Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



PSP-s gyakran ismételt kérdések /Utoljára frissítve: 2008.06.18/


Ezt a leírást annak reményében készítettem, hogy a kezdő PSP-tulajok is kiismerjék magukat a legelőször talán bonyolultnak tűnő kifejezések, megoldások erdejében. Felfoghatjuk ezt egy PSP-Tudástárnak is, vagy egyfajta forgalom(user)irányító jelzőlámpának :).
Amennyiben az alábbi FAQ-ot egy adott, PSP-vel foglalkozó oldal felhasználja a saját site-ján, annyit kérnék, hogy a nevemet (ill. akiket megemlítek benne, szerzőket) tüntesse fel, semmi egyéb, ennyi talán elvárható, ha már egyszer rengeteget foglalkoztam/tunk az utánjárásával. Köszönöm.

Amit eddig összeírtam, tekinthető egy masszív alapnak, amit folyamatosan lehet bővíteni mások által használt programok tapasztalatával/lerásaival ezért ha valakinek újabb "FAQ-pont" jut az eszébe, ill. megoldással tud rá szolgálni nyugodtan leírhatja, s aszerint bővíteni fogom /a szerző nick-jével, ha igényli e-mail címével/ a listát, vagy ha pontosítani, módosítani szeretné valamelyik pontot.
Amennyire lehet a jövőben folyamatosan frissíteni fogom a FAQ-ot.


0, A Playstation Portabe
PlayStation Portable

Adatok / Specifikáció

Technikai adatok: 480X272 felbontású 16,77 millió szín megjelenítésére képes 16:9-es képarányú és 4.3 inches kijelző, melynek fényereje maximálisan 200 cd/m2.
MIPS R4000 alapú mikroprocesszor 333Mhz (32bit), frontoldali busz 166MHz-es.
Főmemória: 32MB (Slim esetében 64 MB)
Grafikus memória: DRAM: 4MB. A PSP grafikus alrendszer 512 bites buszt használ, teljesítménye 664 millió pixel és 35 millió sokszög/s.
Akksi élettartam: kb 4-5 óra (függ: a képernyő fényességén, a hangerő-szinten, film v. játék fut-e?)
Csatlakozás: Wi-Fi (802.11b), IrDA
Firmware verziók:
Normál/Pufi-PSP: 1.00, 1.50, 1.51, 1.52, 2.00, 2.01, 2.50, 2.60, 2.70, 2.71, 2.80, 2.81, 2.82, 3.01, 3.02, 3.03, 3.10, 3.11, 3.30, 3.40, 3.50, 3.51, 3.52
PSP-Slim: 3.60
PSP-Slim & Pufi PSP: 3.70, 3.71, 3.80, 3.90, 3.93, 3.95, 4.00
Az 1.00 és az 1.50-es firmware-el rendelkező PSP-n, futtathatók "házi készítésű" játékok(Homebrew) is ill. a Dark_AleX által készített 2.71SE, 3.XX Open Edition/M33/WildC*rd FW-eken is.
Kártyaformátumok
* Memory Stick PRO
* Memory Stick Duo
Lemezformátum
* UMD

Támogatott formátumok:
Audio
* MP3
* ATRAC3
* WMA (firmware v2.60)
* AAC (firmware v2.70)
* WAV (Linear PCM)
* MP4 (konténer formátum)
* AAC + 3GP Video

Videó
* MPEG-4
* MPEG-4 Part 2
* MPEG-4 Part 10 (H.264/AVC)
* SWF (firmware v2.70-től)
Képek
* JPEG
* GIF
* BMP
* TIF
* PNG

********************************************************************
PSP-csomag variációk
A világ összes pontján a PSP elérhető mind Value Pack vagy Core Pack formájában. Számos országban még Giga Pack formájában is beszerezhető (ezt 2005. október 20-án jelentették be).
Value Pack = PSP + akkumulátor + 32 MB Memory Stick Pro Duo + Fejhallgató (távirányítóval) + tok + csukló-pánt + Demo-lemez + hálózati töltő
Giga Pack = PSP + akkumulátor + 1 GB Memory Stick Pro Duo + Fejhallgató (távirányítóval) + tok + törlőkendő + Demo-lemez + hálózati töltő + USB-kábel

Ad-Hoc hálózat
Az Ad-Hoc vezeték nélküli hálózattal lehetőség van max. 16 PSP egyidejű összeköttetésére, kommunikációjára (pl.: multiplayer játéknál). Az egyik PSP-nek kell lennie a játék "host"-jának (kiszolgáló), amihez a többi felhasználó akkkor csatlakozhat, amint elkezdik keresni a kiszolgáló listákat.
A kiszolgáló PSP-nek az akkumulátor üzmedéje kb. 35%-al kevesebb lesz (ez az átvivendő adatok összetettségén múlik).
A 2.00 FW-frissítéssel a PSP az Ad-Hoc technológiát már digitális képek küldésére is ki tudja használni (két PSP között), a küld és fogad (send, receive) funkciókat használva a PHOTO menüben.

Infractructure hálózat
A PSP főmenüje megengedi a felhasználónak, hogy beállítsa a rendszert úgy, hogy tudja használni az internetet (vezeték nélküli kapcsolaton keresztül). Ez a fajta mód képes megtalálni a védett ill. nem-titkosított vezeték nélküli hálózatokat az adott területen.

Infra (PSP-Slimen már nincs)
Habár a PSPnek van IrDa portja a készülék tetejének bal oldalán, jelenleg egyetlen játék sem használja ki.
Vannak ún. házikészítésű alkalmazások, amik képesek kihasználni a PSP IrDa portját:
- TV távírányító-ként
- IrDa PDA to PSP, ami a PDA-t, mint szöveg-beviteli eszközt használja fel a PSP részére.
- IrDa File Transfer, ami adatvitelt biztosít Infra kapcsolaton keresztül
- Universal Remote (Irda porton keresztül irányíthatjuk a DVD-lejátszót, TV-t, Music Center-t vele).
=====================================================================================================

1, Alapok / Fogalmak
FirmWare /FW/ = A firmware egy olyan szoftvertípus, amely a hardvereszközbe van beépítve, és a legalapvetőbb funkciókat biztosítja a hardver működtetéséhez (esetleg figyeli az eszköz állapotát, arról információkat nyújt a külvilágnak). Jelen esetben a rendszerfile-okat tartalmazó és azokat futtató szoftver. Felfoghatjuk a PSP operációs rendszerének.
Custom FW (SE, OE, M33) = [SE = Special Edition, OE = Open Edition, M33 = March 33, *LE = WildC*rd Leaked Edition]], Dark_AleX "készítette" a hivatalos Sony-FW-ekből. Egy olyan módosítást tartalmaz, ami megengedi a PSP-nek hogy bebootoljon, a homebrew programok futásához szükséges kódokat blokkoló biztonsági intézkedéseket figyelmen kívül hagyva. Legnagyobb előnyük, hogy egyesítik az 1.5-ös FW előnyeit és a 2.71 ill. a 3.XX-es FW összes funkcióját. Nem mellesleg az iso-játékok a Game menüpont Memory Stick ikon alatt találhatóak és nem igényelnek emulált környezetet (DevHook). Ezeket 1.5-ös FW-re lebutított PSP-re érdemes felrakni. /Ha ezt látod valahol: 3.XX OE/M33, akkor az vmelyik OE FW-re vonatkozik 3.02, 3.03, 3.10, 3.30, 3.40 v. M33 FW-re vonatkozik: 3.51, 3.52, 3.71 stb./
A 3.71 M33-as Custom FW(-től felfelé) már speciális, mivel nem igényel 1.50-es FW-t, ahhoz, hogy teljes-értékűen fusson.
GEN Custom FW = a pspgen.com oldal mögé burkolózva egy egyelőre ismeretlen programozó készítette ezt az új fajta CFW-t (3.95GEN-2). (újdonság, hogy a recovery menü az XMB-ben is használható). Azonban ennek a CFW-nek van még egy-két hiányossága, ezért is ajánljuk helyette a 3.90M33-3-at...
XMB (Cross Media Bar) = A PSP főmenüje, grafikus környezete. Az ikonokat háttereket a 3.70-es FW-től felfelé ún. PTF témákkal (PSP Theme File) lehet kicserélni, míg az XMB funkcióit/kinézetét/ikonok koordinátáit/hangjait a Flash0-ban lehet - a meglévő fájlok cseréjével - módosítani.
Homebrew = "házi készítésű", azaz programozók által készített (nem hivatalos Sony) házilag készített program. Szinte mindegyik ingyenes (pl.: böngésző, msn messenger, számológép, notepad, universal remote). Ezen programok futását figyelmen kívül hagyó biztonsági réseket igyekszik a Sony befoltozni egy-egy újabb frissítéssel. A "leghomebrew-képesebb" FW az 1.5-ös volt (ill. most már az ebből "építkező" SE és az OE/M33 FW). Dark_AleX-nek hála a legtöbb HomeBrew-t át lehetett ültetni 3.XX kernelre, így azok mennek gond nélkül PSP Slim-en is.
Iso = szabványos képfile. Az UMD-lemezről készített biztonsági másolat, annak teljes tartalmával megegyező kópia (pl.: Játák ill. Film-iso-k).
CSO/DAX = az iso képfile tömörített változatai. A DAX valamivel hatékonyabb, de pl.: a Custom FW-ek nem támogatják alapértelmezetten.
Recovery menü = a sokszor emlegetett visszahozó/és beállító menü amely csak OE és M33-as Custom FW-eken érhető el. Itt lehet tbk. a pluginokat aktiválni. (belépni recovery menübe a bekapcsoláskor a JOBB-Kar nyomvatartása mellett lehet) Bővebb leírást itt találsz hozzá:

http://em82.extra.hu/?p=151


Ripkit = Az iso-játékokhoz készített "törés-csomag". A felesleges állományokat törli (pl.: padding file, FW-update file, angolon kívüli idegen nyelvek, háttérzenék, átvezető kisfilmek, előzetesek) [természetesen nem mindegyik játéknál találhatóak meg ezek a file--ok] , és a végén CSO-ba betömöríti. Ezeket manuálisan is el lehet végezni az UMDGen programmal.
Pad(ding)-file = az UMD-lemezen lévő (iso-ban feleslegesen helyet foglaló több száz MB-os) file, amely a jobb, hatékonyabb lemezelérést biztosítja. Oly módon, hogy a lényeges adatok (a játék) általa az UMD-lemez szélére kerülnek.
Downgrade / Downdate = A PSP aktuális FW-ének visszabutítása egy alacsonyabb verziójú FW-re (ált. 1.5-re). Fontos, hogy számos Downgrade van, válaszd ki a neked megfelelőt (a downgrade résznél fel vannak sorolva).
Korábban gondot okozott a PSP-alaplapja, most a Pandora akku módszer segítségével már lényegtelen.
Jelenleg a Pufi PSP-re kijött összes S0NY FW-t lehet downgradelni.
A SlimPSP-nél a 3.60-as FW-re lehet 3.60 M33 CFW-t feltenni, majd erre rá a később megjelenő CFW-eket.
Update = az aktuális FW-verzió frissítése egy újabbra (amely általában több funkcióval, új szolgáltatásokkal egészül ki). Figyelem: ha szeretnél iso-játékokat ill. segédprogramokat futtatni a PSP-den, akkor semmiképpen se frissíts Hivatalos Sony FW-re. Downgradeld (v. Despertar del Cementerio), majd pedig tegyél fel egy CFW-t.
Pandora Akkumulátora = A Pandora Akkumulátorral (karöltve a Pandora Magic Memory Stick-kel) bármilyen félre-flashelt (nem megfelelő módosítást használtál), rosszul downgradelt vagy letörölt flash0 tartalmú PSP-t helyre lehet hozni és bármilyen firmware-ű (1.00 - 3.XX (bármely jelenleg ismert)) PSP-t lehet 1.50-re downgradelni. Fizikai sérüléssel rendelkező vagy hardverhibás (elfüstölt processzor, eltört alaplap, stb) gépen természetesen ez sem segít.
Ennek segítsével az összes jövőbeni FW-frissítés is könnyű-szerrel kijátszható. nem kell hozzájuk külön downgrader.
Despertar Del Cementerio = "Holtak feltámadása". Pandora akku és Memory Stick szükséges hozzá. A lényege, hogy bármilyen FW-ű PSP-t (akkor is ha a Flash0 teljesen törölve lett) képes egyből 3.80 M33-as CFW-rel felruházni, nincs szükség downgrade-re. Slim-hez és Pufi PSP-hez egyaránt jó !
U.P.M.S. = Ultimate Pandora Memory Stick = Véglegesített Pandora Memóriakártya és akku. Az UPMS segítségével lehet egy állandó (véglegesített) Pandora Akkud és Mem.Sticked s mindemellett tudod normál módban használni őket ! Egyszóval ha bármikor olyan kedved van, tudsz másik PSP-tulajnak segíteni, v. a te PSP-dbe életet lehelni. Slim-hez és Pufi PSP-hez egyaránt jó !
Bővebb leírást és letöltési lehetőséget itt találsz hozzá:

http://em82.extra.hu/?p=322


Flashelés = ez egy folyamat. Ilyenkor a file-okat a program a PSP memóriájába másolja, ahol a rendszerindító file--ok is vannak. Ha itt valami rosszul megy végbe (pl.: nem megfelelő file-okat választ ki flashelésre az illető) (99,9%-ban felhasználói hozzá nem értés miatt), a rendszer nem fog tudni betöltődni. Van, hogy bizonyos plugineket csak flasheléssel lehet a FW-be "beépíteni", hogy az fusson rendesen.
Mielőtt bármit is módosítasz a Flash0-ban hozz létre arról egy biztonsági mentést a PC-den egy külön mappába. Ha valamelyik feflashelt fájl miatt az XMB nem menne, akkor csak visszamásolod az eredetit (recovery menü segítségével) és kész is.
DevHook /DH/ = A DeviceHook egy Firmware-emuláló program, amelynek segítségével pl.: az 1.5-ös FW-rel rendelkező PSP-n futtathatóvá válik a 3.10-es FW-t igénylő játék, ill. netezni is lehet vele (az emulált környezetben). Az emulált (pl.:3.10 FW) környezet összes funkcióját el tudjuk érni ezáltal.
Ez a program az OE, M33 CFW megjelenésével szép lassan háttérbe szorult, okafogyottá vált.
Plugin/PRX = kiegészítő illesztőprogramok, amelyek a Custom FW-ekkel rendelkező PSP-ken futtathatók, kihasználva a biztonsági réseket. (pl.: képkimentő, PSP-újraindító, automatikus iso-futtató illesztőprogram)
NAND = A PSP alaplapján elhelyezkedő Memória, ami a PSP FW-ét ill. a felhasználói beálltásokat tárolja. Mindenképpen készíts egy biztonsági másolatot a NAND-odról, mivel sok esetben ez az utolsó lehetőség, hogy megfelelően működő állapotba tudj visszahozni a PSP-d. Más tulaj PSP-jének NAND-ját szigorúan TILOS a saját PSP-dre felflashelni. Amennyiben ezt mégis megteszed, készülj fel, hogy számos funkció nem v. csak korlátozottan fog működni, mivel ilyenkor tönkreteszed az ún. IDStorage-t.
FLASH0 (F0) = A NAND Memória egy része, amely az aktuális FW-t, amely a PSP működéséhez elengedhetetlen.
FLASH1 (F1) = A NAND Memória egy része, amely registry-t és más személyes beállítást tartalmaz.
Dump = A FW egy másolata, emulációra használják. (Néha visszafejtik (ezáltal lehet módosítani a FW-t)).
1.5 = ez (volt) az a Hivatalos FW-verzió, amellyel az XMB-ből HomeBrew-kat lehet futtatni teljes kernel-hozzáféréssel. 2 könyvtár kell a homebrew program futásához, mindkettőnek ugyanaz a neve, csak ez egyik %-jellel kezdődik (ami az ikon-t, ill. a Kxploit-ot tartalmazza, a másik könyvtárban maga a program van).
Kxploit = Az a metódus, aminek segítségével HomeBrew programokat lehet futtatni 1.5-ön. Két db eBoot.pbp file-t használ, az egyiket arra használják, hogy betöltse ill. kijátssza az egyszerű FW-biztonságot (amit pont a házilag megírt kódok futtatásának blokkolására írtak), a másik eBoot.pbp pedig maga a program.
TA-082 = az "elátkozott" alaplapú PSP-model, amelyet sokáig nem lehetett downgrade-elni. Ma már mindegy az alaplap verziószáma. Persze, ha nem Pandora módszert használsz, fontos tájékozódni az alaplap verziószámával kapcsolatban.
UP - (Undiluted Platinum) - egy mod chip a PSP-hez, amely 2 NAND memóriát foglal magában, dupla FW-boot lehetőséggel. (ez a dual-chipes, dual-boot-os megoldás a TA-082-es alaplapú PSP-ken nem alkalmazható !). Drága és nem biztonságos megoldás.
ms0:/ vagy MS_ROOT - A memóriakártya gyökérkönyvtárát szokták így jelölni.
IPL = “Initial Program Loader” - Kezdeti program betöltő. A PSP elindítja az elő-IPL-t keresve a NAND-ban az IPL-t és betölti (ha ennél a folyamatnál az akku serial-ja (sorozatszáma) 0xFFFFFFFF, akkor a PSP a Memory Stick-ről fogja betölteni az IPL (a.k.a. Pandora :) )). Tulajdonképpen ez a bootolási folyamat első lépése.
IDStorage = Az IDStorage (azonosító tároló) tárol számos (130) kulcsot, amelyek a PSP-dről adnak/írnak le információt. Pl.: Sorozatszám, WLAN Mac-cím, FW-verzió stb.. Ezek egyedi dolgok, így minden PSP-n más és más ! Ha az IDStorage-ed tönkremegy (mert másvalakiét tetted fel) akkor a következő dolgok nem fognak működni: Ad-Hoc mód, UMD Játékok és az UMD Videók, HomeBrew-k és a MagicGate. Az IDStorage (néhány kulcsa) PSP-NKÉNT KÜLÖNBÖZIK & NEM LEHET ÚJRAGENERÁLNI !!! NINCS RÁ MÓD !

Mit kell szem előtt tartani PSP vásárlás előtt?
Ellenőrizd, hogy megvan-e a magyar kézikönyv.
Ellenőrizd, hogy a PSP LCD-kijelzőjén van-e pixelhiba.
Ahhoz, hogy iso-játékokat tudj majd futtatni legalább 512 Mbyte-os Memory Stick kártya szükséges. Ha használtan veszed a PSP-t, nagy eséllyel jutsz olyanhoz, amelyet már nem kell hackelni (OE/M33 FW van rajta), egyből képes futtatni az iso-játékokat.
Ha Base pack-ot / Alap-csomag-ot választasz, akkor abban nem fogsz se Memóriakártyát, se fülhallgató hosszabbítót, sem pedig tokot, ill. törlőkendőt találni. (igaz, ezeket külön-külön is meg lehet venni)

Mi a különbség a PSP Slim ill. az alap PSP között?
PSP Slim szemszögéből:
- 33%-al könnyebb (280g helyett 189g)
- 19%-al vékonyabb (23mm helyett 18.6mm)
- akksi töltés USB-porton keresztül
- gyorsabb játékbetöltés
- hatékonyabb akku-kihasználás
- nincs infra-port
- WLAN gomb átköltözött a PSP tetejére
- hangszórók elhelyezése is megváltozott
- nagyfelbontású videókat és .avi-kat (nem DivX és XviD, sima MjPeg-es) is képes lejátszani (remélhetőleg csak a FW miatt)
- új FW-t kapott (3.60), amivel képes TV-re küldeni video-t továbbítani (Video-Out-on) ill. képes mind a PS3 mind a PC winchesteréhez hozzáférni bárhol a világon (régiófüggetlen), köszönhetően az új csatlakozási opcióknak.
- PSP Slim immár 64MB memóriával rendelkezik
- Analóg Video Kimenettel rendelkezik (kábel kell hozzá)
- "Piano Black," "Ceramic White," és "Ice Silver" színváltozatokban kapható (kezdetben.. azóta van Vérvörös és Menthol Zöld is)
- Fut rajta a 3.90-es FW-rel érkezett Skype ! (Pufin nem megy)
Saját vélemény: gyengébb anyagminőség.

Honnan tudom, hogy milyen FW lehet a PSP-n (külsőleg a dobozról)?
A dobozon, a címkén található egy betű amely azonosítja a PSP FW-verzióját. Az alábbiak ismeretesek:
A-1.50 B-1.51 C-1.52 D-1.52 E-1.52 F-2.00 G-2.01 H-2.50 I-2.60 J=2.70 K=2.71
L-2.81 M-3.01 N-3.03 O-3.10 P-3.11 Q=3.30 R=3.40
R-nél nagyobb betű 3.40-es FW-nél magasabbat jelöl
PSP Slim-en min. 3.60-as FW van.

Hol tudom megnézni, hogy milyen FW van a PSP-n (melyik menüpontban)?
Menj a Settings Menüre, majd a System Settings-re, itt görgesd lefelé a System Information-ig. Az alábbi 3 sor fog fogadni: MAC Address, FW-Verzió, PSP-s Becenév.

Honnan tudhatom, hogy honnan származik a PSP?
A model szám által tudod behatárolni/azonosítani, hogy milyen régiójú a PSP. Az alábbiak ismeretesek:
PSP-1000 Japán - Basic Pack
PSP-1000K Japán - Value Pack
PSP-1000KCW Japán - Value Ceramic Pack fehér PSP
PSP-1000CW Japán - Ceramic Pack fehér PSP
PSP-1000G1 Japán - Giga Pack fehér v. fekete PSP
PSP-1001K USA - Value Pack
PSP-1002K Ausztrália és Új-Zéland - Value Pack
PSP-1003K United Kingdom - Value Pack
PSP-1004K Europa - Value Pack, Giga Pack, Basic Pack, Fehér Value Pack, Fehér Giga Pack
PSP-1005K Korea - Value Pack
PSP-1006K Hongkong és Szingapúr - Value Pack
PSP-1007K Taiwan - Value Pack
PSP-1008K Oroszország - Value Pack
PSP-1009K Kína - Value Pack
PSP-1010K Közel-Kelet - Value Pack
PSP-2000 - PSP Slim&Lite - Basic
PSP-2000K - PSP Slim&Lite - Value

Honnan tudhatom, hogy TA-082/086-os alaplapú-e a PSP?
Kinyitod a PSP-d UMD-lemez meghajtóját és ha az alábbi képpel megegyező számsort látsz akkor biztos lehetsz benne, hogy TA-082-es a PSP-d. A számsort egyébként fejjel lefelé olvasva tudod értelmezni: IC1003.
Kép

Ami most következik az nem szentírás, de igaz lehet:
A->F betűig a dobozon: biztosan nem TA-082/086:
G és H betű: valószínűleg nem TA-082/086.
I betű: elég valószínűtlen, hogy TA-082/086-es legyen
J betű és felette: valószínű, hogy TA-082/086-os alaplapja van PSP-nek.

Hová tegyem a file-okat (általánosságban) a Memory Sticken / Milyen mappába/ Mi hol van?
Ez a kis leírás a 3.XX Custom FW-ekre érvényes (alapértelmezett beállításokkal, esetünkben: 3.90M33).
Memory Stick gyökere:
--> DH (DevHook helye (az ikonok a programhoz a PSP/GAME mappába vannak)) /elavult, nincs rá szükség/
--> MP_ROOT --> 100ANV01 (h.264 (avc) codec-kel kódolt videofile-ok, eszerint néz ki:MAQXXXXX.MP4)/elavult, nincs rá szükség/
--> MP_ROOT --> 100MNV01 (normál mp4 codec-kel kódolt videofile-ok, eszerint: M4VXXXXX.MP4)/elavult, nincs rá szükség/
--> ISO (ide kerülnek az iso/cso/dax file-ok)
--> PICTURE (képek helye (3.30-as FW-től fölfelé működik ez a mappa))
--> PSP --> COMMON (ide jönnek általában a Böngészőhöz való kiegészítők, programok)
--> PSP --> GAME --> BOOT (automatikusan futtatandó eboot.pbp helye (Recovery menüben lehet engedélyezni))
--> PSP --> GAME --> RECOVERY (itt van az 1.50-es FW helye)
--> PSP --> GAME --> UPDATE ((Custom) FW-frissítés fájljainak helye)
--> PSP --> GAME --> 150kernelupdate (Pufi PSP-n 1.50-es kernelhez szükséges programkód helye /mappa neve bármi lehet/)
--> PSP --> GAME150 (Pufi PSP-n az 1.50-es kernelt igénylő homebrew-k helye)
--> PSP --> GAMEXXX (Homebrew Programok helye az adott CFW verziójához megfelelően, (pl.: GAME390))
--> PSP --> MUSIC (zenék helye, max. 1 mappamélységig lehet még létrehozni almappákat)
--> PSP --> PHOTO (képek helye, max. 1 mappamélységig lehet még létrehozni almappákat)
--> PSP --> SAVEDATA (itt vannak a játékmentések)
--> PSP --> SYSTEM --> BROWSER (ide menti a Böngésző Bookmark-okat, History-kat (Könyvjelzőket és Előzményeket))
--> PSP --> THEME (ide jönnek a 3.70 ill. a 3.71-es FW(-től felfelé) által használt ptf gyári és felhasználók által készített témák)
--> SEPLUGINS (a pluginek ide jönnek (.prx file-ok))
--> VIDEO (ide jönnek az .mp4 videók (3.30-as FW-től fölfelé működik ez a mappa))

Gyk.: az xxxxx = egy 5jegyű számot takar. Te adod meg.
Megjegyzés: azért lett az MP_Root és a PSP mappa ennyiszer felsorolva mert a Wordben megformázott szöveg itt nem jól van tördelve. :)


Ezt írja ki a PSP-m: "To start, you must update the system software.". Mi ilyenkor a teendő?
Ezt akkor írja ki, ha az UMD-lemez amit betettél a PSP-be magasabb FW-t igényel, mint ami a PSP-n található. A döntés a tiéd, ha frissíted letudod játszani az UMD-lemez tartalmát, de nem tudsz majd iso-kat futtatni (ha CFW-t használsz, akkor nem fogja engedni a hivatalos FW-re való frissítést (3.40OE-A verziószámtól fölfele...), mivel ez egy biztonsági patch).

Letöltöttem egy játékot, de nem tudom hová másoljam?
Természetesen hivatalos FW-rel nem fogod tudni futtatni az iso-játékokat.
Az iso/cso/dax (utóbbi 2 tömörített iso-file) file-okat a Memory Stick gyökérkönyvtárában lévő iso mappába kell bemásolni (ha nincs iso mappa rajta, létre kell hozni) USB-kapcsolaton keresztül (Settings menüpont, majd USB Connection-re nyomj egy X-et).

Próbálom elindítani a programot, de ezt a hibaüzenetet kapom vissza: "The Game could not be started (80020321).".
Valószínűleg HomeBrew programot akartál futtatni egy arra nem alkalmas (hivatalos) FW-verzión, vagy pedig (kikapcsolt állapotban van a No-UMD opció [Recovery Menü leírásánál részletezve van]) elfelejtettél betenni egy Demo v. Játék UMD-t.

Ha Windows-ban formázom a Memory Sticket milyen file-rendszer típust válasszak ki?
FAT 16

Hogy tudok zenét/képet (mp3) felmásolni a PSP-re?
USB kapcsolaton keresztül a Memory Stick PSP/Music mappájába kell bemásolni az mp3-akat, PSP/PHOTO a kép-file-okat.

USB-n keresztül Total Commanderrel iszonyat lassan (max. 6-700kbyte/mp) tudom csak felmásolni a file-okat.
Megoldás: Windows Intéző ! Másold ezen keresztül. (az újabb 7-es verziójú Total Commanderrel már nincs ilyen probléma)

Kompatibilis-e a 4GB/8GB-os Memory Stick a PSP-vel?
A 3.0 v. a feletti FW-verzióval rendelkező PSP-k számára igen. Lehetőség szerint próbáld ki. Igyekezz High-Speed-es kártyát venni.

Honnan tudhatod, hogy hamis-e a Memory Stick amit vettél?
A 3.0 v. a feletti FW-verzióval rendelkező PSP-knél rámész pl.: XMB-ben a GAME menüre majd a Memory Stick-re menj, nyomj rá egy 3SZÖG-et, majd pedig egy O-t. Ha a MagicGate mellett UnKnown felirat díszeleg, akkor 100%, hogy hamis.

Mi az a stuck/beragadt pixel ?
Nem más, mint a folyamatosan fényesen világító pixel. A Beragadt pixel sajnos előbb-utóbb minden PSP-t elér. Nem garanciális hiba ! Javítani ("helyrerázni") kis százalékban, de lehet. Az egyik Program neve: Pixer. A programot a Game menüből lehet elérni (Bemásolás után :)). Ilyenkor egy olyan program fut majd, amelyik véletlenszerűen rajzol ki színes függőleges vonalakat az egész képernyőt beterítve, ami folyamatosan vibrál, frissíti a képernyőt, mozgásba hozza a színeket.
Linkek a pixel-hiba javítására készült programokról:

http://pspupdates.qj.net/index.php?pg=49&aid=8934

 

http://pspupdates.qj.net/index.php?pg=49&aid=7975

 

http://pspupdates.qj.net/Pixer-Fixer-sa ... /aid/76860



Miért ilyen halk a PSP-hez kapott gyári fülhallgató?
Azért, mert a Sony direkt ilyen halk, kis-teljesítményű fülhallgatót gyártott, a felhasználók halláskárosodásának elkerülése végett.

Lehet helyettesíteni a Sony fülhallgatóját sajáttal?
Lehet, amennyiben kis jack-dugó kivezetése van (v. nagy, s ahhoz meg veszel egy átalakítót). Saját fülessel sokkal nagyobb hangerő érhető el.

Meddig bírja az akksi? Hány óráig kell tölteni, hogy fullon legyen az akksi?
Nem lehet egyértelműen megadni, hogy hány óráig bírja. Az attól függ, hogy éppen mit használsz a PSP-n, ill. hány Mhz-en üzemel. Általában olyan 4 óra intenzív játékidőt kibír.
Kb. 3 óráig kell tölteni a teljes feltöltéshez.

Akku-töltés közben lehet játszani a PSP-vel?
Igen, lehet.

Mi van akkor, ha játék közben lemerül a PSP-m akksija? (Elveszítem az addig elért szintet a játékban?)
Semmi pánik. Ilyenkor szépen fogod és rádugod a hálózati töltőt. Kb. 5 perc múlva már folyamatosan tudod használni a PSP-d; bekapcsolod s a lemerüléskor éppen félbehagyott ponton folytatod a játékot. (bizonyos (régebbi) FW-eken nem minden esetben működött jól..)

Mennyire verődik vissza a napfény a PSP kijelzőjéről?
Eléggé:). Igyekezz árnyékosabb helyet keresni, ha játszani akarsz vele erős napfénynél.

Mi az esélye annak, hogy véletlenül Updatelem a PSP-men lévő FW-t a Game menüben megjelenő ikonra kattintva?
Ahhoz, hogy ezt véletlenül összejöjjön, annak annyi az esélye, mint hogy Magyarország Világbajnok lesz az elkövetkezendő 20 éven belül, fociban ! :) /jó párszor le kell OK-znod ahhoz, hogy frissítse/.
Ha magasabb FW van a PSP-den kizárt dolog, hogy "frissítsd".

Lehet UMD-lemezt másolni PC-n? Vagy van rá valamilyen különleges UMD-író?
Nem lehet ! A Sony nem adta meg az engedélyt az írható UMD-lemezek gyártására, a kalózmásolatok elterjedését megelőzendő. Maximum gyári körülmények között lehet másolni. Otthoni UMD-író nem létezik, valószínűleg soha nem is fog.

Teheti tönkre a PSP-t a HomeBrew programok futtatása?
Mivel mind nyílt forráskódú (nem hivatalos) programok, ezért előfordulhat, hogy néha kifagyasztja a PSP-d (lehet, hogy picit hibás a programkód). Ekkor kapcsold ki a PSP-d oly módon, hogy a power-gombot felfelé nyomva tartod (míg ki nem kapcsol) [kicsit hosszabb ideig, mint normál kikapcs esetében].

Hogy lehet, hogy a PSP-m hátterének színe havonta változik?
Úgy, hogy ha még mindig a default (alapértelemezett) háttérbeállítást használod.
Az alábbiak szerint változnak a háttérszínek:
Január = Szürke
Február = Sárga
Március = Világoszöld
Április = Rózsaszín
Május = Sötétzöld
Június = Világos lila
Július = Világoskék
Augusztus = Kék
Szeptember = Lila
Október = Sárga
November = Barna
December = Piros

Egyik napról a másikra nem futnak a OE/M33 FW-ű PSP-men az iso-játékok, mit tegyek?
2xer futtasd le a Reset To Default Settings-et (Alapértelmezett beállítások visszaállítása) v. Formázd le a Flash1-et.

Nem futnak a demo játékok, pedig OE/M33 (tehát Custom FW) van a PSP-men?
Állítsd át a homebrew kernelt a Recovery menüben (Configuration alatt található) 1.50-ről 3.XX-re. (pl.: 3.90M33-on állítsd át 3.90-re a mappa-kernelt)

2, FW-Történelem

FW-történelem: Miben változott 1.5-től 4.00-ig a Sony FW-e?
(A FW-változások időrendben csökkenően követik egymást (megjelölve a kiadás dátumát ill. a változatokat), felsorolva, hogy mik változtak (a korábbi FW-ek angol forrásáért köszönet ass-nek))
Az alább listázott összes FW-t (PSP típustól függetlenül) a Despertar Del Cementerio módszerrel (Pandora akku és Pandora Memory Stick segítségével) lehet hackelni.

PSP-FirmWare verzió: 4.00 [Slim & Fat] (Június 17, 2008. Japán és USA változat)
- [Hálózat] menüpont alá bekerült egy új funkció: [Internet Seach] néven (lényege, hogy a google segítségével listázza ki a találatokat).
- [Videó]: mostantól lehetőség van a videólejátszási sebesség változtatására lejátszás közben a FEL/LE nyilakat megnyomva.

PSP-FirmWare verzió: 3.95 [Slim & Fat] (Április 7, 2008. Japán és USA változat)
- PSX-játékoknál a gombkiosztást tudod megváltoztatni tetszés szerint. [Home gomb megnyomása után [Controller Settings] > [Assign Buttons] és végül [Custom]]
- Remote play (Távirányítás mód): Home gomb megnyomására -> kilépésnél lehetőség van kikapcsolni a PS3-at [Quit and Turn Off the PS3 System] v. hagyni hogy tovább dolgozzon [Quit Without Turning Off the PS3 System] .
- Játék: A PSN-ről tölthető (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.93 [Slim & Fat] (Március 18, 2008. Japán és USA változat)
- Hálózat: Skype funkció a Japán verzióban mostantól támogatott (csak Slim-en elérhető)
- Hálózat: 20 új Net-rádió csatorna került bele
- Játék: A PSN-ről tölthető (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.90 [Slim & Fat] (Január 30, 2008. Japán és USA változat)
- Hálózat: Skype funkció (csak Slim-en elérhető)

PSP-FirmWare verzió: 3.80 [Slim & Fat] (December 18, 2007. Japán és USA változat)
- Hálózat: Internet Rádió mint új funkció
- RSS Csatorna: a csatornákat most már OPML formátumban is be lehet importálni
- RSS Csatorna: a fotók most már itt is megjelennek
- Zene: Új vizuális effektek

PSP-FirmWare verzió: 3.73 [Slim & Fat] (November 29, 2007. Japán és USA változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.72 [Slim & Fat] (Október 30, 2007. Japán változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.
1Seg Tuner is bekerült az RSS csatornák listájába.

PSP-FirmWare verzió: 3.71 [Slim & Fat] (Szeptember 12, 2007. Japán változat)
- A Theme mappa automatikusan létrejön .
- PSPot funkció törölve.

PSP-FirmWare verzió: 3.70 [Slim & Fat] (Szeptember 11, 2007. Japán, USA és UK változat)
- Beállítások: Új gyári témák használata a "Themes" alatt (.ptf kiterjesztéssel). Amelyeket a Memory Sticken a PSP/THEME mappába kell helyezni. (A kiválasztott témát a PSP Flash-memóriája tárolja, így a MemoryStick kivétele esetén is működik.)
- Videó: "Scene Search" opció a videó lejátszásánál. (Ezzel az éppen játszott videó közben tudsz egy kiválasztott jelenetre ugrani, 5, 15 stb perc (amennyit beállítasz)).
- Videó: "Consecutive playback" [folyamatos lejátszás] a Settings/Video Settings-nél. Ezt on-ra állítva az összes (MemSticken tárolt) videót egymás után lejátsza, anélkül, hogy visszalépne az XMB-be.
- Videó: "Playback of 1-Seg video files" [1-Seg TV Tuner-rel rögzített videó-fájlok lejátszása]. Sajna ezt csak a Japán felhasználók tudják kihasználni.
- Képek: most már zenelejátszás közben is nézhetsz fotókat. (akár diavetítést is indíthatsz)
- Hálózat: gomb-beállítás/hozzárendelés lehetősége a Remote Play opciónál.
- Hálózat: a PortableTV ikont törölték.
- [XMB]: számos helyen kis ikon jelenik meg, amolyan mini-súgóként, hogy melyikkel is lehet előcsalni az opciókat.
(Csak PSP-Slim felhasználóknál!):
- TV: 1-Seg adat-sugárzás támogatása. Ezek ilyen adatok lehetnek: feliratok, internet-linkek, játék-statisztikák stb.
- TV: 1-Seg jelek továbbítása TV-Out-on keresztül olyan megjelenítőkbe (TV-k), amelyek nem támogatják a Progresszív jeleket.

PSP-FirmWare verzió: 3.60 [CSAK PSP-SLIM-hez!] (Július 11, 2007. Japán és USA változat)
- Beállítások / TV - Switch Video Output (Video-kimenet átváltása egy a PSP-hez csatlakoztatott eszközre)
- Video: .avi file-ok lejátszása + HD tartalmak lejátszása.
- Töltés USB-porton keresztül
Valószínűsíthetően biztonsági patch is került bele.

PSP-FirmWare verzió: 3.52 (Július 24, 2007. Japán változat)
JÁTÉK: A játszható (támogatott) PS1-es játékok száma nőtt.

PSP-FirmWare verzió: 3.51 (Június 29, 2007. Japán és USA és UK változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget [Lumines exploit bug]) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.50 (Május 31, 2007. Japán és USA és UK változat)
Hálózat:
- PSP csatlakoztatható a PS3-hoz Interneten keresztül - Remote Play funkciót használva.
- Remote Play kapott egy új opciót - Kommunikációs beállítások [Communication Settings]
- RSS Channel kapott egy új funkciót: RSS Csatorna Útmutató [RSS Channel Guide].

PSP-FirmWare verzió: 3.40 (Április 19, 2007. Japán és USA változat)
PSX: - A játszható (támogatott) PSX-es játékok száma tovább nőtt.
- A PSX mentési file-jainak (saved data) formátumát most már a PSP ill. a PS3 is támogatja.
Játék: - Certificate Utility ikon törölve lett. (mostantól az így kapott infót az alábbiak szerint lehet megtekinteni: ki kell választani a játékot amelyikről több infót szeretnél megtudni, majd nyomd meg a :H: gombot (előjön a kis oldalsávos menü), ezután pedig az Information szövegre kell :X:-et nyomni.)
- valószínűleg a biztonsági réseket is igyekeztek befoltozni...

PSP-FirmWare verzió: 3.30 (Március 27, 2007. Japán változat)
PSX: - Lemez olvasási sebességének beállításának lehetősége a PSX-es játék alatt [Standard v. High] - PSX játék közben megnyomod a Home gombot s akkor jön elő
Hálózat: - RSS Csatornáknál is megjelenik most már az ún. "thumbnail" (mini előnézeti kép)
Video: - Videóknál szintén thumbnail ikonok megjelenése (pl.: egy mappába kell ("VIDEO") tenni a .mp4 file-t, ill. a .jpg file-t, ugyanolyan nevű kell legyen a .jpg file is.)
Video: - Felturbózott Video-Felbontás támogatás (lejátszás) az alábbi codec-kel készült film-file-ok esetén:
MPEG-4 AVC(H.264) video, Main Profile (AVC CABAC)
A felbontások pedig a következők lehetnek: 720×480/352×480/480×272

PSP-FirmWare verzió: 3.11 (Február 8, 2007. Japán változat)
Játék-patch: A PlayStationNetwork online áruházába (Japánban) felkerült, PSP-re megvásárolható PSX-es játék, az R-Type futtatását javították vele.

PSP-FirmWare verzió: 3.10 (Február 4, 2007. USA, Angol és Japán változat)
Játék: Playstation Network-ön keresztül elérhető címek (játékok) újabb bővítése.
Hálózat:
- Új funkció: LovationFreePlayer-en keresztül MPEG-4 AVC kódolású mp4 file-ok letöltésének lehetősége [Az alábbi LocationFree bázisállomásoknál érhető el: LF-PK20 (Japán) vagy LF-B20 és LF-B10 (USA)].
- Web Browser beállításoknál új funkció: Memóriakímélő (v. memóriatakarékos) üzemmód (ilyenkor a Web Böngésző kevesebb memóriát használ, de cserébe a képek megjelenítésének minősége rosszabb lesz)
Beállítások: [SETTINGS / SOUND SETTINGS]
- Új funkció: Dinamikus Normalizer/Volumizer: Leszabályzott hangerő a lejátszandó zenéknél.
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget [GTA LCS exploit bug]) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.03 (December 20, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Játék: További PlayStation 1-es játékok tölthetők le hivatalosan ill. játszhatók vele. A PlayStation 1-es játékokat PlayStation 3-on keresztül lehet letölteni.

PSP-FirmWare verzió: 3.02 (December 6, 2006 USA. Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette (biztos szegény Dark_Alex-től féltek? ezért kár volt a gőzért? 3.02 OE:)).

PSP-FirmWare verzió: 3.01 (November 22, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 3.00 (November 21, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: [Remote Play] funkció elérhető. (PS3-at lehet vele joypad-ként irányítani)
[Online Manual] - Online elérhető a rendszer beállításaira vonatkozó leírás
[Timer Settings] - Az RSS (hírolvasó) csatornákat lehet vele előre beállított időben letölteni.
Játék: PlayStation 1-es játékok tölthetők le hivatalosan ill. játszhatók vele ettől a verziótól kezdve.
Zene: 3x-os előre- ill. hátratekerés opcióval bővítették.
Megjelent a Zenei Vizuális hatás opció is (mint winampban a Milkdrop pl.:).
Video: Motion JPEG (M-JPEG) formátumot is le tudja mostantól játszani
[Camera] - a PSP-hez opcionálisan megvásárolható kamerát is tudja kezelni. /röviden: Videórögzítés támogatása/
Photo: [Camera] - a PSP-hez opcionálisan megvásárolható kamerát is tudja kezelni. /röviden: Digitális fényképezés támogatása/
Beállítások: [UMD Automatic Start] opció mostantól elérhető.

PSP-FirmWare verzió: 2.82 (Október 26, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 2.81 (Szeptember 7, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.
Egyéb: A 4 GB-os Memory Stick Pro Duo kártya problémamentes támogatása.

PSP-FirmWare verzió: 2.80 (Július 27, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: RSS csatornán keresztüli video ill. kép-letöltés.
Mostantól lehet elérni és kihasználni annak minden előnyét Wi-Fi-n keresztül a LocationFree Player-nek.
Zene: AAC file-ok lejátszása (.3gp kiterjesztéssel).
Beállítások: A [Network Settings] > [Infrastructure Mode] alatt most már megtalálható az Automata mód is.
Egyéb: Mostantól a Memory Stick Duo gyökérkönyvtárába is be lehet rakni a MUSIC, PICTURE, VIDEO mappákat, és onnan is le tudja játszani az adott tartalmat.

PSP-FirmWare verzió: 2.71 (Június 1, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: a PSP Internet Browser-én keresztül, most már le lehet tölteni a hivatalos játékdemo-kat és le lehet menteni a Memory Stick-re.
A Video-file-okat most már helyesen mutatja a LocationFree Player, mikor egy külső (jeladó) egységet kiválasztunk.

PSP-FirmWare verzió: 2.70 (Április 25, 2006. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: Macromedia Flash 6 (nem mindent tud lejátszani) tartalmak lejátszása az Internet Böngésző segítségével.
De ehhez előtte aktiválni kell a Flash opciót.
Bővült az Internet Browser Tools menüpontja: a Connection Settings-el /Csatlakozási beállítások/.
RSS csatornán keresztül le lehet menteni az audio-file-okat a Memory Stick-edre.
LocationFree Player Beállítás panelje alatt a [Rate], egy új funkcióval bővült (Automatic).
Zene: A lejátszható AAC audio-fileformátumok közé egy új kiterjesztés lett hozzáadva.
Beállítások: Új opció: Flash Player engedélyezése [System Settings / Enable Flash? Player]. Ahhoz, hogy ezt aktiválni tudd, csatlakozni kell előtte az internetre (Custom FW-éknél nem:)).
RSS Csatorna Beállítások, mint új opció lett hozzáadva.
UMD Video L/R Gombok beállíthatósága [Settings / Video Settings] (UMD Video közben tiltva/v. engedélyezve legyen a két "KAR").
Egyéb: A 2 GB-os Memory Stick Pro Duo kártya problémamentes támogatása.

PSP-FirmWare verzió: 2.60 (November 29, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: új funkció: a Network menüpont alatt: RSS Channel
új opció: a LocationFree Player Control panelén: Hangerőszabályzás (Volume Adjustment)
új opció: az Internet Browser / View (Nézet) / Encoding (Kódolás/Váltás) alatt elérhető a [Simplified Chinese (GB18030)] és [Traditional Chinese (Big5)] nyelvi kódolás is.
Copyright-védelemmel ellátott video most már letölthetőek az Internet Browser-en keresztül Memory Stick-re.
Zene: WMA (Windows Media Audio) file-formátum lejátszásának támogatása. [WMA9 ill. WMA9 Lossless és copyright- védett WMA file-okat továbbra sem támogat.] /Ahhoz, hogy le is tudd játszani a WMA-kat aktiválnod kell a Settings menüben az Enable WMA Playback opciót./
Beállítások: Új opció: WMA lejátszás engedélyezése [System Settings / Enable WMA Playback]. Ahhoz, hogy ezt aktiválni tudd, csatlakozni kell előtte az internetre (Custom FW-éknél nem:)).

PSP-FirmWare verzió: 2.50 (Október 13, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Hálózat: új funkció: a Network menüpont alatt: LocationFree Player
új opció: az Internet Browser / View (Nézet) / Encoding (Kódolás/Váltás) alatt elérhető a [Auto-Select] és az [Unicode (UTF-8)] kódolás is.
új opció: az Internet Browser / Display Mode / Text Size: most már elmenthető a Szöveg mérete.
új opció: elmenthető az Internet Explorerben megnyitott oldalak előzménye.
Video: Copyright-védett video lejátszása (Memory Stick-en a Video mappában lévő file-okra vonatkozik).
Beállítások: új opció: idő beállítása internet által/interneten keresztül [Settings / Date and Time / Date & Time Settings]
új biztonsági metódus a hálózati beállításoknál [Network Settings]: WPA-PSK (AES)
Egyéb: Koreai karakterek beviteli lehetősége az On-Screen Keyboard-nál (Képernyőn megjelenő szövegbeviteli menü).

PSP-FirmWare verzió: 2.01 (Október 3, 2005. USA, Angol és Japán változat)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 2.00 (Július 27, 2005. Japán; Augusztus 24, 2005. USA; Szeptember 1, 2005. Anglia)
Hálózat: új funkció: Internet Böngésző
Video: A Memory Stick-ről megnyitott video-file-ok 4:3 arányú megjelenítésének támogatása
Go To (Ugrás) funkció megjelenése az UMD-Video és UMD-Zene lemezeknél.
A-B Repeat funkció (A->B-ig ismétel, A,B: user által meghatározott kezdő és végpont) az UMD-Video, UMD-Zene lemezeknél és a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
Audio opció megjelenése a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
MP4 (AVC) video-file-ok lejátszásának lehetősége a Memory Stick-ről lejátszandó filmeknél.
Zene: ATRAC3 audio-file-formátum lejátszásának támogatása.
MP4 audio (MPEG-4 AAC) és WAV (Linear PCM) file-ok lejátszásának lehetősége
Photo: Háttérkép beállításának lehetősége
Képküldés funkció (Wi-Fi-n keresztül)
Megtekinthető új kép file-formátumok: TiFF, GiF, PNG, BMP.
Beállítások: új nyelv: Koreai [System Settings-ben lehet beállítani]
új funkció: Character Set, [System Settings] (Kódlap beállítható)
új opció: Theme Settings (Téma beállítások)
új biztonsági mód: Internet Browser Start Control [Security Settingsnél állítható be]
új biztonsági mód a Hálózati Beállításoknál [Network Settings]: WPA-PSK (TKIP)
bővített beviteli mód: Képernyőn megjelenő szövegbeviteli menünél: web-címek "parancsikonja" (pl: "http://" egy gombbal be lehet állítani, nem kell beírni minden egyes karakterét külön, külön)

PSP-FirmWare verzió: 1.52 (Június 15, 2005. USA)
Zene: UMD-ZENE lemezek most már lejátszhatóak a Music menüben.
Beállítások: Megerősítették a rendszerszoftver biztonságát.

PSP-FirmWare verzió: 1.51 (Május 18, 2005. USA)
Biztonság: Egy biztonsági rést (sebezhetőséget) foltoztak be, amely a rendszer biztonságát veszélyeztette.

PSP-FirmWare verzió: 1.50 (Március 23, 2005. Japán)
Beállítások: Új (beállítható) nyelvekkel bővült a PSP: Német, Spanyol, Francia, Olasz, Holland, Portugál és Orosz
Video: Sleep-módból (készenléti állapot (Power gombbal lehet aktiválni)) való visszatérés után folytatni lehet a video- lejátszást.
Zene: Sleep-módból való visszatérés után folytatni lehet a zene-lejátszást.

3, OE FW-ek (+M33) és Downgrade
frissítve: 2008.03.17-én

Teheti tönkre a PSP-t a downgradelés?
Végül is igen, mivel a PSP Flash memóriájában végez változtatást és így előfordulhat, hogy rosszul sül el a dolog. De ez csak abban az esetben igaz, ha nem megfelelően és nem elég körültekintően olvasod el a Downgrade (butítás) leírását ill. nem előtte nem néztél utána, hogy milyen a PSP-d FW-e. (Az alaplap fontossága csak a régebbi downgrade módszereknél fontos)
Természetesen ebben az esetben működik a Pandora módszer ! (PSP Slim-nél egyelőre nem)

Az 1.5-ös FW és a 3.52 M33 FW között mi a különbség?
1.50 Előnyök
+Minden HomeBrew program működik
1.50 Hátrányok
-Devhook kell az új/újabb játékok indításához
-Memory Stick 4GB fölött nem támogatott
-Csak MP3, JPG és MP4-et támogat (habár DevHook-kal orvosolható a probléma)
-Nincs Web-Böngésző (szintén DevHook-kal orvosolható a probléma)

3.52 M33 FW Előnyök
+Az XMB teljes személyreszabhatósága (ikonok, feliratok (a Böngésző az kivétel), hangok stb...)
+Hackelt PSX Emulátor (lehetőség van a saját PS1-es Játék-lemezeid Biztonsági mentéseivel (na persze:)) átalakítva és betömörítve Eboot file-ba való játszásával)
+PRX-Pluginok futtatása a Memory Stickről (CPU húzás 333MHZ-re, Brightness Level 4, Cheat Module...)
+PSP iso-k/cso-k betöltése XMB-ben (v. ha így jobban tetszik: Grafikai környezet, főmenü, Game menüpontból) (Akksi kímélő és gyorsabban betöltési idő)
+Közel az összes 1.50-re írt Homebrew működik rajta [GAME150 mappában] (mivel a 3.52 M33 FW az egy módosított hibrid-FW, az 1.50 és a 3.52 együttese)
+Nem foglal helyet a Memory Stick-en (Minden a Flashben van eltárolva, míg a DevHook a Memory Stick-en csücsül)
+4GB feletti Memory Stickeket is támogat
+Devhook támogatás
+1.00 Eboot támogatás
+Auto Eboot betöltés (automatikusan elindít egy programot ami a BOOT mappában van eboot.pbp néven (lehet hogy a PS1-es játékot is betöltené így lendületből?))
+Az összes UMD-játékot lejátssza amik a következő FW-t igénylik: 2.00-3.52
+WMA, H264, Flash és még számos médiatípus lejátszását támogatja
+UMD-Autostart BE/Ki (új szolgáltatás/ v. ha jobban tetszik: feature)
+/Visszahozó mód/Recovery Mode (Visszahozza a "félig-halott" PSP-t ill. számos speciális beállítást innen lehet elérni (pl.: pluginek engedélyezése))
+100%-os NoUMD-Mód (Meghosszabbítja a Laser-fej egység élettartamát, azáltal, hogy backupokat (iso/cso) futtatunk UMD lemez helyett (ettől függetlenül van olyan játék amelyiknek kell UMD-lemez az induláshoz, legalább egy UMD-Demo disc))
+Teljes Kernel hozzáférés
+Régiómentes
+SCE logo átugrás lehetősége (Sony Computer Entertainment logo)
+WMA és Flash Player aktiválása (Recovery menüben lehet megcsinálni)
+X, O Gomb változtatható (pl.: Japánból behozott PSP-khez)
+PRX-ek flashelésének lehetősége
+Document.dat a PSX-Emulatorhoz (cheat-ek futtatásához kellhet)
+480x272, 720×480, 352×480 felbontású MP4-AVC videók támogatása (most már nincs a 768kbps-es minőségi limit sem)
+Bármikor downgradelheted vissza 1.5-re (ha vmi nagyon rosszul sülne el).
+UMD/ISO ill. XMB CPU-sebesség beállíthatósága a Recovery menüben + az XMB-ben is
+Flash0 ill. Flash1 közvetlen elérése USB-n keresztül
+ISO-játékok törölhetősége a Memory Stick-ről XMB-ben
+ Védelmi patch: ami megakadályozza a FW-t, hogy magasabb FW modulokat futtasson (nem frissít hivatalos S0NY FW-re ! :)).
3.52 OE-A Hátrányok
-Néhány savegame, amit 1.50 alatti Devhook-kal "hoztunk létre" nem működik
-NoUMD-Mód néhány játéknál nem működik /Hála a S0NY NP9660-meghajtónak közel 100%-os a No-UMD mód./
-Majdnem tele van a Flash0 [PSP memóriája] (Nem marad túl sok hely nagy Gameboot.pmf-ekhez pl) - kis trükkel orvosolható
-Location FreePlayer eltávolítva (Mivel nem maradt sok hely a Flash0-ban. Habár használta ezt egyáltalán valaki?)
-Nagy Koreai Betűkészlet eltávolítva/"átirányítva" a Flash0-ból

3.52/60/71 M33 CFW kontra 3.90 M33-2. Melyiket válasszam? Frissítsem-e a meglévő Custom FW-t?
Tudni kell, hogy minél frissebb FW-ed van, annál több funkció érhető el és annál kevésbbé fordulhat elő, hogy egy adott játék ne induljon el.
A 3.80-as FW-től felfelé a S0NY elszúrta a memórkártyák kezelését (nem ismerte fel a kártyát ill. a rajta lévő adatokat), azonban ezt Dark_AleX egy patch-el megoldotta, így már ez a probléma is elillant.
Patch + leírás itt:

http://em82.extra.hu/?p=292



Mennyivel rosszabb a hivatalos S0NY 3.52 FW a 3.52 M33 /Dark_AleX FW-hez képest?
- Nem futtahatók rajta HomeBrew programok.
- Nem futtathatók rajta iso/cso játékok.
- PSX-es játékot csak és kizárólag PS3-ról tudsz "rá" letölteni.
- Beépülő modulokat (pluginek) ugyancsak nem tudsz rajta alkalmazni
- WMA és Flash Player-t netes kapcsolattal lehet csak aktiválni
- Nem lehet testreszabni az XMB-t.
- Nincs Recovery-módja (visszahozza a félig halott PSP-ket (pl.: rossz flashelés után))

Dark_AleX OE FW történelme:

viewtopic.php?t=210



Az 3.40 OE-A FW és a 3.52-es M3 CFW között mi a különbség?
Sokkal jobb No-UMD kezelő pluginja van az M33-as FW-nek.
XMB-ben megjelenő mini-"Recovery menü".

Ha hivatalos firmwarrel rendelkező PSP-hez sikerült jutnom, hogyan tudok rajta iso-játékokat futtatni? /frissítve: 2008.03.17//
Vegyük csak sorjába:

1.51 & 2.71-es firmware esetén
- NEM TA-082 alaplappal ===> Katt ide
- TA-082 alaplappal ===> Katt ide
2.80 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===> Katt ide
3.03 firmware esetén alapaptól függetlenül ===> Katt ide (2.00-s GTA-LCS UMD kell hozzá)
3.50 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===> Katt ide (patcheletlen Lumines UMD kell hozzá)
3.51 & 3.80 firmware esetén alaplaptól függetlenül ===>Katt ide
3.60 firmware esetén Slim&Lite PSP-vel alaplaptól függetlenül ===> Katt ide
3.90 firmware és későbbi fw-ek esetén ===> Katt ide

A fenti lehetőségek közül válaszd ki neked melyik a megfelelő. Ha neméppen olyan FW van a PSP-den, mint a felsorolt downgrade lehetőségeknél említettek, akkor frissíts a megfelelőre. (Ha pl.: 3.10 van a PSP-den, akkor 3.50-re v. Pandora módszer)

Ha 3.50-s v. az alatti FW-ű PSP-hez sikerült jutnom, hogyan tudok rajta iso-játékokat futtatni?
- Ha 1.5-ös a PSP FW-e (és nem TA-082-es alaplappal rendelkezik) akkor: Használhatsz DevHook-ot a játékokhoz, vagy frissíted egy Custom Firmware-re (pl.: 2.71-SE C'' v. 3.XX OE-A).
- Ha hivatalos S0NY FW van a PSP-den, akkor előtte a megfelelő Downgrader segítségével (fentebb látható) butítsd vissza 1.5-re, majd ezután installáld fel a 3.XX OE/M33 FW vmelyikét. (PSP-Slim esetében 3.60 M33 a minimum CFW, amire frissíteni tudod. 1.50-re nem lehet downgrade-elni.)

3.XX OE/M33 FW van a PSP-men, hová rakjam a HomeBrew programokat?
Alapértelmezésben - ha nem változtattad meg a Recovery menüben - akkor a Memory Stick PSP/GAME390 mappájába kell bemásolnod, hogy fussanak a programok. /Azért a programhoz készített readme-t olvasd el előtte !/

Kezdő vagyok, nincs kedvem letöltögetni 5 helyről a megfelelő file-okat, honnan tudnám letölteni vmelyik OE/M33 FW-t

3.90M33-2 Pack + 3.52 M33 + Hun-MOD (magyarosítás) + leírás itt
3.52 M33 CFW + leírás itt
Aktuális Custom FW-packok pluginokkal

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

фото голой евы грин

(Scottwep, 2019.05.06 03:29)

[url=http://instanu.ru/golaya-borodina-419.html]ксения бородина интим фото[/url]

создание сайта визитки

(ArtemRew, 2019.05.06 02:46)

Текст на картинке. Не увлекайтесь, текст на картинке – заголовок. Туда апогей 6-8 слов, желание с вопросом, на который пользователь найдет ответ. Начинать и соблюдаем контрастность, чтобы читалось хорошо. Помните, который с текстом публикации менее нравятся роботам, следовательно площадь перед текст должна располагаться предварительно 20-25% через общего размера картинки. И выберите единое оформление чтобы подписи.В этом пункте я приведу пару удачных примеров и правила составления мета-тегов для e-Commerce.1. Знаете сайты конкурентов – смотрите ссылки на соцсети в шапке и подвале сайта 1. Поиск сайтов конкурентов сообразно ключевым словам 1. Поиск профилей конкурентов по ключевым словам
<a href=https://spb.skgroups.ru/portfol-razrab.html>создание сайта портфолио</a>
[url=https://spb.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html]разработка нового сайта[/url]
https://spb.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html - разработка сайтов

По поводу цветового решения. Коли строго идти рекомендациям чтобы веб-дизайнеров, то для цветового решения нужно извлекать так называемую таблицу безопасных цветов (всего 216 цветов), или безопасную палитру. Почему она безопасная? Потому, что такая палитра обеспечивает точное соответствие отображения цветов для различных мониторах. Правило простое. Ровно известно, качество задается шестнадцатеричным значением через 000000 (черный краска) прежде FFFFFF(седой цвет). Так вот, безопасный окраска может довольствовать только следующие значения: 00, 33, 66, 99, CC, FF. Например: 003300, 6699СС, FF0099.Помните, что IE 6 и меньше не поддерживают качество max-width, убедитесь, сколько присутствие задании максимально большого текст в IE не появляется горизонтальной полосы прокрутки для разрешении 1024?768. В любом случае, можете посмотреть мое приговор чтобы CSS Zen Garden. Следующим шагом может начинать верстка уже чтобы разрешения 800?600 с тем же условием. Подобно метонимия, можно посмотреть мою эластичную верстку сайта хостинга (ограниченный гибрид резинового и эластичного макета). Я планирую переверстать его в ход года, но и безотлагательно пример весь рабочий.Пример эластичного макета дозволительно посмотреть в моем представлении CSS Zen Garden (глупый гибрид эластичного и резинового макета). Насколько я знаю, это единственное мнение CSS Zen Garden, которое является эластичным и доступно настолько, насколько это общий вероятно при нередактируемой (изначально заданной) разметке страницы. Я очень горжусь этим фактом (признаться, колоссально благоустроенный первообраз, только у меня в Opera 9.22 быть ширине меньше 150 пикселей блоки «наезжают» благоприятель для друга, сей действие описан выше в минусах резинового макета).Планируете ли вы пленять посетителей из интернет.Изречение простая:

изготовление сайта визитки

(SeopermAbopY, 2019.05.06 01:19)

Будьте осторожны: названия некоторых должностей сильно различаются в разных организациях. Например, «Уборщица» может называться «Менеджером по клинингу». Далеко не все пользователи ВКонтакте указывают правдивую информацию о месте работы. Настраивать этот часть нужно исключительно в книга случае, разве ваша продукция нацелена на узких специалистов (стоматологическое, медицинское оборудование и т. д.)Эластичный макет порядком сложная вещица, это очень круто и круг раз это требование самому себе прежде всего. Первое мое знание с ним было на сайте Tommy Olsson (кто, сообразно видимому, является хорошим примером того, наравне следует образовывать эластичные сайты). Он поразил меня, заставил улыбнуться и глубоко задуматься о часть, только я недостаточно знаю (impressed the hell peripheral exhausted of me). Лучшим примером может составлять усиление текста на сайтах с эластичным макетом: достаточно зажать ctrl и покрутить колесо мыши.Только это не следовательно, что противопоказуется конвертировать ваших подписчиков в клиентов. Просто нужно использовать чтобы этого ненавязчивые и мягкие меры – поручать контактные причина в профиле, гнуть пользователей на конверсионные посадочные страницы и т.д.
<a href=https://perm.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>разработка сайтов пермь</a>
[url=https://perm.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html]создание сайтов пермь[/url]
https://perm.skgroups.ru/context.html - настройка контекстной рекламы в Перми

удачная плитка в инстаграме4. Откройте исходный код сайта и вставьте код пикселя ВКонтакте в верхнюю часть страницы посреди тегами <head></head>.Тогда всё беспричинно же, вроде и чтобы Фейсбука, следовательно в данном разделе никаких дополнительных комментариев не оставляем, смотрите соответствующую статью. =)Обращаем забота для машина, с через которого дозволено выровнять перспективу. Завалили объект? Задача решаема. А буде не поняли, сиречь убирать сверхкомплектный объект в функционале Lightroom, то попробуйте здесь. Где-нибудь точно приноровитесь использовать этим инструментом. И не игнорируйте функцию «Стиль»: она поможет вам точечно делать с выбранными участками, скажем, осветлить или затемнить какой-либо из объектов.Проработаны ли индикаторы KPI?

разработка сайта интернет магазина

(ArtemOners, 2019.05.06 00:37)

Гибкая и удобная система, широко используется для разработки интернет-магазинов разной сложности.Однако постоянно эти новинки будут сообразно большому счету бессмысленны, если у вас в профиле шаром покати. Контент. Уникальный, привлекательный, востребованный контент – вот тот защита, на котором держится ваш аккаунт.Ежели вы не знаете о языках программирования (языки Веб-программирования станут темой одной из следующих статей из этой серии), вам наверно должен что-нибудь простое. Разве же у вас есть какой-то испытание, и вы знаете чтобы бы основы языка, то вам будет и удобнее с редактором страниц. Но в то же век, существуют программы, которые будут полезны и необходимы, наравне начинающим Веб-мастерам, беспричинно и опытным. Такими программами чтобы меня являются Microsoft Commission FrontPage, Macromedia HomeSite и другие .С этой программой очень удобно. Только появляются новые и даже лучшие программы, среди которых также может таиться воз полезного. Вообще, коли приходить в ближайший компьютерный лабаз и подкупать некоторый из дисков о создании сайтов (а таких колоссально много) то и там вы найдете что-нибудь подходящее себе. В подобных программах вам надо один ориентироваться, знаний в языке программирования даже не требуется.2 шаг. Цветовое оформление сайта.«Паровозики, которые смогли»: примеры рекламных кампаний, которые получили длинный виральный охват
<a href=https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/context.html>контекстная реклама гугл</a>
[url=https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/context.html]реклама яндекс директ[/url]
https://nizhnii-novgorod.skgroups.ru/kontakty.html - создание и продвижение сайтов

В то же сезон существует много коммерческих ВУЗов, которые сами плохо представляют кого именно они готовят, беспричинно сколько и свойство образования у них соответствующееЕ Для вас, правдоподобно, хотят просто заработать бумажка, т.к образование и беспричинно не дешевое, а в области дизайна снова дороже и бюджетных мест практически нигде нет.Открываем нужный пост. Нажимаем на кнопку «Продвигать».опрос в сторисОсвобождение есть – воспитывать в себе дарование копирайтера. =) Когда почти красивым фото довольно забавная подпись, хроника из жизни сиречь вдохновляющая цитата (а может, самоироничная, коими славилась Фаина Георгиевна Раневская), то вашей публикации не довольно цены. Подписчики тоже это заметят, вот увидите!Помимо того, для получения большего эффекта через публикаций, гордо оптимизировать контент – добавлять яркие, привлекающие забота картинки к постам, использовать хештеги и геотеги, размещать на сайте виджеты подписок и шеринга.

dastift

(SymnWeet, 2019.05.06 00:10)

force1usa.com
[url=http://force1usa.com/#]force1usa.com[/url]

заказать контекстную рекламу

(Robertscege, 2019.05.05 23:56)

Full of years Dash и «Также, я для коне»Это твоя кока-колаГрамотно заполненная страница контактов с номерами телефонов, почтой, гугл картой, адресом офиса.
<a href=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/context.html>контекстная реклама сайта</a>
[url=https://krasnoyarsk.skgroups.ru/smm.html]smm специалист красноярск[/url]
https://krasnoyarsk.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html - разработка сайтов

9. Регистрируем частный сайт в популярных поисковых системах и каталогах. Дабы для ваш сайт заходили посетители, нужно зарегистрироваться в каталогах и системах поиска. Для выполнения пункта довольно следовать инструкциям, которые ввек приводятся в регистрационных формах.В случае лени – делегировать! Подобно единственно поймали себя на мысли, что Инстаграм – это бескорыстный аппарат, который «и так продает», «ай, после что-нибудь напишу» сиречь «немедленно не хочется постить» – моментально ищите фотографа, копирайтера и таргетолога, которые будут совершать волшебство в вашем профиле.Содержание статьи [скрыть]Адаптивная верстка – это работа дизайна сайта, что одинаково хорошо отображается на разных типах устройств. Присутствие выборе этого типа верстки сайт определяет автоматически величина и характер экрана устройства и подстраивает внешний вид всех элементов почти устройство, с которого пользователь зашел для страницу.Существо единого пикселя

배터리게임 baduki poker game

(ZacharyFluew, 2019.05.05 23:17)

Are you looking seeking the jolly first-class way to learn Korean? That's bizarre! I'm going to eschew you pick the most method to do it. Korean is obtaining much more and much more well-liked as a flawed language (and there are numerous reasons to it). This means that there are numerous methods to learn this language. Here are 3 concerns that you ought to inquire your self if you have a yen for to select the entirely most qualified feeling to catch sight Korean!

Schedule devices- this is the customary and easy fun that you can play though it is not de facto casual to do the mixtures, lull I meditate on thither this encounter as easy rival to others. There are diverse channel machines to hand such as volcano punishment, spider gazabo, banana seashore, fast lane, wild sushi, headline shots, blackjack, fruit sport, wheel of fortune, wizard of oz and numerous much more.

The meek actions Friday could simply be that investors are "a inconsequential bit tired out," said Paul Zemsky, head of asset allocation at ING Investment Management. "The fundamentals would indicate we should be greater." Stocks take been on a steady climb quest of nearing two months. A interruption, in particular following odoriferous earnings the previous not many times, "is quite all-natural and perchance even anticipated korean casino plat ," Zemsky stated.

The Czech Republic confirmed they be enduring legitimate darkish horse credentials following sweeping besides the Usa. Available at 33/1 to get the contest outright before kick-off and flat sell to take first prize in their pre-eminent match, the Czechs look to be a group in the final analysis importance following. They took barely 5 minutes to break the mexican stand-off through Jan Koller, who later on went misled wound, while new Arsenal signing Tomas Rosicky struck on 36 and seventy six to seal an definite victory.

Present video games are also handy in some [url=https://baduki.org] 배터리게임 [/url]. So if you venerate roulette video games this courteous of as European or American roulette you can lookup after it and tease online. Desk games can also be baccarat, red canine, craps and profuse more!

America was viewing this romp closely, preceding to the Usa-Ghana moment of truth later these days. If the People in america apprehend, they longing visage Uruguay in the quarterfinals, and would own to attempt and second their protection. Despite that, korean casino was in a attitude to do it today, and outplayed them in the interest stretches of the sport. That was not reflected in the scoreboard, how on earth, which is all that counts in the knockout phase.

There are also absolutely free strategies and fundamentals that websites furnish so that you can learn how to perform these online video games. You do not get to distress if you are a advanced sharing take part in and suffer with no lead on how to turn out to be a master. There are numerous websites who give up incorrect casino video games tips and tricks in compensation entirely natural on the web.

One last influence that you sine qua non to perform conducive to in an online casino is a bodily address. Often, this 1 is the most effortlessly disregarded alongside profuse players. While you perform the casino online, it ought to give birth to a genuine terra workplace in existence. This path, you know that there are absolutely true individuals manning the casino's originate in and not invented ones. The bodily firm ought to also include a phone multitude, and you should substantiate original that the workplace is certainly legitimate and not basically some rundown warehouse.

создание сайта по шаблону

(ArtemekbVap, 2019.05.05 23:14)

Для этом всё. Жмем кнопку «Подтвердить» в правом нижнем углу и отправляем рекламу на модерацию. Как правило, проверка занимает не более одного дня. Буде модераторов постоянно устроит, вы получите оповещение о том, что реклама одобрена и запущена. В противном случае тоже придет соответствующее извещение с указанием причины отклонения.Также сюда входит загрузка сторонних баз с данными пользователей: списков email-адресов иначе номеров телефонов. Порядок находит пользователей по этим контактам и позволяет изображать им рекламу.> Аллюр 4. Уточняем, что следует исполнять холодных звонков:
<a href=https://ekb.skgroups.ru/smm.html>продвижение в социальных сетях</a>
[url=https://ekb.skgroups.ru/landing.html]заказать landing page[/url]
https://ekb.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html - заказать разработку сайта

Для удобства выбора товаров, в категориях и подкатегориях интернет-магазина необходимо добавить фильтры, план сообразно ценам, бренду, цветам.Ради создания собственного вап сайта в Интернете, вам потребуется представить ради себя каким он довольно, какую функцию он будет пахнуть — познавательную, либо чисто коммерческую. ведь ради заработка в Узы необязательно задаться целью что-нибудь продавать.Разовый стиль. Это уже даже не обсуждается. Повсюду в ваших публикациях должен оставаться единовременный род в оформлении. Уклонение – сторис, только тоже стараемся без эпатажа.

создание интернет сайта

(Robertrib, 2019.05.05 22:31)

Читают, паки как. Более того, пересылают своим друзьям, хихикают над орфографическими ошибками и искренне удивляются, зачем около фото женских ягодиц размещать пост о смысле жизни. Вконец часто именно бесполезные тексты и философия невпопад становятся причиной отписок.Качественный контент в главный ленте – есть ?Поговорим прекрасном. О Chanel № 5. Одна минута рекламы с Николь Кидман стоила 11 млн $, а однако производство ролика – 44 млн $. Это же рехнуться можно! Бюджет одной 4-минутной рекламы превзошел бюджет некоторых российских фильмов =).
<a href=https://voronezh.skgroups.ru/resheniay.html>купить сайт</a>
[url=https://voronezh.skgroups.ru/kontakty.html]разработка и продвижение сайтов[/url]
https://voronezh.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html - разработка веб сайтов

Итак, впоследствии того, подобно вы определитесь с тематикой ресурса, можно приступить к выбору доменного имени (адреса сайта) и хостинг-провайдера (сервера, на котором будут храниться всегда страницы и материалы вашего сайта)Тогда воспользуйтесь:Было бы классно, однако без денежек в нашем мире никуда. Обычные пользователи, естественно, не платят ни копейки за регистрацию и пребывание в соцсети, однако если вы решили заняться раскруткой аккаунта или сообщества, придется раскошелиться.

срочный ремонт ноутбуков

(Serviceffl, 2019.05.05 22:30)

Доброго времени суток товарищи[url=http://vika-service.by/]![/url]
Наша фирма занимается свыше 10 лет ремонтом и обслуживанием оргтехники в городе Минске.Основные направления и виды нашей деятельности:

1)[url=http://vika-service.by/]Заправка и восстановление картриджей[/url]

2)[url=http://vika-service.by/]Ремонт и сервис оргтехники[/url]

3)[url=http://vika-service.by/]Ремонт и настройка компьютеров и ноутбуков[/url]

4)[url=http://vika-service.by/]SEO продвижение сайтов[/url]

5)[url=http://vika-service.by/]Разработка сайтов[/url]
Всегда рады помочь Вам!С уважением,ЧУП ТЕХНОСЕРВИС ВИКТОРИЯ.

http://mundo.adjara.com/user/Serviceflj/
http://straanka.xf.cz/profile.php?lookup=41397
http://138red.com/forum/profile.php?id=241328
http://narutohokage.ru/index/8-8758
http://www.nptm.ru/phpBB2/profile.php?mode=viewprofile&u=1446860

изготовление сайта визитки

(ThomasRow, 2019.05.05 21:50)

4. Вставьте ссылку для страницу, посетители которой будут собираться в аудиторию показа;Не уступают сообразно почетности и другие московские ВУЗы, такие словно Московский правительственный архитектурный институт, Художественно-технологический институт, Национальный институт союза дизайнеров России и училище им. В. И. Мухиной (Санкт-Петербургская государственная художественно-промышленная академия) в Питере.SMM не только чтобы общенияСамолично Инстаграм не в восторге, если публикации засоряют большим количеством меток не по теме. Таких пользователей, быстро сильно жаждущих наказывать свой место ровно дозволено большему числу людей, Инстаграм «наказывает» после жадность снижением охвата.Начинать а сейчас о поисковых машинах и о часть, сколько надо дабы продвинуться в них. Круг сайт, каждая страница, отдельный текст индексируются так называемыми поисковыми машинами и сохраняются в базах данных. А впоследствии личность, какой хочет что-либо встречать, заходит на сайт поисковика и прописывает в пашня поиска нужные ему слова. Поисковая машина выдает пользователю результаты: адреса страниц, для которых имеется введенная им фраза. Так люди находят сайты после поисковые системы. Ну а для того, чтобы ваш сайт имел максимальный удача в поиске, надо создать чтобы этого идеальные условия. Общий, тема поисковой оптимизации очень обширная и ее не описать даже целой статьей. Расскажу вам об основах такой раскрутки сайтов. О поисковой оптимизации нуждаться думать еще во время создания и редактирования страниц сайта.
<a href=https://moskow.skgroups.ru/vizitka.html>сайт визитка цена</a>
[url=https://moskow.skgroups.ru/calls.html]холодный звонок[/url]
https://moskow.skgroups.ru/calls.html - заказать холодные звонки

Настройка таргетинга в ВКонтактеВыбираем подходящую CMS ради своего интернет-магазинаИзучаем статистику. Она доступна в разделе «Контент > Промоакции».Поспешность загрузки сайта зависит через пропускной способности каналов сервера. Чем она больше, тем лучше будет корпеть сайт.Лабаз уже создан, наполнен товарами, в нем все исправно работает. Сегодня надо исполнять так, воеже о нем узнали человек – потенциальные клиенты.

Exijo80

(Mijac15, 2019.05.05 21:33)

http://ssbsavannah.ning.com/profiles/blogs/cialis-10-mg-o-en-commander-site-pour-acheter-cialis-generique
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/o-acheter-en-ligne-getgo-bon-prix-livraison-discrete-acheter
http://bricolocal.com/profiles/blogs/tinidazol-comprar-en-farmacia-en-linea-r-pido-espa-a
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/minociclina-100mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-r-pido-bolivia
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/achat-en-ligne-fenofibrate-moins-cher-livraison-rapide-o-acheter
http://www.facecool.com/profiles/blogs/wie-kann-ich-dringend-levothyroxin-25mg-kaufen
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/cetralon-pas-cher-acheter-cetralon-par-paypal
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/acarbose-50-mg-comprar-envio-urgente-na-internet-rep-blica
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-generico-lincomicina-de
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/site-confiance-pour-acheter-euradal-5mg-vente-de-bisoprolol
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/flucazol-wo-ohne-rezept-und-schneller-versand-zu-kaufen
http://cqa.aaua.edu.ng/index.php?qa=34040&qa_1=donde-orden-scabo-calidad-comprar-scabo-barcelona-sin-receta
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/dilantin-phenytoin-donde-puedo-comprar-sin-receta-en-farmacia
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/categor-capecitabine-o-en-acheter-pharmacie-acheter-capecitabine
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/daclatasvir-60mg-comprar-sin-receta-de-calidad-puerto-rico
http://bricolocal.com/profiles/blogs/clomiphene-citrate-vrai-bon-marche-acheter-sans-ordonnance
http://wu-world.com/profiles/blogs/retrovir-zidovudin-kann-ich-jetzt-ohne-rezept-kaufen
http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-tomoxetine-atomoxetine-25-mg-ahora-usa-comprar
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/thioridazine-en-ligne-bon-marche-commander-site-fiable-achat
http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/indometacine-bas-prix-achat-indocin-original-en-canada
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-rocaltrol-calcitriol-buen-precio-usa
http://millionairex3.ning.com/profiles/blogs/divalproex-donde-comprar-sin-receta-r-pido-comprar-depakote-250
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/achat-express-aripiprazole-20-mg-abilify-livraison-express
http://flutes.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-labetalol-fiable-argentina
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/cheap-imdur-30mg-buy-online-can-you-purchase-60-mg-of-imdur

одностраничные сайты купить

(Williamjer, 2019.05.05 19:38)

Сущность статьи [скрыть]Мы решили разбирать всегда возможные варианты. Вдруг вы захотите поднапрячь своих подруг, приятельниц для демонстрации товаров. Вовремя, демонстрация для моделях выглядит дюже круто и дорого:Очевидно, удобно, если лопать резервная копия сайта, и вы можете простой восстановить сайт из архива. Однако периодически случаются сбои и аварии с потерей данных, недобросовестные хостеры простой исчезают в неизвестном направлении гурьбой со всеми сайтами и резервными архивами, конечно и сами веб-мастера временем удаляют сайт безвозвратно, а после понимают, что совершили огромную ошибку.
<a href=https://novosibirsk.skgroups.ru/ecomerce.html>разработка интернет магазина цена в новосибирске</a>
[url=https://novosibirsk.skgroups.ru/vizitka.html]создать сайт визитку[/url]
https://novosibirsk.skgroups.ru/context.html - контекстная реклама

ИнтерлиньяжСтатьи про SMM от действующих экспертов рынка;советы сообразно продвижению разных типов бизнеса в соцсетях; руководства по использованию различных инструментов и сервисов; статьи о продвижении сообществ в соцсетях своими силами и т.д.Я вижу работу с контентом коммерческого аккаунта в Инстаграме несколько иначе. Зачинщик и очень существенный посыл – танцуем от контента.Какой движок для сайта лучше.Активность пользователей: лайки, комментарии.

заказать создание сайта

(SeogradVeize, 2019.05.05 18:59)

Капелька сложнее восстанавливать базы данных. Они также копируются в виде файла бэкапа. И чтобы восстановления вам придется зайти в панель MYSQL для вашем хостинге, нажать на кнопку «Импорт» и загрузить файл. Иногда затем этого сайт все равно не видит базу данных. Это может произойти из-за какого-то сбоя быть импорте/экспорте тож сообразно причине того, что сайт восстанавливается на второй домен. Донельзя гордо проверить имя базы данных, оно должно обретаться будто таким, точно и в первоначальной версии сайта. А после надо зайти в файл конфигурации сайта (обычно он называется configuration.php разве confign.php), и там внести некоторые изменения.Бонус (60%)Настоящий эфир – провели ?
<a href=https://volgograd.skgroups.ru/portfol-seo.html>сео портфолио</a>
[url=https://volgograd.skgroups.ru/smm.html]smm менеджер[/url]

https://volgograd.skgroups.ru/context.html - заказать контекстную рекламу

Функционал приложений похож, беспричинно который выбирайте то, сколько больше понравится по интерфейсу. Хотите добавить недавний изображение в основную ленту, но не уверены, что он довольно сочетаться с предыдущим? Приложения помогут вам проектировать вашу ленту, так который с ними вы прежде узнаете, хорошо ли интегрируется новое фото в профиль, или же вам стоит выбрать новый снимок.Настройка таргетинга в ВКонтактеСочинитель: Никита СмирновУчитывая, который детки в столь нежном возрасте уже регистрируются в соцсетях и являются активными юзерами, резон в этом утверждении есть. Однако SMM не сводится один к наполнению страницы контентом. Верно и для создания интересных публикаций одной интуиции, стоковых фотокарточек и хайповых песен Монеточки будет недостаточно.примеры пиара у блогеров

продвижение сайта в интернете

(Seoomskextem, 2019.05.05 18:17)

Не советую никому извлекать действительно элементы, точно бегущая черта, подчеркивание сверху и подобное. Страница в этом случае будет не понятной и не удобной. А ведь главным свойством хорошего дизайна является комфорт просмотра страниц. Также не советую использовать скрипты вроде JavaScript (о них я расскажу в следующих статьях). Можно извлекать такие скрипты, понятно, однако запрещать переусердствовать.У пользователей с небольшими мониторами (640?480 пикселей, также стоит не забывать про мобильные устройства) возникнет горизонтальная полоса прокрутки на сайте шириной в 760 пикселей. Что и это колоссально нечастая задача;Готово. :) Получите вот такой результат:
<a href=https://omsk.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>заказать разработку сайта</a>
[url=https://omsk.skgroups.ru/kontakty.html]заказать веб сайт телефон[/url]
https://omsk.skgroups.ru/vizitka.html - создание сайта визитки в Омске

SEOKlub Продвижение сайтов— наличие ЧПУ (человеко-понятный-УРЛ) – мочь преобразования адресов страниц;Круг параметров таргетингаГрафический дизайнCoca-Cola и «Это твоя Coca-Cola»

создание сайтов под ключ

(Olegwrody, 2019.05.05 17:34)

• на своих знакомых и родственниках (попросите их посмотреть для страницу в ход 5 секунд, потом расспросите о впечатлениях, задавайте вопросы)Честный говоря, здесь даже комментировать ничего не хочется =). До слез знакомая песнь уже для протяжении 20-ти лет олицетворяет собой Новомодный год. Предварительно сих пор весь декабрь нет-нет да и натыкаешься для репост с картинкой брендированных грузовиков и хэштегом #праздниккнамприходит.Беспричинно который выбирайте часть, исходя из тех задач, которые вы хотите решить посредством таргетированную рекламу.
<a href=https://kazan.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>сайт под ключ</a>
[url=https://kazan.skgroups.ru/landing.html]заказать landing page[/url]
https://kazan.skgroups.ru/vizitka.html - сайт визитка

Opencart – бесхитростный в управлении и ясный движокРекомендую извлекать наиболее общие хэштеги, которые покажут профили конкурентов. Положим, имя бренда, для котором вы работаете вместе (#аскона), упоминание услуги (#макияж_в_Москве) и т.д. Скольконибудь моментов, которые стоит аристократия:В эту группу попадают: профили про еду, спорт, одежду, ткани, украшения и многое другое.Великий коллекция подлинно нетривиальных фильтров. Вы сможете не единственно редактировать цвет снимка, но и извращать промежуток, деформируя расположение предметов в кадре в духе сюрреализма. В общем и целом, добавление из разряда «пропали времени растолковать, скачивай». Так что передаем привет Сальвадору Дали и приступаем к экспериментам.Однако для этого должен постоянное саморазвитие, трансцендентный величина, для держать такую огромную аудиторию в напряжении и неугасающем интересе к себе. Покамест мы будем начинать с малого — построим Частный торговый мини-сайт, какой разместит для своих страницах электронную книгу еще же собственного изготовления.

buy tadalafil 109 mg

(WalterHut, 2019.05.05 17:22)

Hi there! [url=http://cialissmx.com/#buy cialis uk]buy cialis no prescription[/url] very good website.

купить готовый сайт в Самаре

(Seosamarhor, 2019.05.05 16:51)

мифы о SMM про возраст подписчиковОписание ваших услуг alias продукции. Нуждаться чтобы того, дабы клиент понимал, «пришел ли он сообразно адресу». Объясняете, чем вы занимаетесь: когда фотограф – в каких жанрах снимаете, ежели владеете детским садом – какие услуги предоставляете и почему веритель должен прийти именно к вам. Продаете товары – показываете товары)).Начните с того, который о вашем сайте узнают всетаки ваши знакомые, разошлите им письма. Постарайтесь в первое время почаще обновлять сайт и прибавлять новости. Не спешите казаться, ведь ради того, дабы к вам для сайт приходили люди, надо терпение.
<a href=https://samara.skgroups.ru/razrabotka-saitov.html>создание сайта визитки</a>
[url=https://samara.skgroups.ru/context.html]контекстнаЯ реклама Яндекс директ[/url]
https://samara.skgroups.ru/calls.html - обзвон клиентов по базе стоимость

Вы должны четко различать отречение клиента с вами выражать от возражения. К примеру, если веритель говорит, что у него пропали немедленно времени судить с вами ту сиречь иную тему, это не должно восприниматься как отречение клиента беседовать вообще. Примите это и предложите позвонить в другое эра сиречь же назначьте личную встречу, где сможете детально рассказать о вашем предложении.Несомненно, хостинг — действие не бесплатное, у каждой такой компании свои услуги на хостинг и в то же период приманка уникальные предложения. Следовательно у начинающих веб-мастеров возникают проблемы и трудности в вопросе выбора хостин-провайдера. Я советую баллотировать те компании, которые работают на рынке уже кладезь времени и клиенты которой довольны работой своего хостинг-провайдера. Не надо попадаться на уловки и совет о хостинге сообразно низкой цене. Вы воспользуетесь таким предложением, а посетители вашего сайта будут непомерно недовольны маленькой скоростью передачи (быстрота передачи также зависит и через сервера), а также проблемами с доступом. Такие компании в чем-то отказывают своим клиентам, только не говорят об этом. Да и сами клиенты не понимают, который их обманывают. Сервера же, которые работают на рынке и предоставляют свои услуги не запевало год имеют какой-то испытание и у них перебоев в работе не будет. Такие компании чрезвычайно надежны, поэтому их курс и может надевать выше цен конкурентов.Правильная оптимизации страниц интернет-магазина – поручительство успешного SEO-продвижения и работы с аудиторией. Самой важной составляющей продающей страницы для SEO является текст.6. Дайте возможность сканировать Вашу страницу сообразно цветовым пятнам, и быть этом брать всю необходимую информацию о назначении и возможностях сайта.Сколько это ради загадочное вокабула с решеткой и зачем оно нужно? Хэштег – это определенная #метка, которая позволяет пользователям Инстаграма встречать публикации определенной тематики. Бизнес-аккаунтам хэштег может сыграть для руку и принести подписчиков бесплатно.

Aquasty

(Dreace, 2019.05.05 16:36)

http://www.takethehealth.com/
[url=http://takethehealth.com/#]www.takethehealth.com[/url]

Shurf

(setitedy, 2019.05.05 16:34)

http://floreshealth.com/
[url=http://floreshealth.com/#]floreshealth.com[/url]


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88

Következő »



 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>