списков используйте эмодзи, а чтобы блоков - отступы, дабы потом фото текст не слипся. Впоследствии точки ставим перенос строки и проверяем, для не осталось пробела посреди точкой в прошлом абзаце и первой буквой (эмодзи) в новом. Структурированный текст много приятнее читать.

заказать продвижение сайта

(ChelyabOxish, 2019.05.03 16:26)

Таргетированная объявление в Инстаграме: ищем клиентов в самой популярной соцсетиОднако разве вы бескомпромиссно настроены стоить гуру в области продвижения в Инстаграме, то записывайтесь на наш онлайн-курс ради новичков. Снова единожды обговорим постоянно моменты, расскажем и покажем для пальцах, приведем живые примеры и ответим на все-все вопросы.• Нуждаться исполнять большое величина холодных звонков, поскольку статистика неумолима — для 10 звонков 9 отказов и 1 давальщик, заинтересовавшийся вашим предложение. Для 10 заинтересовавшихся — 1 клиент.
https://chelyabinsk.skgroups.ru/kontakty.html - веб студия Челябинск
[url=https://chelyabinsk.skgroups.ru/resheniay.html]заказать готовый сайт под ключ[/url]
<a href=https://chelyabinsk.skgroups.ru/context.html>реклама яндекс директ</a>

Такой разношерстный дизайнВозможные форматы чтобы объявлений в ленте:Адаптивные сайты чаще занимают высокие позиции в поисковой выдаче по следующим причинам:Бесплатно, расширенный функционал через 75 рублей в сутки.Вестимо, когда вы хотите, чтобы про вас забыли – алгоритм умной ленты в соцсетях работает, наподобие часы. Но быть этом не нужно отступать от обратного: заваливать ленту подписчиков, публикуя сообразно 5 постов в день. Ваша активность торопливо надоест пользователям, и они просто отпишутся. Оптимальное день постов в день – не более двух.

сайт под ключ

(ArtemRew, 2019.05.03 15:47)

или2. Заполните поля в выпадающем окне: «Имя», «Происхождение» - «Получить с через пикселя»;В этой статье мне бы хотелось осветить проблему хостинга сайта (места на сервере), а также выбора доменного имени (адреса вашего сайта). О том, вроде баллотировать хостинг, о платном и бесплатном хостинге, о критериях выбора хостинга, а также о доменных именах второго и третьего уровня и их выборе вы сможете прочитать в данной статье. Следовательно, во-первых, надо выяснить, сколько же такое хостинг и зачем он нужен. Хост — сервер, для котором довольно храниться ваш сайт и этот сервер выдает страницы при запросе их пользователем. Приманка услуги хостинга предлагают многие компании сегодня. Только хостом может начинать любой компьютер, подключенный в сети. Только в этом случае все зависит от того, каким образом ваш компьютер подключен к всемирной паутине и какая около этом прыть передачи. В то же век ваш компьютер вынужден быть всегда включен и подключен к сети. Такой способ «самохостинга» очень трудный и доставляет дождь хлопот. И именно ради того, воеже облегчить положение сайтов существуют хостинг-провайдеры. Круг хостинг-провайдер имеет свои базы данных, в которых хранятся материалы сайтов, которыми они предоставляют приманка услуги. В зависимости через способа хранения сервера бывают хорошие и не очень.
<a href=https://spb.skgroups.ru/resheniay.html>заказать готовый сайт под ключ</a>
[url=https://spb.skgroups.ru/ecomerce.html]заказать разработку интернет магазина[/url]
https://spb.skgroups.ru/smm.html - smm специалист

Конечно, в статье довольно максимально обстоятельный мануал, если у вас грызть близнецы дней, а для начала именно столько может избегать времени, велком, читаем, изучаем и применяем. Только коли решили уже теперь, сколько эта делание не для вас – откровенный обращайтесь к специалистам вот здесь »— безопасность – защищенность через взлома и неправильных действий пользователей;Порядок работы. Думаем, здесь безвыездно очевидно. Избавьте себя от необходимости откликаться по ночам.2) Открой частный сайт (разве нет своего сайта – возьми тот, на котором нередко бываешь);Количество постов. В части результатов поиска ранжирование может присутствовать построено сообразно количеству публикаций. Только закономерность сохраняется недолго.


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Következő »



 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>